2p
A pesti tőzsde harmadik legforgalmasabb részvénye ma az Est Media, helyezkednek a befektetők Andy Vajna részesedésének sorsát tippelve. Közben egy kis csodarészvény 13. napja emelkedik 20 százalékkal, meg is tízszerezte árfolyamát.

Tegnap limittel esett az Est Media, melynek eszmei értékét Andy Vajna tulajdonosi részesedése adta, miután egyébként a cég semmivel nem foglalkozik és érdemi vagyona sincs. A remény fűtötte a befektetőket, hogy a filmproducer-kormánybiztos hatalmas vagyonnal tölti meg a céget, mint tette ezt a Mészáros-csoport az Opus és a Konzum esetében.

Est Media

A remény a sajnálatos haláleset által szertefoszlott, ma is komoly eladási nyomás mutatkozik, de most már megjelentek a vevők is, hisz a kérdéses részvénycsomag további sorsa ismeretlen, kerülhet olyan kezekbe, ahol a befektetők ismét a Mészáros-modellben kezdhetnek bízni, bár a cég esetében ennek eddig sem volt túl nagy realitása, Andy Vajna részesedése túl kicsi volt ehhez.

A részvény ma 8 százalékkal esik 104 forintig, de járt már 98-on és 111-en is, 400 milliós forgalma másfél óra alatt igen tekintélyesnek mondható.

Közben csendesen sokszorozza magát egy másik papír, a Kartonpack: 13. napja emelkedik limittel, ma 36 200 forint az ár, január folyamán a papír megtízszerezte értékét. Az ügylet hátteréről semmit nem tudunk, de a nemrég lezajlott Plotinus-őrület fényében úgy gondoljuk, hogy bármely kellően kis likviditású részvényben könnyen kialakul egy ilyen folyamat bármely irányba, és ezt különösen felerősíti a 20 százalékos napi limit.

Kartonpack

Maga a Plotinus 3 százalék mínuszban van 35 ezer forinton, mindössze 43 darab részvény forgott.

Ami a nagyokat illeti: a Mol fél százalékot erősödik 3206 forintig, az OTP negyed százalékkal csökken 11 650 forintig. Európa piacai sincs érdemi mozgás az indexben: a tegnapi amerikai kereskedés ünnepnap miatti elmaradása után várakozó álláspontra helyezkedtek a befektetők.

A forint a nagy erősödés után egyelőre megpihent, 318 az eurónkénti ár.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG