2p
Az amerikai foglalkoztatási jelentés nem volt meggyőző, az indexek rekordsorozata megtörni látszik. Európában szép pluszokkal indult a nap, de letörés következett. A hazai tőzsde is épphogy pluszban maradt, 312 forint felett az euró. Valaki még sok fejtörést okozhat a pénzvilágnak.

A mai nap nagy eseménye a várva várt amerikai munkaerő-piaci jelentés volt, ez előtt a dollár erősödött, hét hetes csúcson is volt. Egyben az euró gyengébb volt, ami szokás szerint jó kedvet okozott az európai tőzsdéken. A jelentés után azonban mínuszba fordultak az indexek, és 0,3 százalékos veszteséggel zárt az EuroStoxx 50. A brit index kicsit tudott emelkedni, de csak erősen gyengülő font mellett.

A spanyol-katalán politikai válság folytatódik, a spanyol kormány ellentámadásba ment át, és új választást kezdett el követelni a renitens tartományban.

Gyengécske a forint

Az amerikai foglalkoztatás (a nem a mezőgazdaságban dolgozók körében) elmaradt a várakozásoktól, bár a helyzet felmérését a hurrikánok hatása megnehezíti. Kevesebb volt a munkahely, de alacsony maradt a munkanélküliség is, és erősebben növekedtek a bérek a vártnál. Az USA tőzsdéin ez után megtörni látszik a több napos emelkedés, rekordsorozat, az S&P 500 0,3, a Nasdaq indexe 0,1, a Dow Jones ipari átlag 0,2 százalékos mínuszban van.

Itthon a BUX index 0,1 százalékkal maradt a csütörtöki zárás felett, az OTP és a Richter fél százalék körüli mértékben emelkedett, a Mol ugyanennyivel süllyedt, a Telekom nem változott. (Árfolyamok itt.) A forint gyengécske, az euró este 312,20, de volt nap közben 312,60 is.

Itt az új tőzsdemumus

A Volkswagen jó szeptemberi értékesítési adatokról számolt be Kínában és az USA-ban, 08 százalékkal drágult. Már megint egy hurrikán, a Nate nevűnek tulajdonítják az olajár újabb zuhanását. A WTI esik jobban, közel három százalékkal, 49,30-ra.

A német sajtó Christian Lindnert, az FDP vezérét, pénzügyminiszter-jelöltet tőzsderémnek nevezte el, többek között azért, mert például Görögországnak nem adna több pénzt. A leendő koalíciós partner a jelek szerint még sok fejtörést okozhat a pénzvilágban.

Az EUR/TRY árfolyam történelmi csúcson is állt ma 4,2485-ön, miután a törökök a védelmi kiadások durva emelését határozták el.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG