4p
Sikerként értékelhetők az Egyesült Államok és Kína első embere közötti, a hétvégi G20-as csúcstalálkozón lezajlott kereskedelmi tárgyalások, amit az is jelez, hogy a tőzsdék pluszban pompáznak. Az azonban csak később derülhet ki, hogy mennyivel került közelebb a megállapodás. Ezzel kapcsolatban akár már e héten kaphatunk némi fogódzót. No meg arról, mi lesz az olajjal. Ezek a fő kérdések, amelyek mellett persze akadhatnak még izgalmas fejlemények.

A vámok egyelőre még érvényben maradnak, azonban további emelés a mértékükben nem várható – így foglalható össze a Trump-Hszi Csin-ping közötti minicsúcs eredménye. Ami már elegendő is volt a tőzsdei részvények emelkedéséhez. Pénteken az amerikaiak, hétfőn az ázsiaiak és az európaiak is zöldben virítottak, ráadásul az utóbbiak nem is kis mértékben, 1-2 százalékkal mentek feljebb, ami a BUX-ot is magával vitte, igaz, csak mintegy fél százalék erejéig. Még nagyobbat, csaknem 3 százaléknyit ment az olaj ára a közel-keleti kritikus helyzet mellett az amerikai készletek csökkenése hatására. A kereskedelmi háború csillapodása értelemszerűen az arany, mint menedékeszköz iránti keresletet visszafogta – ez áll a jelentősebb, 2 százalékot közelítő negatív korrekció mögött. A forint az euróval szemben valamelyest erősödött, a 323-as szint alatt kezdte július első hetét. Amelyben várható eseményeket az alábbiakban foglaljuk össze.

1. Folytatódó kereskedelmi tárgyalások

Bár Donald Trump a múlt pénteki-szombati G20-as csúcstalálkozó előtt még azt helyezte kilátásba, hogy további 300 milliárd dollár értékű kínai árura vet ki magasabb vámokat, szombati tweetjében már arról értekezett, hogy erre addig nem kerül sor, amíg van esély a megegyezésre. Márpedig ehhez adtak zöld jelzést kollégájával, Hszi Csin-pinggel Oszakában. Trump rendkívül pozitívan áll a folytatáshoz, ugyanakkor a Peking szócsövének számító China Daily magazin azzal hűti az esetleg túl magasra hágó kedélyeket, hogy a vitatott pontok egytizedében oly mértékű ellentétek vannak a két ország álláspontjai között, ami akadályozhatja a végső megállapodást.

2. Hosszabbításra váró OPEC-határidő

A kőolajat exportáló országokat tömörítő szervezet, az OPEC, valamint Oroszország által a napi olajtermelés 1,2 millió hordós csökkentéséről aláírt, az év elején életbe lépett egyezmény június végén lejárt határidejének hosszabbításáról indulnak tárgyalások ma. Ezek sikerének igyekezett megágyazni Vladimir Putyin azzal, hogy szombaton világgá kürtölte, Szaúd-Arábiával már megegyezett a határidő meghosszabbításáról, amit vasárnap a közel-keletiek meg is erősítettek, azzal, hogy az még nyitott, mennyi időre – hat vagy kilenc hónapra – szól majd. A megállapodást Irán sem fogja megakadályozni, de jelezte, hogy a kartell napjai meg vannak számlálva, ha az oroszok és a szaúdiak nem tárgyalnak minden országgal – jegyzik meg az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Az Egyesült Államok Irán, illetve Venezuela elleni szankciói miatt már jelenleg is 2,5 millió hordóval kisebb a napi olajtermelés, mint 2017-ben. Az OPEC számára a problémát az okozhatja, hogy a kiesett mennyiséget olyan országok igyekeznek pótolni nagyobb termelési volumennel, mint Kanada vagy Brazília, miközben az USA kitermelése is növekszik, annak szorításában, hogy a készletei apadnak.

3. Szigorodik a svájci tőzsdézés

Eszerint július elsejétől csak a svájci piacon lehet majd kereskedni részvényekkel, a más európai tőzsdékre bevezetett helvét értékpapírokkal nem. A független államnak ugyanis nem sikerült megegyeznie az EU-val a tőzsdei kereskedésre vonatkozó szabályozásról. A tiltás hatására a KBC Equitasnál arra számítanak, hogy csökkenhet a svájci részvények likviditása.

4. Nagyot ugorhat a Jaguar

A Sunday Times szerint ugyanis Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója a héten jelentheti be, hogy elektromos autók gyártásába fog a központi, Castle Bromwich gyárában. A Jaguar Land Rover egyelőre nem kommentálta a híreket. Ám ha igaz a hír, akkor e kezdeményezés kapóra jöhet a brit autógyártásnak, amelynek értékesítései csökkentek, s emiatt leépítéseket kellett végrehajtani.

5. Beindul Mészáros Opusa

Felvásárlásokra készül ugyanis, amelyet részben likvid eszközei értékesítéséből, részben a Magyar Nemzeti Bank ma indult kötvényprogramja – amelyet az Mfor.hu mai cikke elemez részletesen– keretében kibocsátott papírok értékesítéséből kíván finanszírozni. Ezt közölte a Világgazdasággal Mészáros Lőrinc lánya, Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatóságának elnöke. Az operatív ügyeket a mától kinevezett új vezérigazgató, Gál Miklós irányítja majd. Az Opus egyébként mostantól negyedévente készít beszámolót, s csak akkor fizetne osztalékot fizetni, ha az nem befolyásolja a növekedési terveit.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG