2p
Nem tud magához térni a hazai valuta, igaz, a cseh korona sem. Amerikában csúcson az Apple, sőt a Facebook is, lerázta magáról a botrányokat. Hasít az OTP, emelkedik a Mol is. Nagy az árkülönbség az amerikai WTI és a Brent olajtípusok között, előbbiből óriási a kínálat.

Pénteken, miután az olasz kormányalakítás hatására megnyugodtak a piacok, Amerikában szépen nekiindultak a tőzsdék, az S&P 500 index egy százalékkal került feljebb. Az utóbbi évek technológiai-internetes húzópapírjai újra szárnyalnak, 190 dolláron csúcsra ért az Apple, 360 dolláron a Netflix, és 194 dolláron a Facebook is, noha az adatkiszivárgási botrány hatására korábban 150-ig is leesett.

Facebook

Ezeket a papírokat veszik, történhet akármi, és amíg így van, a részvénypiaci emelkedő trend töretlen, legalábbis az amerikai. Ma nálunk is újra emelkedés van, második napja gyógyul a hazai börze a korábbi nagy zuhanások után. A BUX 1,2 százalékkal van feljebb 36 400 ponton, az OTP 2,5 százalékos erősödéssel 10 320 forintot ért el, ezzel stabilan visszakerült az ötszámjegyű tartományba.

A Mol 0,8 százalékkal emelkedik 2666 forintig, a Richter viszont alig mozdul. Ázsiában és az európai piacokon is folytatódik a pénteken indult emelkedés.

Hiába viszont a jó hangulat, a forint továbbra is igen gyenge, eurónként 319-320 között. A cseh korona sem tért magához, maradt az euróhoz képest 25,80 körül, de mégiscsak jóval erősebb, mint bő egy éve, amikor még 27-et kellett belőle adni a közös európai fizetőeszközért.

Míg a Brent típusú olaj ára 76 dollár fölött, van, az amerikai WTI 65 körül, vagyis kivételesen nagy a különbség a kettő között. Az amerikai kínálat korlátlan, ha többet tudnának áthozni Európába és Ázsiába, lecsökkennének az ottani típusok árai is, ez valószínűleg csak idő kérdése.

WTI olaj
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16790 16630 16890 +1,14% 16780 16790 1 036 039 275 HUF 2024-03-28 13:29:28
MOL 2962 2938 2970 +1,44% 2962 2964 389 018 764 HUF 2024-03-28 13:29:26
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 897 898 95 270 266 HUF 2024-03-28 13:20:02
RICHTER 9335 9280 9375 +0,76% 9300 9320 512 650 520 HUF 2024-03-28 13:11:37
OPUS 401 397 403 +0,12% 400 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG