3p
A kínai városokban 3 év alatt döntő változás következett be: akkor még mindenki készpénzt használt, de a bankkártyát átugorva ma már szinte mindenki a két meglévő telefonos fizetési rendszer valamelyikét használja. A boltosnak is olcsó, eszébe sem jut készpénzt követelni, míg itthon még sok helyen ezt teszik.

A két kínai internetes óriás, a Tencent és az Alibaba létrehozott egy-egy fizetési platformot, melyek WeChat és Alipay névre hallgatnak, és hihetetlenül gyorsan elterjesztette őket belföldön, főleg a városokban. A lényegük, hogy bárki, akinek Kínában van bankszámlája, azt összekapcsolhatja az okostelefonjára letöltött két alkalmazás valamelyikével, és onnantól kezdve meg is van az elektronikus pénztárcája.

Nagy ugrás

Egyszerűség szempontjából olyan, mint nálunk a kártyaérintés, vagyis paypass, azzal a különbséggel, hogy az elfogadó oldalnak sincs szüksége költséges terminálra, hanem ő is a telefonján lévő QR kód által használja a rendszert. Ennek következtében nem maceraként tekintenek rá, mint nálunk sok helyen a kártyás fizetésre, hanem egy nagy könnyítésre. Olyannyira elterjedt rövid idő alatt, még az utcai zenészek is kitesznek egy táblát rajta QR kódjukkal, és így lehet nekik fizetni, nem kell aprót dobni a kalapba.

A nagy ugrás annak köszönhető, hogy Kínában nem volt ideje elterjedni a bankkártyának, így egyszerűen kihagyják, és már egy modernebb megoldást választottak. Ez nálunk is így volt a csekkel, ami egy divatos, de bonyolult fizetési eszköz volt a fejlett országokban akkor, amikor nálunk még fel sem merült, hogy bankszámlája lenne bárkinek is, csat takarékbetétkönyvek léteztek. Aztán jött a kártya és az elektronikus utalás, és mire nálunk is piacgazdaság lett, már csak ezek terjedtek el, míg a „régi” nyugatról néha még mindig érkezik egy-egy csekk, morognak is az itthoni bankok, ha valaki be akarja váltani.

A készpénzesek

Kínában most ugyanerre a szerepre jut a bankkártya, fölösleges nyűg. Így viszont sok külföldi csak készpénzzel tud fizetni, pláne, hogy kínai bankszámla nélkül egyelőre nem is lehet rácsatlakozni a két telefonos fizetési rendszerre. Ez a probléma persze idővel nyilván megoldódik majd, ahogy a bankkártyát is elfogadják szerte a világon (igaz, azokat néhány monopolhelyzetű társaság bocsátja ki, mint a Visa és a Mastercard, így ők a világ szinte összes bankjával megállapodnak).

A készpénzhasználat igénye persze nyilván megmarad egy körben, hisz van, aki nem szeretné, ha követhető lenne a költekezése. Ez azonban a kínaiakat látszólag nem zavarja: a virtuális pénztárcába, bankszámlába csak akkor kukkanthat be más, ha megvan hozzá a jelszava, sőt sok esetben visszaigazoló kód is kell hozzá. Így nem csinálnak belőle akkora ügyet, mint mondjuk a gazdag svájciak, akik nagyon szeretik a készpénz nyújtotta inkognitót.

Jó üzlet is

A CNBC szerint a két óriás, az Alibaba és a Tencent óriási bevételre tesz szert a szisztémából, mégpedig úgy, hogy nem kell nagy költséget felszámítania, ami nyilvánvalóan visszafogná a forgalmat akár a fizetők, akár az elfogadók részéről. A technika üzemeltetése olcsó, a forgalom az 1,4 milliárd ember által lakott, gyorsan fejlődő országban gigászi, így egész elenyésző jutalékszint mellett is szép összeg jön össze. A Tencent tavalyi utolsó negyedéves eredményében az egyéb szolgáltatások sor, ami a mobilfizetéseket is tartalmazza, a háromszorosára, 940 millió dollárra nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG