5p
A piacokon továbbra is a kereskedelmi háború, és az azzal kapcsolatos információk azok, amelyek leginkább meghatározzák a befektetők hangulatát. Az elmúlt 24 órában volt jó és rossz hír egyaránt. Úgy tűnik az USA a Kína elleni harcot szeretné most végig vinni, és nem akar újabb frontot nyitni a kereskedelmi háborúban.
Fotó: AP, Michael Probst

A befektetők az elmúlt napokban ismét rendkívül volatilis piacokkal kellett, hogy szembesüljenek. Az árfolyamok akár napon belül is éles fordulatot vettek, így például csütörtökön is a nap elején még erőteljesen estek, majd délután komoly emelkedés jött. Számos olyan időnként egymásnak ellentmondó információ érkezik, amelyekre próbálnak reagálni a tőzsdék. Nézzük melyek lehetne a csütörtöki napon a legfontosabb piacmozgató tényezők.

1; Trump tovább harcol Kínával, miközben Peking nem akar megegyezni

Az amerikai elnök gyakorlatilag folyamatosan elejt megjegyzéseket, amelyekben arra utal, hogy Amerika áll nyerésre a Kína ellen vívott kereskedelmi háborúban, és csak idő kérdése, hogy kétvállra fektesse az ellenfelét. Megjegyezte például, hogy ha a Fed mellé állna, és kamatot csökkente, akkor remek alkupozícióba kerülhetne az USA, és ebben az esetben Peking hiába értékeli le a jüant és vezet be további monetáris lazítást, nem fog rajtuk segíteni. Persze a Kínaiakat sem kell félteni, vannak olyan vélemények, hogy nem fogják elsietni a megegyezést, annak ellenére sem, hogy a megemelt vámok számos exportőr cég pozícióit rontják, illetve sok olyan cég lesz, amely komoly veszteségeket fog emiatt felhalmozni. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van az USA-t nagyon bosszantó szellemi termékekkel való visszaélés (ami az amerikaiak szerint a szabadalmak, technológiák folyamatos lopását jelenti), ami összességében nagyobb hozadékkal jár, mint amit a vámokon veszít Kína. Bár hivatalosan sem Hszi elnök, sem a tárgyalásokat vezető helyettese nem nyilvánult meg a kérdésben, de a kommunista párt lapjaiban olyan reakciók jelennek meg, amelyek azt jelzik, hogy rövid időn belül aligha lesz megállapodás.


2; Tűzszünet Európával

Az európai autógyártók felett komoly viharfelhők gyülekeztek, hiszen a feszült amerikai-kínai viszonynak mindenképpen megisszák a levét, ám úgy tűnt nagyobb csapás is érheti őket. Az amerikai elnök korábban azzal fenyegette meg az EU autógyártóit, hogy az USA-ba irányuló exportjukra 25 százalékos védővámokat vet ki.  Emiatt például szerdán a nap első felében a német részvények jelentős mértékben gyengültek. Délután aztán több forrás is azt közölte, hogy a döntés fél évvel elhalasztják, ez pedig megnyugtatta a piacokat. A tárgyalások jelenleg folyamatban vannak, mind az EU-val, mind Japánnal az autóipari vámok kérdésében. Ráadásul a legnagyobb német és japán vállalatok komoly gyártókapacitással rendelkeznek az USA-ban is, így egy esetleges pótlólagos vám kivetése valószínűleg jelentős számú ottani munkahelyet is veszélybe sodorna.

További árfolyamok itt találhatók

3; Megpróbálják sarokba szorítani a Huaweit

Érdekes stratégiát választva, rendkívüli állapotot hirdetett ki az USA-ban Trump, hogy betilthassa a Huawei-t. A kínai óriáscéget persze nem nevezték meg az amerikai telekommunikációs hálózatok védelméről szóló rendeletben, de mivel azt korábban a hatóságok potenciális nemzetbiztonsági kockázatként azonosították, mindenki tudja, hogy miről van szó. A Huawei mellett a szakértők szerint a ZTE számára okozhat még komoly fejtörést Trump lépése, utóbbi cégtől korábban már eltiltottak minden amerikai vállalatot. A kereskedelmi tárgyalások során gesztusként azonban ezt végül Trump felfüggesztette, így a ZTE hozzájuthatott azokhoz az alkatrészekhez és szoftverekhez (pl. Android) amelyek nélkül nem tudna telefont gyártani és csődbe menne.

Az elnöki rendelet felhatalmazza a kereskedelmi minisztert, hogy állítson le minden olyan, kommunikációs technológiákat is magában foglaló beszerzést, amely külföldi kormányzatokkal kapcsolatban álló cégekhez köthető. Ezek ugyanis - a rendelet szerint - "elfogadhatatlan kockázatot" jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára.

4; Jól pörgött az Alibaba

Továbbra sem húzza be a féket az Alibaba, a kínai óriás 2019 első negyedévében is folytatta bődületes növekedését, a bevétel és az EPS is másfélszeresére bővült egy év alatt. A kínai online piactér 95,3 milliárd jüanos bevételt ($13,6 milliárd) és 8,57 ($1,25) jüanos egy részvényre eső igazított eredményt tett közzé, mely meghaladta a várt 91,58 milliárd jüant és 6,5 jüant. Az éves bevétel növekedés 51 százalékra gyorsult a korábbi 41 százalékos gyorsulási ütemről. Noha vannak gyenge pontok, összességében pozitívra sikeredett a jelentés, amely a kínai gazdaság szempontjából is egy jó jelzés.

5; Kedvező számok a Ciscótól

A vártnál jobb eredményeket publikált a Cisco. Az egy részvényre eső igazított nyereség 78 cent volt szemben a 77 centes várakozásokkal, és a 12,96 milliárdos bevétel is meghaladta az elemzők által prognosztizált 12,89 milliárdot, derült ki az Equilor hírleveléből. Éves alapon a nyereség 23 százalékot, míg a bevétel 4 százalékot emelkedett. Emellett az előző negyedévben 6 milliárd dollárért vásárolt vissza saját részvényeket a cég. A következő negyedévre adott prognózis jelentősen meghaladja az elemzői várakozásokat, a vámok negatív hatásának ellenére is. A Cisco részvényei 3 százalék felett emelkedtek piaczárás után.

6; Hatott a kedvező GDP a magyar piacra

Miközben szerdán a délutáni fordulatot követően a nyugat-európai és amerikai piacok pluszban zártak, a BUX csak minimálisan tudott erősödni. Mindezt annak ellenére, hogy szerda reggel kifejezetten erős GDP adat látott napvilágot. Ma viszont erősen kezdett a piac, a vezető részvények erősödtek, a Richter (5180 Ft) egy százalék feletti pluszban van, az OTP (12290)és a Mol (3216) pedig 0,7 százalékkal ment fel.
Lefele tartottak viszont a Mészáros-részvényekként emlegetett papírok, az Opus (393) 1,8, a Konzum (198) 1,5 százalékkal, míg a 4iG (4145) 1,3 százalékkal lett olcsóbb.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG