3p
A nagy ijedelem csitulni látszik, ma szépen emelkedett a tőzsdeindexek többsége. Valójában ma is nagyok az ingadozások, egyes gyorsjelentések nagyon jól sikerültek, mások rosszul. Ez a hét még sok ilyen meglepetést tartogat. A BUX erősödött, három részvény együtt menetelt.
Az IBM Magyarország Kft. MTI Fotó: Beliczay László

A múlt heti, illetve október nagy részére jellemző rossz tőzsdei hangulat, a régóta nem látott esések ma nem folytatódtak, sőt Európában kifejezetten erős emelkedés volt. A német DAX index 1,2, a francia párja 0,4, a brit mutató 1,2 százalékkal ment fel a végére, de volt napközben ennél jóval nagyobb is a plusz. Milánó pedig 1,9 százalékkal száguldott.

Az amerikai tőzsdékre is átragadt a jó európai hangulat – írják több helyen a tőzsdetudósítások. Az S&P 500 index 0,8 százalékkal, a Dow Jones ipari átlag 0,5-el megy fel, de a Nasdaq technológiai mutató stagnál. A kép valójában nagyon vegyes, a Sears 10, az Amazon, a Boeing, a Netflix 4 százalék körüli mértékben esik, az ON Semiconductor viszont jelentése nyomán tíz százalékkal száguld.

Nem tudni, a német politika mennyire mozdította el az árfolyamokat. Angela Merkel német kancellár le is mond, meg nem is: az eddigi tervekkel ellentétben nem indul decemberben a pártelnökségért, később a kancellárságért sem, de jelenlegi ciklusát ki akarja tölteni – jelentette be a hesseni tartományi választások után.

Hárman vitték a BUX-ot

Itt pártja még mindig a legtöbb szavazatot kapta ugyan, de csak 27 százalékot, ami azt jelenti, hogy durva visszaesést szenvedett el a négy évvel korábbi állapothoz képest.

A BUX index itthon fél százalékkal ment fel, eközben az OTP, a Mol és a Richter egyaránt 0,6 százalékkal emelkedett. A Telekom viszont 1,5 százalékkal esett. Az Opus és a 4ig két-két százalékkal lett drágább.

További árfolyamok itt láthatók

A forint viszonylag stabil, a 324,60-as euró húsz filléres drágulást jelent. A dollár megint erősödik, az olaj és a nemesfémek pedig némileg esnek.

Gyorsjelentés-dömping

A Mol-részvények hosszú távú hozamáról és a gyorsjelentés várható számairól írtunk “Jön a jelentés – mit szólnál egy 4566 forintos Mol-részvényhez?” című cikkünkben.

Ezen a héten az Investing.com szerint az S&P 500 index cégeinek negyede jelent, így bőven lehet izgalmakra készülni. Többek között az Apple és a Facebook is a listán van.

Jó lehet a Richter is

Az IBM felvásárolja a Red Hat szoftveróriást, 34 milliárd dollár körüli összegért. A vevő két százalékkal esik, a célpont ára pedig 44 százalékkal robbant.

Egész tűrhető negyedévet zárhatott a Richter a KBC Equitas hírlevele szerint. “A nettó profit ugyan valamivel alacsonyabb lehet tavalyhoz képest, de a román partner kiesése, és az Esmya azért ezt nagyban magyarázza, miközben a fontos Vraylar jól teljesíthetett” – írják. “Pénzügyi soron ezúttal komoly mínusz jöhetett, ezt leszűrve a tavalyihoz hasonló eredményt láthatnánk, de kérdés, hogy mennyire lesz ez elég egy jobb megítéléshez a részvénypiacon” – teszik hozzá.

Extrém hangulat, extrém ármozgás?

A német Handelsblatt múlt heti közvélemény-kutatását ma értékelte ki, ebből az jött ki, hogy a német kisbefektetők extrém módon pesszimisták. Ami azt jelenti, hogy eljött a vásárlás ideje, az árak valószínűleg felfelé indulnak. (Mire ez kijött, már dübörgött a mai emelkedés.) A hangulat-indikátor állításuk szerint 2014-es elindítása óta jól jelezte előre a nagy mozgásokat, ilyenkor a hangulat extrém értékeket vett fel.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG