3p
Aggasztó hírek érkeztek Argentínából, Hong Kongból, a régi félelmek sem múltak el. Így nagyon rossz hangulatban kezdték a napot a tőzsdék. Délután azonban bejelentették, hogy az USA eltöröl, elnapol néhány vámot a kínai árukra, erre a tőzsdék valóságos robbanást mutattak be. Megbénult a világ nyolcadik legnagyobb reptere.
EPA/JEROME FAVRE

Az ottani választások nyomán összeomló argentin árfolyamok, a hongkongi véres tiltakozó megmozdulások, a kereskedelmi háború, a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak. Legalább ennyi rossz hír jutott mára kezdetben, és a tőzsdéken elég rossz hangulatban folyt a kereskedés a nap nagy részében.

Ám estefelé nagy fordulat következett, amikor kiderült, hogy az USA  egyes kínai termékek vámját eltörli vagy elhalasztja a bevezetésüket. A hír pont az amerikai tőzsdenyitás körül érkezett, így az európai tőzsdék is ekkor, fél négykor kezdtek száguldásba.

Este fél hétkor a vezető amerikai indexek majdnem százalékos emelkedésben vannak. A VIX volatilitás-index zuhat, a nemesfémek is visszavonulót fújtak, mínuszra váltottak. A BÉT indexe ennek ellenére szerény eséssel végzett, a forint viszont erősödött (323,30 az euró).

További árfolyamok itt láthatók

Bezárják, kinyitják a repteret

A hongkongi hírek azonban továbbra is meglehetősen aggasztóak. Sokak szerint Kína évtizedek óta a legnagyobb kihívással néz szembe. Mások szerint pedig a regnáló kínai elnök-főtitkár, Hszi Csin-ping hatalomra kerülése óta nem volt ilyen nehéz helyzetben.

A tüntetők megszállva tartják Hong Kong nemzetközi repülőterét, ahol ülősztrájkkal és transzparensekkel tiltakoznak, akadályozva a forgalmat. A légikikötő hétfőn több száz járatot törölt, egy időre lényegében lezárták a repülőteret. Ma újra kinyitott, de újabb járatok tucatjait törölték. Már a szerdai járatok egy részét is levették a táblákról.

Deportálva?

A brit Telegraph úgy tudja, hogy a repülőtéri személyzet egy része is érintett a tüntetésekben, segített a demonstrálóknak. Ezért a kínai hatóságok követelni kezdték kiadatásukat, az “anyaországba”, Kínába szállításukat. Ennek a légitársaság kénytelen volt eleget tenni.

A hongkongi repülőtér a világon a nyolcadik legforgalmasabb, évi 73 millió utassal. A tüntetők negyedik napja tartják megszállva. A kínai állami média állítólag csupa sérült rendőrt és randalírozó tüntetőt mutat, a diákok viszont egyik társuk fényképét tartják a magasba, akinek kilőtték a fél szemét egy bénító lövedékkel.

Kínai hadsereg Hong Kongban?

A követelések közé tartozik a rendőri brutalitás megszüntetése, a kormányzó lemondása is. Nemrég a kormányzó azonban lemondás helyett alaposan megfenyegette őket.

Cathay Pacific Airlines (Grafikon: Tradingview.com)

A folytatódó, erőszakba torkolló, kaotikussá váló tüntetések kapcsán a CNBC már azt boncolgatja, hogy a kínai hadsereget is bevethetik a demonstrációk leverésére. Már az ENSZ is felszólalt, és mérsékletre szólított fel a demonstrálókkal való bánásmód során.

Zuhantak a repülőrészvények

Reggel a Hong Kongi Tőzsde vezető indexe, a Hang Seng két százalékkal esett. A hongkongi légitársaság, a Cathay Pacific Airways részvényei az őszi mélypont alá zuhantak. Az utóbbi hónapokban apránként elveszítették értékük harmadát, az esés az utóbbi időben gyorsult (lásd a grafikont).

A napokban viszont a hírek szerint a többi környékbeli, délkelet-ázsiai légitársaság részvényei drágulnak, mivel a konkurencia hasznot húzhat a hongkongi cég problémáiból.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16650 16630 16700 +0,30% 16635 16650 242 381 995 HUF 2024-03-28 10:14:30
MOL 2946 2938 2950 +0,89% 2946 2948 101 775 462 HUF 2024-03-28 10:11:37
MTELEKOM 895 890 895 +0,56% 894 895 3 164 186 HUF 2024-03-28 10:12:09
RICHTER 9300 9295 9340 +0,38% 9295 9300 88 095 535 HUF 2024-03-28 10:03:07
OPUS 399 397 401 -0,50% 399 401 6 350 881 HUF 2024-03-28 10:10:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG