3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bár például a Dow Jones index járt már több mint 5,5 százalékos pluszban is, végül csak 2,4 százalékkal zárt magasabban a keddinél, ami két nap alatt így is 14 százalékos erősödés.

Brókerek dolgoznak a New York-i értéktőzsdén 2020. március 20-án. MTI/EPA/Justin Lane

A tengerentúli tőzsdék annak hatására szárnyaltak, hogy az amerikai kongresszus áldását adta a koronavírus miatt leült gazdaság élénkítését célzó, 2 ezer milliárd dolláros kormányzati csomagra. A New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 5,5 százalékos plusza mellett a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index több mint 4 százalékkal, míg a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 2 százalékot meghaladó mértékben erősödött. Csakhogy magyar idő szerint este 8 után a Demokrata Párt elnökjelöltségéért harcba szállt Bernie Sanders egy 500 milliárd dolláros szociális jóléti alap felállításához kötötte a szavazatát, amely a koronavírus miatt megnövekedett munkanélküliség kezelésére szolgálna. Erre a tengerentúli tőzsdék zuhanni kezdtek, addigi nyereségük több mint felét leadták, aminek eredményeként a Dow Jones 2,4, az S&P 500-as 1,15 pluszban hagyta maga mögött a szerdai napot, a Nasdaq viszont 0,45 százalékos mínuszban.

Az órákkal korábban zárt vezető nyugat-európai tőzsdék ugyanakkor még kivétel nélkül erősödtek. London és Párizs négy százaléknál is nagyobb emelkedéssel fejezte be a napot, a FTSE-100 mutató 4,26, a párizsi CAC-40 4,47 százalékkal, a frankfurti DAX viszont csak 1,79 százalékkal izmosodott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 3,13 százalékos pluszban zárta a kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsdén a Mol kivételével a blue chipek szárnyaltak. Az OTP részvényei 2,99, a Magyar Telekomé 1,41, a Richteré 1,21 százalékos árfolyamnyereséget ért el. Ezzel szemben a Mol papírja 4,6 százalékkal esett annak hatására, hogy akkor még a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is csökkent.

Az amerikai gazdasági csomagot övező optimizmus azonban az utóbbi hetekben több évtizedes mélypontjukra zuhant világpiaci kőolajárakat is felhúzta. A Brent hordónkénti ára 1,4 százalékkal, 27,5 dollár fölé, míg a WTI-é 1,3 százalékkal, 24,3 dollár közelébe emelkedett.

Az arany jegyzése viszont csökkent, ahogy a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának növekedésekor szokott. Unciája (1 uncia=31,1035 gramm) csaknem másfél százalékkal gyengült, 1640 dollár alá.

Az euró erősödött a dollárral szemben, a reggeli 1,0822-vel szemben este már 1,0886 dollárt ért.

A forinttal szemben viszont gyengült az uniós pénz ma, a 354,6-os szintről késő estére több mint 1,5 egységgel ment le, 353 forintra. A hazai fiztetőeszköz térnyerése annak tudható be, hogy a piac kedvezően fogadta  a Magyar Nemzeti Bank mai tenderét, amelyen az új, 5 éves lejáratú hiteléből 43 milliárd forintot igényeltek a kereskedelmi bankok.

 
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG