2p
A befektetési csalással vádolt Fortress Holdings LLC minden magyarországi károsultja, aki a hatóság felé feljelentést tett, megtekintheti a nyomozás őt érintő iratait.

Befejezte a nyomozást a rendőrség a Fortress ügyében. A károsultak a nyomozás iratai közül az őket érintő iratokat 1027 Budapest, Gyorskocsi u. 31. szám alatt 2016. február 17-18. napján előre egyeztetett időpontban megtekinthetik, azokkal összefüggésben észrevételt, indítványt tehetnek, felvilágosítást kérhetnek - írja a rendőrség az MNB honlapján is olvasható közleményben.

Időpontok egyeztetésére az alábbi telefonszámokon van lehetőség:

(1) 457-5700/66-207
(1) 457-5700/66-203

Az iratismertetés határnapjának elmulasztása a nyomozás befejezésének nem akadálya. Távolmaradás esetén az iratokat – azok megismerésének mellőzésével a Fővárosi Főügyészség részére vádemelési javaslattal küldik meg.

Miről szól a Fortress-ügy?

2014-ben közölte az MNB: Sz.-F. Zsolt Sándor 7,7 milliárd forintot nyúlt le az ügyfelektől, az egész cégháló több mint tízmilliárdot. Jól hangzó külföldi nevek mögé bújtak, és mellbevágó, havi kilenc százalékos hozamot ígértek akkor, amikor a banki kamat évi kettő. Mintegy kétezer károsult biztosan van, de valószínűleg több is. Az elkövetők bankszámláin csak 1,5 milliárd forintot foglaltak le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 12:00
Újabb és újabb válságba kerül Európa, mely a kis-és középvállalatokat sem kíméli.
Részvény Újraéled a legendás márka: ez lesz a következő telefonod?
Privátbankár.hu | 2016. május 18. 16:00
A Microsoft megszabadult a Nokiától, amely önálló androidos telefonokkal és tabletekkel rukkol majd elő a Foxconn segítségével.
Részvény Álmos, de jó kedélyű tavaszi nap volt a mai a BUX történetében
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.
Részvény Macedón leányvállalat után kap osztalékot a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 16:43
A MakTel a mai napon közgyűlést tartott, amelyen 2,26 milliárd macedón dénár osztalék kifizetéséről határozott.
Részvény A görögök meglökhetik a magyar papírokat
Privátbankár.hu | 2015. február 23. 09:29
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.
Részvény A görög tárgyalások irányítják az utolsó kereskedési napot
Privátbankár.hu | 2015. február 20. 09:06
Görögország továbbra sem veszíti el a piaci megfigyelők fókuszát a hét utolsó kereskedési napján. A kiéleződő ellentétek befolyásolhatják a tőzsdét.
Részvény 5 millió dollárt ad a Richter a nőgyógyászatra
Privátbankár.hu | 2015. február 19. 08:46
Az Evestra Inc. nőgyógyászati készítményeken dolgozik Texasban. A Richter Gedeon Nyrt. most ötmillió dollárt adott a fejlesztésekre.
Részvény Nyugodt reggelre számítanak az elemzők az európai piacokon
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 09:30
Megszűnt a görög parlamenti választás eredményének hatása a piacokon, az indexek emelkedésre számítanak legtöbben a reggeli órákban.
Részvény Egy bankcsőd is borzolta a kedélyeket a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 17:56
Pocsék nemzetközi hangulatban estek a vezető részvények Budapesten. A CIG megszenvedi a Széchenyi Bank bedőlését: szép pénzt bukhatnak.
Részvény Mélyrepülésben a Tesco, szakadnak a papírok
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 10:22
A piaci várakozásoktól jóval elmaradó eredményre számít idei teljes pénzügyi évében a Tesco.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG