3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mark Zuckerberg egyedülállót alkotott: az emberiség ötödét összehozta egy platformon, és most már egyre nagyobb profitot is nyer belőle a cég, illetve annak részvényesei. Ennek azonban ára is van: az erős reklámtevékenység a fogyasztók kedvét szegheti, mint a TV filmeknél.
A Facebook központja Kaliforniában. Fotó: EPA/Peter DaSilva

Kellett egy nagy

Az internet elterjedése után nem sokkal megjelentek a közösségi oldalak, melyek lényege az volt, hogy az emberek végre könnyedén megtalálhatják ismerőseiket, köztük sok olyat, akit a netkorszak előtt esetleg már sosem értek volna el. Könnyebb lett a kapcsolattartás, majd az elektronikus fényképezés elterjedésével fényképeink közzététele.

Eleinte több ilyen hálózat működött, nálunk egy „nemzeti” példánnyal, amit csak a hazai közönség használt. Ez volt az iwiw, melynek nevében az első i ugyan a nemzetközit jelenti (international), de mégiscsak hazai maradt. Márpedig az emberek azt is igényelték, hogy külföldi ismerőseikkel is ugyanazon a felületen tartsák a kapcsolatot, így óhatatlan volt, hogy előbb-utóbb lesz egy nagy, a világ nyitottabbik felét lefedő oldal.

Ráérzett

És hogy ez miért épp a Facebook lett? Az oldal fejlesztői felismerték, hogy ha néhány többletet tesznek az addig inkább csak online telefonkönyvként működő rendszerbe, megnövekszik az érdeklődés. Ez volt a hírfolyam, de még annál is fontosabb a lájkolás, vagyis a felhasználók tetszésnyilvánítása, ami végül hatalmas világméretű játékká alakította az oldalt.

Mohók lettek

Lényeges változás akkor kezdődött, amikor a cég tőzsdére jött. A részvényesek részéről óriási nyomás nehezedett a cég vezetésére a profit erős növekedésére, amihez agresszív reklámkampány kellett. Miután túl sok lett a felhasználó, mindenkinek sok ismerőse lett, köztük a kedvelt szervezetek, újságok stb. is, egyre több lett a tartalom, amiből értelemszerűen egyre kevesebbet lát a felhasználó.

Remek lehetőség lett ez a cég számára: pénzt kérni azért, hogy valaki előrébb kerüljön, vagy egyszerűen több embert érjen el. Ettől aztán be is robbant a profit, mindez remekül működik, csak épp a felhasználónak kezd megterhelő lenni, valahogy úgy, mint egy TV film közben a túl sok reklám, amit aztán megpróbál a néző elkerülni. Ugyanígy itt is lehetősége van a felhasználónak leállítani, mit szeretne látni, és mit nem. Így viszont óhatatlanul sokan fogják szűrni a kapott tartalmat, ami viszont elkerülhetetlenül az árbevétel visszaeséséhez fog vezetni.

Fenntartani

Nem véletlen, hogy a cég most az emberiség még elérhető részére pályázik, bármi áron. Ez ugyanis átmenetileg pótolhatja a régi felhasználók visszavonulásából adódó bevételkiesést. Arra ugyanis vigyázni kell, hogy a régi felhasználók ne pártoljanak el, ezért nem szabad túlterhelni őket kéretlen tartalommal. Ebben az esetben ugyanis indít valaki egy másik oldalt, ahol minden ugyanígy van, de azt ígéri, hogy megelégszik kevesebb nyerővel is, így beéri kevesebb reklámbevétellel, mint a Facebook. Ilyen esetben a közönség először lassan mozdul, de miután a gyors ifjúság átugrik, követi őket a többi generáció is. Ha megtörtént ez az iwiw-vel és jónéhány másik oldallal is, megtörténhet a most egyeduralkodóval is.

Így ahhoz, hogy a Facebook tartósan fennmaradhasson, feltehetően egy idő után le kell mondani a további növekedésről, és a cégnek árgus szemekkel kell figyelnie, mi zavarja a felhasználókat, mi tetszik nekik, mit tolerálnak. A internetet a Facebookra korlátozó életforma úgyis csak átmeneti, hisz mindig lesz, aki újat, érdekesebbet kínál.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG