Hirdetés
Hirdetés

Tőzsdén az MKB részvényei

Csabai Károly, 2019. május 30., 12:26

A Budapesti Értéktőzsde ugyanis a mai nappal felvette a Mészáros Lőrinc és tiszakékcskei üzleti partnere, Szíjj László által több mint 90 százalékban tulajdonolt hitelintézet papírjait a terméklistára.

MKB-székház (fotó: MKB)
MKB-székház (fotó: MKB)

Ezzel az MKB Bank kipipálta az Európai Bizottság felé még 2015 végén vállalt kötelezettségét, miszerint a szanálása során kapott állami támogatásért cserébe legkésőbb 2019 végéig zártkörűből nyilvános részvénytársasággá alakul át, egyúttal papírjait bevezeti  egy tőzsdére. Mivel egyelőre nincs szó a bank 100 milliárd forintos jegyzett tőkéjének felemeléséről, a kisbefektetők a mostani tulajdonosok részvényeiből vásárolhatnak, amennyiben ők azt eladásra kínálják. Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója korábban azt helyezte kilátásba, hogy 20-30 százalékos pakett válhat elérhetővé mások számára is a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Az MKB Bank közgyűlése január 27-én döntött a tőzsdei bevezetésről. A kibocsátói tájékoztatót április 5-én nyújtották be jóváhagyásra a Magyar Nemzeti Bankhoz, amely arra május 27-én adta az áldását. A részvényeket a BÉT-en kívül máshová nem vezetik be.

Hirdetés

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Milyen buktatók és tévhitek övezik a munkaidőkeret alkalmazását?

Milyen buktatók és tévhitek övezik a munkaidőkeret alkalmazását?

Mik a leggyakoribb problémák, ha a munkaidőkeretről van szó? Tipikus hibának számít, ha a munkáltató elmulasztja tájékoztatni a munkavállalókat a munkaidőkeret kezdő és/vagy befejezési időpontjáról, vagy csak szóban hangzik el az információ.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

További cikkek

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?