Hirdetés
Hirdetés

Ki kit csuk le legközelebb? Már ez mozgatja a tőzsdéket

Eidenpenz József, 2018. december 11., 19:11

A kereskedelmi háborúban éppen enyhülés jelei mutatkoztak, a német gazdaságból jó hír érkezett. Az emelkedést azonban visszavette, hogy állítólag újabb letartóztatás történt, de most a másik oldalon. Trump is fenyegetőzni kezdett. Az OTP megint száguld, a forint csendesen csorog lefelé.

Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban néha már az is optimizmust okoz, ha valaki valakivel szóba áll. Most is ilyesmi történt, két illetékes állítólag telefonált egymással, Trump pedig egy pozitív hangulatút twittelt.

Később aztán jött egy hír, mely szerint egy kanadai diplomatát őrizetbe vettek Kínában – a múlt héten ugyanis egy kínai vállalatvezetőt csuktak le Kanadában. Ez kissé lelombozta a befektetőket. Trump elnök is rátett egy lapáttal, azzal fenyegetőzött, hogy bezárja az amerikai államapparátust, ha nem építhet falat a mexikói határra.

Hirdetés

Németországban eközben egy jó ZEW-index javított a részvénypiaci kedven. Végül a német index 1,5 százalékos emelkedéssel zárt, a többi nyugat-európai társa is jellemzően egy és másfél százalék között.

Az USA-ban inkább tétova a hangulat, az S&P 500 index épp 0,1 százalékos pluszban, a Dow Jones ipari átlag 0,2 százalékos mínuszban van. A technológiai részvények indexe a Nasdaq-on viszont 0,4 százalékkal emelkedik.

Húz az OTP rendesen

Itthon a BUX index 1,6 százalékkal emelkedett, megint az OTP volt a húzóerő, 3,5 százalékkal 11 690-re emelkedett. A Mol is 1,6 százalékkal drágult 3110-re, a Telekom 0,7 százalékkal 445-re. A Richter viszont esett másfél százalékot 5450-re.

További árfolyamok itt láthatók

A Konzum 1,8 százalékkal drágult, a Plotinus 4,8 százalékkal ment fel. A tegnapi inflációs adat után ma is pár fillérrel drágult az euró, 323,80 az árfolyam. Az olajat ma az támogatja meg, hogy Líbiában leállították a termelés egy részét, az árfolyam egy százalék közüli emelkedést mutat.

Mikor jön a Mikulás?

A Nomura stratégája, Charlie McElligott a részvényárfolyamok erőteljes felpattanására, intézményi shortzárásokra számít a következő egy hónapban a Marketwatch szerint. Így erős Mikulás-rali következhet. (Ezzel kapcsolatban a magyarok néha tévednek, mert ez nem december elején vagy közepén, hanem a hónap utolsó napjaiban, Karácsony és Szilveszter között esedékes. Az USA-ban ugyanis akkor jön a Mikulás.)

A nagy hedge fundok short-állománya szerinte magas, sok intézményi befektető pedig nagy portfólió-átrendezést végezhet. Ám a medvepiaci rali kifejezést is használják a cikkben, ami arra utal, hogy az emelkedést inkább átmenetinek gondolják.

Megvolt az alja?

A Handelsblatt szokásos heti kisbefektetői hangulati felmérése extrém pesszimizmust mutatott a múlt héten, a kutatás 2014-es kezdete óta legalábbis nem fordult elő ilyen. Ez a kontrariánusok szerint emelkedést is jelenthetne, hiszen akik pesszimisták, azok eladták részvényeiket.

Ám a lap azt írja, hogy még mindig túl sok az emelkedésben bízó (bullish) magánbefektető. Így nem biztos, hogy megvolt a részvény-kiárusítás alja.

Google, Twitter, Apple

Erős nyomás alatt van a Google az adatkezelési gyakorlata miatt, a főnökét az amerikai kongresszus elé idézték. Kritizálják amiatt is, hogy “Kína-kompatibilis”, cenzúrázott kereséseket tervez. A részvény ennek ellenére szerény emelkedésben van.

A Twitter majdnem öt százalékot ugrott. Az Apple papírja viszont megint süllyed, alighanem az iPhone-eladásokkal kapcsolatos aggodalmak hatására. A vállalat kapitalizáció terén a Microsoft és az Amazon mögé, a harmadik helyre szorult vissza.

Esnek a kriptók

A bitcoin és vele az összes vezető krioptodeviza ismét esik, a narancs színű logójú digitális pénz megint éves minimumára esett, 3300 dollár közelébe. Vannak, akik szerint lassan fordulatnak kéne következnie, mert az RSI technikai indikátor a túladottságot jelző 30 alá esett. Bár más mutatók meg lehet, hogy az ellenkezőjét sugallják.

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A nap befektetési sztorija: havi csúcson az olajár

A nap befektetési sztorija: havi csúcson az olajár

Ami mögött egyértelműen az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség áll. Ezzel magyarázható, hogy észak-amerikai könnyűolaj (WTI) hordója több mint 3 százalékkal drágulva immár a 60 dolláros szintet közelíti, míg a Brent típusúé 2,6 százalékos szárnyalást követően a 67 dolláros szintet ostromolja. Ezek egy hónapja nem látott magasságok.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?