3p
Az USA-ban a jegybankelnöknek főleg a bankrészvényeket sikerült felbeszélnie, a dollár csak időlegesen drágult. Új csúcsokon állnak az indexek az USA-ban, de Budapesten is. Új mexikói beruházásokkal fricskázzák a németek Donald Trumpot.
Warren Buffett

Janet Yellen ma is megismételte, amit tegnap mondott, ami talán legjobban úgy foglalható össze, hogy igyekezni kéne azzal a kamatemeléssel. Jött még amerikai inflációs adat is, valamivel magasabb lett a vártnál. Ezzel nőttek az amerikai kamatemelési várakozások. Egyes adatok szerint 18-ról 27, más számok szerint csak 22 százalékra emelkedett a márciusra kamatemelést valószínűsítők száma. (Erről szóló statisztikák itt>>> és itt>>>.)

Ennek hatására egyrészt erősödött kissé a dollár, bár ez nem tartott sokáig, este már szerény mínuszban találjuk, az euró/dollár 1,0595 körül járt. Másrészt a bankrészvények szépen emelkedtek az USA-ban, hiszen a magas kamat nekik jó. Európában szintén drágultak a bankpapírok, ezek tartották főleg magasan a tőzsdeindexeket.

34 ezer felett ritka a levegő?

A német DAX index kissé lemaradó volt, mínuszból csak 0,15 százalékos pluszba tudott feljönni. A francia mutató 0,6, a brit 0,5 százalékkal drágult. Az USA-ban a vezető indexek 0,1-0,3 százalékkal mentek fel, újabb történelmi csúcsokra menve. Nálunk a BUX index is rekordot döntött, főleg a nap elején, amikor a 34 000 pontot is túlszárnyalta. Végül kissé ez alatt, 33 983,5 ponton végzett.

Az emelkedés motorja most a Mol volt, 1,2 százalékkal 20 700-ra ment fel. Százalékosan ugyanennyivel drágult a Telekom is 525 forintra. Az OTP volt feljebb is, de végül 0,5 százalékkal 9271-re tudott csak felmenni. A Richter 0,6 százalékkal 6682-re kapaszkodott. A forint stabil, alig változik, a 308-as szintet nem tudta áttörni az euró, de el sem távolodott nagyon tőle. Este 308,20 volt az árfolyam.

Ezért stagnál az olaj

A kőolaj ára egy magas amerikai készletadat (API) nyomán kezdetben gyengélkedett, majd pluszba ment át, később újra szerény mínuszba. Este 0,3 százalékos mínuszban találjuk, a WTI 53,0, a Brent 55,80 dollár körül jár. Azt mondják, az olaj ára az OPEC hatékonynak látszó termelés-csökkentéséről és a növekvő amerikai kitermelésről szóló hírek között őrlődik, ezért nem mozog mostanában sokat. A nemesfémek először az erősödő dollár mellett estek, majd a gyengülő zöldhasú idején szerény pluszba tudtak kapaszkodni.

A Dow Jones Airlines Index majdnem három százalékkal lőtt ki, ami mögött alighanem a guru, Warren Buffett áll. A nagybefektető negyedéves portfólióját ugyanis most tették közzé, és jelentősen növelte részesedését több légitársaságban. Ezen kívül az Apple és a Monsanto papírjaiból is bespájzolt.

Újabb fricska Trumpnak

A Siemens is szembement Trumppal, a szabad kereskedelem korlátozását elítélő szavakon túl 36 milliárd dollárnyi beruházásról is aláírtak egy szerződést Mexikóban. Ezzel 1000 új munkahely jöhet létre. Ám a cég 60 gyárral rendelkezik az USA-ban is és több, mint 50 ezer főt foglalkoztat – írja az Equilor blogja.

Ezer munkahely 36 milliárd dollárért? Ez 36 millió dollár, azaz mintegy 10,5 milliárd forint munkahelyenként. Ebből ítélve a beruházások működtetésénél sokkal több lesz majd a robot, automata, gép, mint az ember.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG