4p
Az Amundi, Európa alapkezelési piacának legnagyobb szereplője a közelmúltban vette át a Pioneer Alapkezelőt, így immár a hazai piacon is jelen van a francia cég. Választéka szinte korlátlan, és minden helyzetben, így a mostani alacsony hozamú környezetben is igyekeznek jó stratégiákkal az ügyfele rendelkezésére állni.

Sajtótájékoztatón mutatkozott be az Amundi, a világ ötödik legnagyobb tőzsdén jegyzett alap-, és vagyonkezelője, amely 37 országban van jelen, és a befektetési alapok lehető legszélesebb skáláját kínálja. Megvásárolták a Pioneer Alapkezelőt, és sok termékük van, ami a Pioneer korábbi kínálatához képest viszonylag új. Természetesen most nekik is az alacsony hozamú környezet okoz különösen jelentős kihívást.

Nagyra nőttek

Az Amundi 2010-ben jött létre a Credi Agricole és a Societe Generale Asse Management összeolvadásával. A Pioneert idén nyáron vásárolták meg, ezzel nagyjából 1400 milliárd euróra hízott az általuk kezelt vagyon. A cég globális a befektetések kezelésében, de lokális az ügyfélkiszolgálásban a 37 országban, hogy a lehető leginkább az ügyfél igényének megfelelő megoldást tudjon kínálni mind a lakossági, mind az intézményi befektetők számára.

A tevékenység 6 befektetési központ köré csoportosul, ezek Londonban, Párizsban, Dublinban, Bostonban, Milánóban és Tokióban találhatók, és immár Budapesten is megjelent egyik helyi befektetési centrumunk. A Pioneer felvásárlását azért gondolták jó megoldásnak, mert véleményük szerint a jelenlegi kamatszegény környezet tartósan is fennmaradhat, ezért a befektetők kénytelenek kockázatosabb befektetési formák felé fordulni, ehhez pedig jobb egy minél nagyobb, a kockázatkezelést a lehető legjobban megvalósító szervezetre bízni a befektetés menedzselését.

Fontos a megtakarítás, kedvezőtlen a környezet

Különösen fontosnak tartják, hogy az aktív korúak megtakarításai növekedjenek és reálértéküket megőrizzék, sőt lehetőség szerint növeljék, mivel a fejlett országokban nő a várható életkor, és csökken az egy nyugdíjasra jutó aktív korúak száma, 2030-ig Amerikában 4-ról 2,7-re, Németországban 3-ról 2-re, így a mai nyugdíjszint nem lesz fenntartható. Így a fő csapásirány a cégnél a hosszú távú befektetések kezelése.

Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz, ha a nulla körüli, esetenként negatív kötvényhozamok normalizálódni kezdenek, ami a kötvények árfolyamának jelentős eséséhez vezethet, azt válaszolták, hogy várakozásaik szerint az alacsony hozamkörnyezet csak rendkívül lassan fog megszűnni, ezért sokkhatás ebből adódóan nem várható, ugyanakkor ezt a kockázatot fedezeti ügyletekkel, opciókkal próbálják mérsékelni, ha úgy érzik, hogy a piaci folyamatok ezt szükségessé teszik.

Stratégiák

Az alacsony hozamkörnyezet miatt értelemszerűen a kötvények mellett a magasabb hozamlehetőséget biztosító, de kockázatosabb eszközök felé kell fordulni. Két fő stratégiát alkalmaznak: a részvénypiacon a magas osztalékhozamú papírokat keresik, emellett opciókat írnak ki, melyek prémiuma (az opciós díj) szép jövedelmet hozhat. Ez utóbbi a mostani, viszonylag ki volatilitású, stabil részvénypiacon kedvező stratégia.

A másik stratégia a többféle befektetési eszköz kombinálása aktív kockázatkezeléssel. Úgy gondolják, hogy az amerikai piacon már beszűkültek a lehetőségek, viszont Európában és a feltörekvő piacokon még van tere az árfolyam növekedésnek. Komoly érv az amerikai részvénybefektetéssel szemben, hogy noha a Fed leállította a pénznyomtatást, a részvényárfolyamok tovább szárnyaltak, ami buborék kialakulását sejtetheti, míg Európában zajlik még a pénznyomtatás, az árfolyamok viszont hosszú időn át nem emelkedtek jelentősen, most indultak meg erőteljesen, és amúgy is alacsonyabbak az értékeltségek. Különösen jó lehetőségeket látnak a Közép-, és Kelet-európai térségben, ahol ugyan az árfolyamok sokat emelkedtek, de felzárkózásból adódó növekedési lehetőségek kiválóak.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG