3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Első látásra pocsékak a német autógyárak eladási számai, ám ennek nagy része már beépülhetett az árakba. A német autórészvények mai emelkedése erre utal. Az USA-ban annak örülnek, hogy Biden esélyei nőttek Sanderssel szemben, aki a Wall Street mumusa. A BUX-ot a Mol esése húzta le, a forint viszont stabil.
Fotó: Reuters

Joe Biden előretört a “szuperkedden”, a demokrata előválasztásnak az amerikai lakosság komoly hányadát érintő zsúfolt napján, ami nagyban hozzájárult a tőzsdék kedvező hangulatához. A piac úgy értékeli, hogy az ő esetleges elnöki győzelme lényegesen kisebb rossz lenne, mint Bernie Sandersé. Az utóbbi ugyanis a szélsőbal felé húz, és egyes ötletei durván piacellenesek.

Míg kedden a Fed rendkívüli kamatvágása inkább megijesztette a piacokat, szerdán így egészséges emelkedés bontakozott ki. Az amerikai indexek este hatkor 1,4-2,0 százalékos pluszban voltak. A legjobban az egészségbiztosításban érdekelt vállalatok részvényei mentek, 9-13 százalékkal. A befektetők némileg fellélegeztek Sanders reformtervei után, aki kötelező állami egészségügyet akar.

Az európai indexek valamivel kisebb pluszban zártak, a Stoxx 600 index 1,4 százalékkal emelkedett. A hazai BUX index azonban csak minimális, 0,1 százalékos pluszt tudott elérni. Bár az OTP, a Richter és a Magyar Telekom is elég jól húzott, a Mol csúnyán lehúzta az indexet 2,3 százalékos süllyedésével. A forint hajszálnyit gyengült kedd estéhez képest, 336,30 az euró.

Csúnyák az Opel és az Audi számai

Németországban új adatok érkeztek az autóeladásokról, ami Magyarországnak is fontos lehet. A németországi gyártók eladásai februárban tovább csökkennek. Az új regisztrációk száma 10,8 százalékkal esett alig 240 000-re – közölte az illetékes szövetségi hivatal (KBA) az N-TV.de szerint. Januárban a piac 7,3 százalékkal esett vissza, miután az autóipar tavaly rekordot ért el.

A leginkább teret veszítő német márkák februárban a Smart (mínusz 81,2 százalékkal), az Opel (mínusz 20,6 százalék) és az Audi (mínusz 20,3 százalék) voltak. A Volkswagen középen állt, 11,1 százalékos visszaeséssel. A legkevesebbet a BMW veszített (1,2 százalékot), valamint a Mercedes (mínusz 3,3 százalék).

Az elektromos autók tarolnak?

A Porsche 19,1 százalékkal még nőtt is korábbi önmagához képest. De igazi növekedést az újonnan regisztrált elektromos autók (plusz 75,8 százalék - 8154 darab) és a hibrid járművek (plusz 98,1 százalék - 30 ezer jármű) értek el.

Hozzá kell tenni, hogy a német gyárak tavaly év végi szép számainak megjelenésekor már sok elemző figyelmeztetett: Ezek nagyrészt a környezetvédelmi előírások januári szigorodása miatt következtek be. Így Németországban sokan előrehozták tervezett vásárlásaikat 2020-ról 2019-re. Ennek következtében pedig várható volt, hogy ez az év, főleg az eleje, visszaeséssel kezdődik majd.

Kilőtt a Daimler

Úgy látszik, ezt a piac is teljesen így gondolja, és beépülhetett már az árakba. Sőt alighanem több cégnél a várakozásoknál jobbak voltak az eladási adatok. Erre utal, hogy bár az általános tőzsdei hangulat is kedvező, a német autógyárak részvényeinek egy része ma felülteljesítő volt. Míg a DAX index 1,2 százalékkal ment fel, addig a Daimler 2,6, a BMW 1,8, a Porsche 1,7, a Volkswagen elsőbbségi részvénye pedig 1,0 százalékkal drágult.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17030 17030 17580 -3,79% 0 0 8 603 633 855 HUF 2024-04-16 17:13:25
MOL 2968 2968 3056 -2,62% 0 0 2 705 978 872 HUF 2024-04-16 17:06:03
MTELEKOM 916 906 928 -0,43% 0 0 511 170 553 HUF 2024-04-16 17:05:58
RICHTER 9035 8790 9360 -3,21% 0 0 4 385 623 600 HUF 2024-04-16 17:08:26
OPUS 390 388 396 -1,52% 0 0 40 874 756 HUF 2024-04-16 17:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG