3p
Még mindig igyekszenek kiheverni a tegnapi kisebb pánikot a tőzsdék, a forint gyengüléssel kezdte a napot. A nyugat-európai tőzsdéken azonban már pozitív nyitást láthattunk, Ázsiát pedig láthatóan nem rázta meg az importvámok körüli vita újabb fejezete.

A Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe, a BUX gyakorlatilag változatlanul, 0,06 százalékos emelkedésben, 37 296,01 ponton nyitotta a csütörtöki kereskedést. A forint vegyes mozgást produkált a reggeli órákban, a zárási 311,32-as értékről a 311,10-20-as szintek között oldalazgat. Az elemzők egyébként enyhe emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, Rövid Szabolcs szerint ugyanis már valamelyest javult a nemzetközi hangulat, ami átragadhat a magyar piacra is.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője szintén emelkedésre számít a csütörtöki kereskedésben a szerdán napközben elromlott piaci hangulat után. Elmondta: az esést az amerikai indexek ledolgozták, a pozitív hangulat átragadhat az európai tőzsdékre, így a magyar részvényekre is. A nemzetközi piaci hangulattal főként a Mol és az OTP szokott együtt mozogni, de szerdán a Richtert is befolyásolta, ezért esetében előfordulhat egy újabb felpattanás.

A legfrissebb árfolyamokért kattints ide! >>>

Európa már megbocsátott, Ázsiának meg se kottyant

A Takarékbank a Privátbankár.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint az amerikai piacok jobban megsínylették a tegnapi napot, miután Trump bejelentését követően Peking is bejelentette, hogy mintegy 106 amerikai termékre 25 százalékig terjedő importvámot vet ki, az USA hasonló szankciójával megegyező, 50 milliárd dolláros értékben. A hírekre az amerikai piacok már nyitás előtt jelentős mínuszban álltak, annak ellenére is, hogy az amerikai kormány követelései teljes mértékben jogosak Kína unfair játékszabályai ellen.

Nyugat-Európában az egy százalékot is meghaladó erősödést láthattunk, az ázsiai piacokon pedig a hírek ellenére pozitív elmozdulás mutatkozott. A tokiói értéktőzsde irányadó Nikkei225 indexe 1,62 százalékkal, 21 665 pontra emelkedett, a részvények szélesebb körét felölelő Topix index pedig 1,18 százalék növekedéssel fejezte be a napot. Ma azonban zárva volt a tajvani, a hongkongi és a sanghaji tőzsde is, így ezeket nem viselte meg különösebben a Trump-Kína harc.

Újabb kiszivárgás a Facebooktól

Ahogy arról már korábban írtunk, a Cambridge Analytica ugyanis mintegy egymilliárd ember Facebook-adatait szivárogtatta ki. Most Mark Zuckerberg kiállt a nyilvánosság elé, és elismerte, hogy ennek több mint kétszereséről, akár kétmilliárd kiszivárgott profilról is szó lehet. A befektetők nem örültek a hírnek, a közösségi oldal papírjai majdnem egy százalékot estek, és várhatóan tovább szítják majd a közösségi médiumokra vonatkozó adatkezelési szabályozás körüli vitát.

Forrás: Stooq
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17310 17265 17580 -2,20% 17310 17315 3 488 497 900 HUF 2024-04-16 14:35:12
MOL 3024 3016 3056 -0,79% 3024 3026 946 593 010 HUF 2024-04-16 14:33:14
MTELEKOM 921 906 928 +0,11% 918 921 304 233 687 HUF 2024-04-16 14:35:52
RICHTER 9180 8790 9360 -1,66% 9180 9185 2 150 460 440 HUF 2024-04-16 14:37:28
OPUS 394 391 396 -0,38% 393 394 18 457 762 HUF 2024-04-16 14:34:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG