Hirdetés
Hirdetés

A nyugdíjak mentén is kettészakad az ország

Székely Sarolta, 2019. július 15., 15:33

A statisztikai hivatal friss kiadványában eddig még nem ismert adatokat publikált: kiderül, melyik megyében mennyi az átlagos öregségi nyugdíj. A rangsor két vége között 40 ezer forintos különbség van.

A kormány még a 2010-es hatalomra kerülésekor fogalmazta meg a nyugdíjasok felé a vállalását, amit azóta is tart. Sőt, a gazdaság alakulásának köszönhetően még túl is teljesítették, ami szintén jól hangzik a kormányzati propagandában. Noha a nyugdíjak értékének megőrzése vitathatatlanul jól hangzó kifejezés, így 9 év távlatából kezdenek nagyon élesen kirajzolódni az inflációhoz kötött nyugdíjemelés problémái.

Mint arról mi is beszámoltunk már, az, hogy a bérek elmúlt években mutatott robbanásszerű növekedését nem követik a nyugdíjak, azt is eredményezte, hogy 2018-ra 10 éves csúcsra ugrott a nyugdíjasok körében a szegények aránya. A folyamatok hatására egyre jobban nyílik szét az olló a kétféle juttatás között, a szegénységi mutatókat pedig rendre az átlagos fizetésekhez kötik. A 2020-as költségvetés makrogazdasági prognózisa alapján a jövő sem kecsegtet fordulattal ezen a téren. Számításaink szerint öt év múlva már 135 ezer forinttal lehet magasabb az átlagos nettó bér az átlagos nyugdíjnál. Jelenleg ez a különbség még "csak" 85 ezer forint.

Hirdetés

Mindenesetre most újabb részletek láttak napvilágot a nyugdíjakkal kapcsolatban. A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország, 2018 című összefoglaló kiadványában megyei lebontásban is ismertetik a tavalyi átlagos nyugdíjakat, melyek mutatnak némi átfedést a nettó bérek alakulásával. Pontosabban:

a legnagyobb átlagos juttatást a fővárosi nyugdíjasok kapták tavaly, 154 ezer forintot, míg a legkevesebbet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők, 115,6 ezer forintot.

Ez az információ annak fényében egyáltalán nem meglepetés, hogy ugyanitt a legmagasabb és a legalacsonyabb az átlagos nettó bér is, nyugdíjba vonuláskor pedig a juttatás meghatározásakor a kereseteket is figyelembe veszik.

Alig kapnak nagyobb nyugdíjat a szabolcsiaknál a Bács-Kiskun megyében élők, 115,9 ezer forintot, a harmadik legkisebb nyugdíj pedig Békés megyéhez kötődik, 116,2 ezer forint. A rangsor elején Budapest mögött jócskán leszakadva áll Fejér megye 134,2 ezer forinttal, mögötte a dobogó harmadik fokán pedig Pest megye 134 ezerrel.

2017-hez képest kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy vajon megyei lebontásban van-e eltérés a növekedés mértékében, ám az egy évvel ezelőtti kiadványban megyék helyett régiók szerint közölte a statisztikai hivatal az ellátások nagyságát. Mindenesetre minimális eltérés megmutatkozott miután régiós szinten átlagoltuk az adatokat, a régiókban 4,4-5 százalék között alakult az emelkedés mértéke.

A legkisebb, 4,4 százalékos növekedésnek az egyik legszegényebbnek tartott észak-alföldi megyékben élők örülhettek, a legnagyobb, 5 százalékos emelkedést pedig Budapesten regisztrálta a KSH. Mivel a 2018 januári nyugdíjemelés ennél alacsonyabb, 3 százalék volt, a statisztikai hivatal vélhetően figyelembe vette az évközi korrekciókat, egyszeri juttatásokat is.

Vagyis nemcsak a nettó bérek terén szakad szét az ország, de lassú ütemben a nyugdíjak terén is mélyül a szakadék a megyék, pontosabban régiók között.

Budapesten a legnagyobb a differencia, Észak-Magyarországon a legkisebb

Régiós viszonylatban összevetettük, vajon mennyit érnek a nyugdíjak akkor, ha a területre jellemző nettó bér arányában fejezzük ki az ellátás nagyságát. Az országos átlagra érvényes fokozódó elmaradás régiós szinten is megmutatkozik, 2017-hez képest ugyanis mindenhol már a nettó kisebb hányadát teszi ki az átlagos nyugdíj.

A kétféle havi jövedelem között a legnagyobb különbség a fővárosban volt tavaly,

a budapesti nyugdíjasok átlagosan a nettó bér 58 százalékából kell, hogy megéljenek - ez az arány egy évvel korább még 62 százalék volt. A legkisebb különbség Észak-Magyarországon volt, ahol a nyugdíjak az átlagos nettó bér 72,5 százalékát tették ki, igaz, az ellátások összege alapján a nyugdíjasok itt is kezdenek leszakadni a dolgozókhoz képest. 2017-ben még az átlagos nettó bér 78,4 százalékából kellett kijönniük a régióban élő időseknek.

Egy év leforgása alatt ebből a szempontból a legrosszabbul a dél-dunántúli nyugdíjasok jártak. Az ellátásuk a nettó bér 69,4 százaléka volt tavaly, ami 6,06 százalékponttal alacsonyabb hányadot jelent a 2017-eshez viszonyítva.

Cetelem MKB Cib További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Minden szem Rómára szegeződik – nagyon felsült Salvini

Minden szem Rómára szegeződik – nagyon felsült Salvini

Salvini a törvényhozást semmibe vette, és azt remélte, hogy hamar kikényszerítheti a választásokat, csakis a saját hatalma érdekében. De úgy tűnik, hogy alaposan melléfogott. Most 50 milliárd eurós „sokk” gazdaságélénkítést követel, miközben 23 milliárd eurós megszorításra lesz szükség. Káncz Csaba jegyzete.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?