Hirdetés
Hirdetés

Zuhan az olaj és az arany, nem úgy a Konzum

Fellegi Tamás, 2017. július 10., 10:30

A BÉT-en zajlik a Konzum őrület, kisebb mértékben az Opimus láz. A BUX-ot a Richter másfél százalékos emelkedése hajtja. Amerikában emelkedik a Meki, gyengélkedik a Tesla és a Snap. Sok volt az olajárnak az 50 dollár, élesen lefordult róla. Az arany piacán is az eladók az élénkebbek.

A múlt héten felnézett a Brent típusú olaj ára 50 dollárig, de ott komoly ellenállásba ütközött, lefordult, és visszaesett 47 dollár alá. A WTI 47 körül tetőzött, és 44 környékére esett vissza. Úgy tűnik, 50 dollár körül vagy afölött továbbra is erős a túlkínálat.

Brent olaj
Brent olaj

Az arany is gyorsan veszít értékéből, az egy hónapja 1300 körül álló nemesfém most már 1200 dollárhoz közelít. Így a két héttel ezelőtti eladó, aki 1250 dollárnál összedöntötte a piacot, nem lógott ki a trendből, erős a kínálati nyomás, legfeljebb túl nagy tételt öntött egyszerre a piacra.

Hirdetés

Amerikában pénteken emelkedtek a tőzsdék, az S&P 500 bő fél, míg a Nasdaq egy százalékkal került feljebb. Nem tudta magát összeszedni a Tesla, amely az előző napokban nagyot zuhant, de ez vélhetően nem a cég körüli híreknek szól, hanem sokkal inkább annak, hogy jelentősen visszaesett a short állomány: a Bloomberg szerint a közkézhányad 30 százalékáról a 23 százalékára esett vissza, így a short pozíciót zárók nyomása megszűnt.

McDonald's
McDonald's

Új csúcsra tört ezzel szemben a McDonald’s: a papír egyenletesen, komolyabb visszaesések nélkül emelkedik éve eleje óta. Továbbra is gyengélkedik a nagy csinnadrattával kibocsátott Snap: 17 dolláron, a kibocsátási áron áll, ott most mindenki megveszi, aki lemaradt a kibocsátási őrületben, de ez nem feltétlenül jó ötlet, miután a cégnél egyelőre csak a mértéktelen veszteség látszik.

Az európai tőzsdék ma felfelé indultak, a DAX fél százalékot emelkedik 12 450 pontig. A BÉT is jól nyitott, a BUX 0,6 százalék pluszban van 35 720 ponton, leginkább a másfél százalékot emelkedő Richternek köszönhetően, amely 6900 forintot ér.

A forgalmi lista első helyét a Konzum foglalja el nem meglepő módon, a papír ma is 15 százalékkal van feljebb, 2130 forinton. Az Opimus a harmadik legnagyobb forgalmú papír, nyeresége 6 százalék, 201 forinton kereskednek vele. A két papír kissé elvált egymástól a korábbi szorosabb együttmozgás után: a Konzum nagyobb mértékben emelkedik, pontosabban tör az ég felé, máshogy nehezen írható le az a mérték és sebesség, amivel a részvény és a cég értéke bővül.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Sosem dolgozott még ennyi magyar Ausztriában - miért őrjöng Szijjártó?

Sosem dolgozott még ennyi magyar Ausztriában - miért őrjöng Szijjártó?

Megint mozgalmas hetünk volt, itthon és külföldön is történtek az események. Legújabb videónkban összegyűjtöttük a hét legizgalmasabb a híreit, kiderült, hogy mi akasztotta ki a külgazdasági és külügyminisztert, illetve milyen őrült ötlettel állt elő Venezuela elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?