6p
Fél a válságtól? Nem tudja, mit hoz a jövő? Azt hallja, hogy új világ köszöntött be, és a régi törvényszerűségek már nem érvényesek? Mégis kétségei vannak? Gyógyszerként tudjuk ajánlani a sok évtizedes grafikonok nézegetését. De az is lehet, hogy némelyiktől csak még idegesebb lesz. (2. rész.)

Ha válság, akkor defláció, esetleg később infláció. Legalábbis gyakorinak nevezhető, hogy az infláció leesik ilyenkor, mert a cégek rendszerint túltermeléssel küzdenek, és mivel nem tudják eladni portékáikat, ezért csökkentik az áraikat. A jegybankok félnek a deflációtól (az árak általános csökkenésétől), mint a tűztől, mert ez öngerjesztő folyamatként súlyosbíthatja a válságot is. (Az első részt lásd itt.)

Ezért van az, hogy céljuk tulajdonképpen az árak szolid emelése, egy egészséges infláció fenntartása. A magyar jegybank célja is az évi 2-4 százalékos infláció, amit az utóbbi időben el is ért. De az is gyakran említett jelenség, hogy a válságok végén viszont elszaladnak az árak, inflációs sokk alakul ki. Még tart a válság, de már magas a pénzromlás.

Hát itt még a jelek szerint nem tartunk, a pénzromlás üteme az USA-ban és az EU-ban is mérsékeltnek tekinthető. (Évi 2,1, illetve 1,1 százalék körül jelenleg.) A hetedik ábra az amerikai infláció, a fogyasztói árak indexét mutatja, közel 107 évre, 1913 elejétől. Sokan 2008-2009 óta jósolják az infláció elszabadulását a jegybankok “laza” – pénzhígító – politikája miatt. Ami eddig nem következett be – de nem biztos, hogy nem is fog.

7. Ábra: Az amerikai infláció indexe (Forrás: Usinflationcalculator.com, U.S. Department of Labor Bureau of Labor Statistic)

Mániások és próféták

Egyesek, mint az aranymániások (gold bugs), vagy a kriptodeviza-hívők, a krízis-próféták vagy az anarchisták szívesen állítják be úgy, hogy az amerikai dollárnak – meg általában a papírpénzeknek – már annyi. Folyton csak agyoninflálják, értéke a nullához tart. A 106 év alatt bekövetkezett mintegy 26-szoros amerikai árszínvonal-emelkedést azonban nem neveznénk tragikusnak. Ez ugyanis éves átlagban “csak” 3,1 százalék {26^(1/106)}.

Sokkal több veszett oda Mohácsnál (lásd magyar hiperinfláció mindkét világháború után) vagy Weimarnál (német hiperinfláció az Első Világháború után)… A hetedik ábrán az is jól látszik, hogy csúnyán megugrott az árszínvonal a hetvenes években (olajár-sokk), de az is, hogy mintha valami azóta sem állt volna igazán helyre.

Ki a fő bűnös?

Lehet, hogy a fő bűnös igazából a jegybankok politikája? Bizony könnyen lehet. A hetvenes évek elején valójában érte egy másik nagy sokk is a világot: feladták az aranystandardot (azaz a Bretton Woods-i rendszert, élt 1946-tól 1971-ig). Azóta, hogy nincs aranyra váltási kötelezettségük, a jegybankok könnyedén tudnak fedezetlen pénzt kibocsátani, lényegében korlátlanul.

8. Bankválságok száma (Forrás: Wikipédia.)

Hogy ez jó vagy rossz? Nehéz eldönteni. Talán inkább jó. A válság kezelésében ennek nagy szerepe volt 2008-2009-ben és azóta is. Ezzel vált lehetővé a “QE” (mennyiségi könnyítés) és a többi ortodox és unortodox gazdaságélénkítő jegybanki politika. Viszont valószínűleg maga a jelenlegi laza rendszer is hozzájárult a válság kialakulásához (a túlhitelezéshez). Ezt jól illusztrálja, hogy a Wikipédia ábrája szerint (8.) a Bretton Woods-rendszer megszűnése után milyen komolyan megugrott a bankválságok száma.

Agyoninflálták

Azért ne gondoljuk azt sem, hogy minden rossz, infláció vagy válság forrása a modern jegybanki politika. Vagy hogy a nemzeti bankok kifejezetten rosszak lennének. A Visualcapitalist blog infografikája a római birodalomban használt denarius érmék ezüsttartalmát mutatja körülbelül 64-től csaknem 300-ig (i. sz.). Ezen bő kétszáz év alatt 100 százalék közeléből nulla közelébe, 1-2 százalékra esett az ezüsttartalom. Vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy a pénzt – az akkori módszerekkel – agyoninflálták.

Római denarius érmék (Forrás: Wikipedia)

Ám ha már az inflálásnál tartunk… a túlzott eladósodásnak, legalábbis az államok szintjén, három logikus megoldása van. Az egyik, hogy az adósságot, fogat összeszorítva is, de visszafizetik (például megszorításokkal, erősebb adóztatással). A másik, amikor csődöt jelentenek, az adósság egészét vagy egy részét “rendezik”, vagyis örökre leírják, amivel a hitelezők nagyot buknak (Argentína, Görögország).

A csendes vagyongyilkolás

A harmadik, politikailag többnyire a leginkább járható út: ha szépen csendesen, lassacskán elinflálják. (Ami persze csak akkor lehetséges, ha az adósság a nemzeti valutában van.) Ez történt például a második világháború alatt és után az amerikai államkötvényekkel – jutott eszünkbe. (“Pénzügyi elnyomásnak” is nevezik ezt.)

Na ha valamit, akkor ezt biztosan nem akarják megmutatni, van vajon erről idősor?  – merült fel a kérdés. Tényleg nem sietnek, az USA pénzügyminisztériuma például csak 2003-2004-től közöl velünk reálkamat-adatokat. De azért lehet találni. Az Investing.com ábrájáról kiderül, hogy a reálkamat az USA-ban az első, majd a második világháború idején, után is súlyosan negatív volt – a mínusz 10-15 százalékot is elérte éves szinten.

Mentsvárunk, az arany?

Az államadósságot egyértelműen elinflálták. Időlegesen a hetvenes években is a negatív tartományba süllyedt a reálkamat, talán nem véletlenül a vietnami háború vége felé. Most pedig – a rövidebb futamidőknél – körülbelül 2010-től negatív a reálkamat. Az EU-ban is hasonló a helyzet. (Kivéve, ha valaki magyar állampapírokat vásárló magánbefektető, és ha az inflációs adatokat korrektnek tekintjük. De sok a kétely, lásd cikkünket: Ennyire félremérik már az inflációt?)

9. ábra. Az arany árfolyamának 104 éve. Szürkével a recessziós időszakok. (Forrás: Macrotrends.net)

Mibe lehet az inflálás ellen menekülni? Úgynevezett reáleszközökbe, például nemesfémbe, ingatlanba, de a részvény is ide sorolható. De mit csinált a hosszú évtizedek alatt az arany?

A betiltott nemesfém

A több ezer éve értékmérő eszközként szolgáló fém az említett Bretton Woods-i rendszerben lényegében hatósági áras volt a piacgazdaságáról büszkélkedő USA-ban. Attól kezdve, hogy a válság miatt lényegében betiltották a felhalmozását, egészen a hetvenes évekig. (“Executive Order 6102”, 1933-1974.)

De amikor tehette, és válság volt, vagy magas infláció, igencsak elszállt az ára. Így történt ez a harmincas évek elején, majd a hetvenes években, de a Lehman-válság utáni pár évben is. Sokan vélik úgy, hogy a jegybankok pénzhígító politikájának mostanság is előbb-utóbb sokkal nagyobb infláció és a nemesfémek árrobbanása lesz a következménye. Bár ezt már sokan 2008-2009-től kezdve is gondolták, és egyelőre befürödtek vele.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG