6p
Hétfőn is erősödtek a nemzetközi piacok, ráadásul kedden is kedvező hírek láttak napvilágot, ami tovább lendítette felfele a tőzsdéket. Igaz, a magyar piacon inkább kivárást láthatunk. Kedden napközben is számos olyan információ jön ki, amelyek hatással lehetnek a befektetői hangulatra, így az MNB kamatdöntő ülése, vagy az új brit miniszterelnök személye is ilyen lehet.

Optimizmus jellemzte hétfőn mind az európai, mind az amerikai piacokat. A New York-i tőzsdén hétfőn az árfolyamokat egyrészt a megjelent negyedéves vállalati eredmények mozgatták. Másrészt a befektetők várják a további jelentős vállalatok negyedéves beszámolóit, de az amerikai jegybank, a Fed július végi kamatdöntő ülésének eredménye kapcsán is folyamatos találgatások látnak napvilágot.

A hét első kereskedési napján a technológiai ágazat részvényei teljesítettek a legerősebben, jól szerepeltek az iparvállalatok papírjai is. A Nasdaq Composite mutatót felfelé húzta a chipgyártók kedvező teljesítménye.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 18,38 ponttal, 0,07 százalékkal, 27 172,58 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 8,4 ponttal, 0,28 százalékkal nőtt, és 2985,01 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 57,65 ponttal, 0,71 százalékkal emelkedett, és 8204,14 ponton zárt.


Kedden az ázsiai tőzsdéken emelkedést láthattunk, és a vezető európai piacok is erősödéssel kezdték a napot. A magyar börzén viszont stagnál a BUX, minimális forgalom mellett pár pontos pluszban állt az index. Kiemelkedő forgalmat az Est Média mutatott, amely 5 százalékot erősödött, de említésre méltó a 4iG emelkedése is.

Lássuk melyek azok a hírek, amik leginkább hathatnak a tőzsdékre.

1; Nem lesz amerikai államcsőd
A kormányzat megállapodott a kongresszus demokrata vezetőivel az államadósság maximális mértékéről - jelentette be Twitteren Donald Trump amerikai elnök hétfő este. A megállapodás értelmében az államadósság plafonja 22 ezer milliárd dollár lehet, ami azt jelenti, hogy a képviselőház lehetővé teszi a kormányzatnak a szövetségi kiadások növelését.

Az egyezményt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök és Steven Mnuchin pénzügyminiszter dolgozta ki, és 2021-re is érvényes, vagyis az államadósság mértéke már csak a következő elnökválasztás után kerülhet ismét napirendre. A megállapodást várhatóan a kongresszus mindkét háza - a képviselőház és a szenátus is - megszavazza.

Twitter-bejegyzésében Donald Trump "igazi kompromisszumnak" minősítette a megállapodást, amely szerinte "óriási győzelem nagyszerű hadseregünknek és a veteránoknak" is.

2; A techszektor vezetőivel egyeztetett Trump

Gyors döntést ígért az amerikai technológiai cégek vezetőinek a Huawei-szállítások ügyében Donald Trump amerikai elnök, aki a legnagyobb vállalatok vezetőivel tanácskozott hétfőn a Fehér Házban. Az érintett üzletemberek korábban azzal a kéréssel fordultak a Fehér Házhoz, hogy engedélyezze termékeik forgalmazását a kínai telekommunikációs óriásnak.

Hét nagyvállalat elnök-vezérigazgatója találkozott Donald Trumppal, köztük a chipeket gyártó Qualcomm, Broadcom és Micron vagy a Google, amely az androidos operációs rendszerek szoftverét forgalmazza a Huawei okostelefonjaihoz.

A Fehér Ház közlése szerint a vállalatvezetők ismételten azt kérték az elnöktől, hogy a lehető leggyorsabban engedélyezze a Huaweinek szánt exportjukat. A Trump-kormányzat még július elején jelentette be, hogy enyhít a kínai óriáscéggel üzleti kapcsolatban álló amerikai cégeket érintő korlátozásain, és a megszorítások a jövőben csakis azokra a termékekre vonatkoznak majd, amelyek az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából fontosak.

3; Kedvező vállalati jelentések javítják a hangulatot

Várt feletti profitot közölt a svájci óriásbank, a UBS. A második negyedév során 1,4 milliárd dollár profitra tett szert a bank, ami 9 százalékkal magasabb mint az egy évvel korábbi, és jóval túlszárnyalta a piac által várt 1,16 milliárdos értéket is, áll az Equilor reggeli hírlevelében. A kamatbevételek azonban 15 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbihoz képest, és az előző negyedévhez képest is 9 százalékos a visszaesés.

A költségek csökkenésének köszönhető,hogy a működési eredmény soron már javulást láthatunk mind éves, mind negyedéves alapon. A kilátásokat illetően a vezérigazgató kiemelte a monetáris lazítás banki bevételekre várható negatív hatásait, amit véleménye szerint a piaci volatilitás növekedése által hajtott magasabb kereskedési bevételek ellensúlyozhatnak.

Az egyik legnagyobb spanyol bank, a Banco Santander is a vártnál jobb számokat közölt, és az Apple egyik nagyobb szállítója az AMS is kedvező negyedéves adatokat publikált. Hasonló a helyzet az autóipari beszállítóval, a Hellával, amely szintén az elemzői konszenzust túlszárnyalva zárt.

4; Óriási leépítésre készül az Unicredit

Akár 10 ezer embert is elbocsáthat az UniCredit olasz bank működési költségcsökkentő tervének részeként. A Bloomberg több forrásból úgy értesült, hogy a mérlegfőösszege alapján legnagyobb olasz pénzintézet bel- és külföldi érdekeltségeinél is csökkenti a létszámot. A hírügynökségnek nyilatkozó források szerint a bank december 3-án ismerteti a 2020-2023-ra vonatkozó üzleti tervét, és ekkor hozza nyilvánosságra az elbocsátásokra vonatkozó végleges adatokat. A létszámleépítésről már megkezdődött az egyeztetés a bank és a szakszervezetek között, és elképzelhető, hogy végül kevesebb embert bocsátanak el. Részben a létszámleépítéssel a bank 10 százalékkal tervezi csökkenteni működési költségeit. Az UniCredit 86 ezer embert foglalkoztat világszerte.

5; Kamatdöntő ülést tart az MNB

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden ülésezik, ugyanakkor az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank nem változtat az alapkamat eddigi szintjén. Júniusi ülésén a monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll.

Elemzők szerint a monetáris kondíciók nagyon lassan, fokozatosan szigorodhatnak csak a következő időszakban a beérkező új makrogazdasági adatoktól függően. Erre egyébként az elemzői konszezus szerint idén még nem, csak 2020-ban kerülhet sor.

6; Újabb komoly megrendelést kapott a 4iG

A 4iG Nyrt. nyerte a Magyar Államvasutak Zrt. által kiírt Keretmegállapodás a MÁV Zrt. vagyonvédelmi rendszereinek telepítésére, üzemeltetésére, karbantartására és javítására megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzést - közölte a 4iG Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A projekt célja, hogy támogassa a MÁV Zrt-nél tervezett egységes kártyás beléptetés kiépítését, a meghatározott beléptetési pontokon kártyás beléptető rendszerek telepítésével. Szükség esetén önálló hálózati infrastruktúra telepítése, majd annak illesztése a MÁV intranet hálózatához a már meglévő rendszerek és biztonsági berendezések zavarása nélkül.

A keretmegállapodás időtartama 36 hónap, amely további 12 hónappal meghosszabbítható, amennyiben a keretösszeg a 36 hónapos időtartam alatt nem merül ki. Az ajánlat értéke 900 millió forint plusz áfa, a szerződéskötési moratórium július 30-án jár le.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG