3p
Februárban 56-57 forinton forgott a Konzum részvénye, ma pedig 2239 forint úgy, hogy menne feljebb is, csak nem engedi a kereskedési limit. Mi történik, és meddig mehet ez így, ér-e a vállalat 40 milliárd forintot, ami most a kapitalizációja, vagy nem számít, mit ér, a közönségnek mindenáron kell, bármennyiért, hisz úgyis csak felfelé megy?
Konzum

Az említett 56-57 forint ráadásul már abban a szakaszban volt, amikor Mészáros Lőrinc már régóta gyűjtögette a papírt, hisz pár nap múlva be is jelentette, hogy igen combos részesedést szerzett benne. 2015-ig éveken keresztül 25 forint körül volt az ár, 2016-ban innen került 50 forint környékére, feltételezzük, hogy akkor történet meg a papírok összevásárlása. Az évek óta beszorult részvényesek még örülhettek is, hogy valaki végre elviszi tőlük a papírt a sokéves átlag dupláján. Ha így számolunk, akkor a gyűjtögetés kezdetétől mostanáig közel a 100-szorosára emelkedett a papír.

Boldog-boldogtalan

Ezek olyan számok, amik a befektetőket lenyűgözik, és miután mindig csak azt látják, hogy hiba volt nem venni bármilyen drágán, mert úgyis minden nap csak emelkedik egy jó nagyot, hát beszállnak végül, hisz nincs megállás. Feltehetően ez a folyamat zajlik, és olyan sokan rákaphattak, hogy a milliárdos forgalom nem is meglepő. Ma 1,4 milliárd forint értékben forogtak a papírok, de ha nem akasztaná meg az a fránya limit, valószínűleg jócskán előzné az 2,4 milliárd forint forgalmú OTP-t.

Miután az Konzum elfogyott, pontosabban az emelkedés lehetősége fogyott el és így leállt a kereskedés, a befektetők rávetették magukat Mészáros Lőrinc másik cégére, az Opimusra. Az 14 százalékkal emelkedik, forgalma 2,2 milliárd forint. Ott sem rosszak a számok: a Buda-Cash összeomlása után a papír 6 forinton is járt, majd felugrott 30 forint környékére: ott folyhatott a nagytulajdonosi gyűjtögetés. Utána szállt el az árfolyam, és azóta is megy, immár 216 forint.

Ajánlat is volt, de hol van az már?

Külön érdekesség, hogy a többségi részesedés után mindkét papírban előírás szerint ajánlatot tett Mészáros Lőrinc és a vele összehangoltan eljáró tulajdonosok: az Opimusra 45, a Konzumra 86 forinton. Az ár azonban följebb volt az ajánlati árnál az ajánlati időszak alatt (az Opimusnál kicsivel, 47-52 forinton, a Konzumnál sokkal, 120-200 forinton). Az ajánlat így sikertelen lett, és a papírok ekkor bokrosodtak meg, azóta az Opimus az ajánlati ár ötszörösére, a Konzum 25-szörösére emelkedett.

Száguldanak a kamioncég után

Hogy meddig mehet egy ilyen őrületes folyamat, azt menet közben sosem lehet tudni, de azt érdemes lehet megnézni, hogy közben mennyi a cégek összértéke, és ez hogyan viszonyul más papírokhoz. Volt már rá példa, hogy egy-egy tőzsdei cég átmenetileg teljesen irreális méretűre nőtt (a Volkswagen pár napig a világ legnagyobb vállalata volt shortzárások miatt), de ezek többnyire hamar véget értek. Esetünkben a helyzet annyival is bonyolultabb, hogy nehezebb felmérni, mi tartozik a cégekhez és mi nem, illetve mi kerülhet oda és mi kerülhet ki belőlük.

Az Opimusnak a BÉT adati szerint összesen 316 millió részvénye van a tőzsdére vezetve, ha ezt megszorozzuk a jelenlegi árral, 68 milliárd forintos cégérték adódik. A Konzum részvényeinek száma 20,8 millió, ez szorozva a mai árral 46,5 milliárd. Érdekességképpen: az 5. legnagyobbként bevezetett Waberer’s kapitalizációja most 90 milliárd forint (valójában 6., az Elműnél 120 milliárd az adat, csak elenyésző a közkézhányad), így az igen érdekes lenne, ha a Mészáros-cégek megelőznék.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG