4p
Ennyit fizetnek a 2021 októberében kifutó ötéves papírok az utolsó évükre, annak köszönhetően, hogy az éves átlagos fogyasztóiár-index 2019-ben 3,4 százalék lett. 
(Archív fotó)

Az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint az átlagos infláció tavaly 3,4 százalék lett, azok számára is érdekes lehet, akik Prémium Magyar Állampapírt – 2018-ig Prémium Magyar Államkötvényt – vásároltak, vagy most szeretnének abba befektetni, 3, illetve 5 éves lejáratra. Ezek ugyanis úgynevezett inflációkövető befektetési formák, ami azt jelenti, hogy azok kamata két tényezőből áll: a hivatalos éves átlagos fogyasztói árindex százalékos mértékéből, valamint egy előre meghatározott, s a futamidő során változatlan kamatprémiumból. A rögzített kamatprémium tehát azt jelenti, hogy az egyes sorozatok kamata évente az előző évi hivatalos infláció mértékével változik.

A Magyar Államkincstár mindig a kamatmegállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a KSH által hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértékét veszi figyelembe, a 2019-ben kibocsátott sorozatokra például a 2018-ast, ami 2,8 százalék volt, a 2020-asokra viszont már 3,4 százalékkal számol. Erre az aktuális értékre tesz rá kamatprémiumot, 3 éves futamidőre valamivel kevesebbet, mint az ötévesre. Fontos, hogy a kamatprémiumok sorozatonként eltérőek, de hogy ne alakuljanak ki jelentős eltérések, azok megállapításánál a kincstár figyelembe veszi az inflációt.

Például a még le nem járt sorozatok közül legrégebben – még Prémium Magyar Államkötvény néven – 2015 februárjában piacra dobott ötéves papírok még 4 százalékos kamatprémiumot fizetnek, ami az első évben gyakorlatilag meg is egyezett a kamattal, lévén, hogy az infláció 2014-ben -0,2 százalék volt (negatív pénzromlás esetén a szabályok szerint a kincstár 0 százalékkal számol). Ezzel szemben a legutóbb kibocsátott sorozatok kamatprémiuma már csak 1, illetve 1,4 százalék volt, miután az infláció közelítette a 3 százalékot.

A babakötvények kamata is az inflációt követi, a 2033-2038 között lejáró éves sorozatok egységesen 3 százalékos kamatprémiumot fizetnek, ami azt jelenti, hogy azok kamata az idei 5,8 százalékról 2021-re 6,4 százalékra emelkedik.

A 2015-ben kibocsátott két ötéves és a 2017-ben piacra dobott egy hároméves lejáratú papírra már nem vonatkoznak a KSH adatai, mivel azok az idén kifutnak. Az idén még le nem járó papírok kamatprémiumát viszont már a 3,4 százalékos 2019-es átlagos fogyasztói árindex dobja meg. Közülük elvileg a legjobban a 2021/I sorozatú, jövő októberben kifutó papírok gazdái örülhetnek, miután az inflációkövető sorozatok közül ennek lesz a legmagasabb, évi 6,65 százalékos kamata. De ezt csak akkor tehetik is zsebre egy az egyben, ha e papírt a jegyzést követően tartós befektetési számlára (tbsz) tették, ez esetben ugyanis az ötéves lejárat után hiánytalanul megkapják a kamatot. Ha azonban ezt nem tették, akkor 15 százalékos kamatadót kell fizetniük.

Egyszerűbb a helyzet, ha valaki a 2019. június 1-je után kibocsátott inflációkövető állampapírokból vásárolt, ezek után ugyanis egy tavalyi törvénymódosítás értelmében alapból nem kell kamatadót fizetni, még akkor sem, ha azokat nem helyezte a tulajdonosa tbsz-re.

Mindezek figyelembevételével lehet megállapítani, mennyire állják a versenyt az inflációkövető állampapírok a kincstár új csodafegyverével, a Magyar Állampapír (MÁP) Plusszal. Utóbbi az ötéves lejárata alatt 3,5 százalékról fokozatosan, egészen 6 százalékig emelkedő kamatot fizet, amely évente 4,95 százalékos átlaghozamnak felel meg. Bár mint alábbi táblázatunkból kiderül, bőven vannak olyan inflációkövető sorozatok, amelyek a következő kamatperiódusban többet fizetnek majd a MÁP Plusznál, az eddigi átlaghozamuk a korábbi évek (2014: -0,2, 2015: -0,1, 2016: 0,4, 2017: 2,4, 2018: 2,8 százalékos) éves átlagos inflációi miatt még a kamatprémiumukkal megfejelve is alacsonyabb.

Ha azonban tovább erősödne a pénzromlás, akkor ez a helyzet megváltozhatna, de hogy mikortól, az az infláció mértékétől függ. Mindenesetre a Magyar Nemzeti Bank a karácsony előtt publikált inflációs jelentésében csak 2020-ra vár a tavalyinál magasabb, vagyis 3,5 százalékos fogyasztói árindexet, 2021-re pedig 3,3, 2022-re 3 százalékot. Amitől persze a valóság mind a belső, mind a külső körülmények hatására akár jelentősen más számokat hozhat – a múltban láttunk már erre példákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG