3p
A legprofibbak, akik befektetéseken gazdagodtak meg, maguk is aggasztónak tartják az immár végtelennek tűnő emelkedő trendet a különféle értékpapírok piacán. Óvatosak, átrendezik pozícióikat, lehet, hogy érdemes figyelni rájuk. Köztük van természetesen Soros György is, nézzük, mit mondanak, és mit tesznek a guruk.

Mostanában könnyű idők jártak a nagy alapkezelőkre, több mint felük megfelelő részvénykiválasztással rávert a piaci átlagra, vagyis a mértékadó indexekre, ami a MarketWatch szerint az 1929-es összeomlás előtti időszak óta nem fordult elő. Ez azonban intő jel, ahogy akkor, most sem tarthat örökké, és ezt ők is nagyon jól tudják, sőt, kik, ha nem ők, a legtapasztaltabbak? Kétségkívül most belejátszik a képbe egy olyan tényező, ami még sosem: a szinte korlátlan pénznyomtatás, de ez most épp véget érni látszik, miután az amerikai Fed már ősztől visszavonja a többletet, az Európai Központi Bank pedig lassan beszünteti a pénzszórást.

A mi gurunk

Nézzük, mit mondanak a legismertebbek. Kivel mással is kezdhetnénk, mint Soros Györggyel? A magyar származású guru kitárazott a részvényekből és aranyat vett, egy komolyabb tőzsdei zuhanásra számítva. Ugyan már Trump megválasztásakor is óvatosságra intett, és azóta szakadatlan volt az emelkedés, de nem az a lényeg, hogy pontosan időzítsen egy nagy alapkezelő, hanem hogy a trendeket jól mérje fel. Lehet, hogy a szputnyik végéről lemarad Soros, de ha jön egy nagy zuhanás, nem lesz benne. Azért a piaccal folytatott küzdelemben rendszerint ő nevet a végén.

A többi gigász

Carl Icahn, aki az ezredforduló óta a legismertebbek között van, túlértékeltnek tartja a részvényeket. A befektető az utóbbi években sokszor volt optimista, amikor mások nem: például a Herbalife esetében, amikor a shortosok ellenében jól bevásárolt a részvényből, és szépen keresett rajta. Most viszont azt mondja, magasan értékeltek a papírok, nem nagyon találni köztük lemaradót, így inkább a partvonalra helyezkedik.

Következzék Warren Buffett, akinek cége 100 milliárd dollár készpénzen ül. Nem véletlenül: a guru azt mondja, hogy sokkal jobb egy csodálatos céget korrekt áron venni, mint egy korrekt céget csodálatos áron. Itt a sok pénz, ami 2013-ban egyébként még csak 40 milliárd volt, de a befektető most nem lát sem csodálatos cégeket, sem korrekt árakat.

Egy kötvénykirály

Nézzünk ezek után egy kötvénygurut. Jeff Gundlach azt javasolja, hogy a befektetők szép lassan vonuljanak a kijárathoz, ne várják meg, amíg ott tülekedés lesz. Ő most az úgynevezett junk bond-ok, régebbi magyar fordításban bóvlikötvények, helyesebb kifejezéssel nagyobb kockázatú, de nem rossz minőségű kötvények (ilyet bocsát most ki a Tesla is) súlyát csökkenti portfóliójában, emellett a feltörekvő piaci adósságoktól is szabadul. Azt mondja, ugyan nem számít hirtelen összeomlásra a piacon, de jobb felkészülni. Ha már látszanak a konkrét jelzések, csak alacsonyabb áron lehet eladni, teszi hozzá.

A piaci lufik természetrajza

Howard Marks arra figyelmezteti a befektetőket, hogy túlzottan bika a piac, pontosabban olyan, amilyen kiadósabb esések előtt szokott lenni. A befektetők túl könnyen vesznek meg bármit, számítva a gyors és nagy profitra, reménykedve benne, hogy még kitart egy darabig a jelenlegi állapot. A múltban ezek már veszélyes szituációk szoktak lenni, egy nagyobb alap jobb, ha ilyenkor nincs már nyakig részvényben.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 16800 16805 2 523 129 475 HUF 2024-03-28 16:55:45
MOL 2970 2938 2980 +1,71% 2970 2972 967 561 342 HUF 2024-03-28 16:55:46
MTELEKOM 893 890 900 +0,34% 893 896 158 556 490 HUF 2024-03-28 16:54:01
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 9260 9270 1 665 018 100 HUF 2024-03-28 16:55:33
OPUS 401 397 403 0,00% 401 402 48 373 728 HUF 2024-03-28 16:55:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG