4p
Egy friss kutatás szerint a szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra. Az már kevésbé meglepő, hogy a gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészülés során. A 18-59 éves korú lakosság negyede anyagilag támogatja szüleit, és hasonló arányban vannak azok, akik szeretnék ugyan támogatni szüleiket, de nincs rá pénzük.

Kevesen foglalkoztak az utóbbi években azzal a kérdéssel, kire figyelnek, kit másolnak jellemzően a most 18-59 éves korúak nyugdíjcélú megtakarítás terén. A szülők az öngondoskodás terén is akaratlanul példát mutatnak gyerekeiknek, még ha azok nem is kritika nélkül követik felmenőik gyakorlatát. A Groupama Biztosító megbízásából, az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által végzett 2018. szeptemberi reprezentatív kutatás eredménye szerint a megkérdezettek 19 százaléka látta azt szüleitől, hogy valamilyen pénzügyi termékben tartalékoltak életük során, míg kifejezetten nyugdíjcélú takarékoskodásra 12 százalékuk látott erőfeszítést családi körben.

Kétszer annyi embernek van nyugdíjcélú megtakarítása azok között, akik a szüleiktől is ezt látták

A jelenleg nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya az átlag lakossághoz képest kétszer nagyobb azok között, akik a szüleiktől is ezt látták. Más, a nyugdíjas évek anyagi biztonságára kiható stratégiákban is követjük a szülői mintát, akár még erőteljesebb mértékben. Értékesíthető vagyontárgyakat például ötször annyian gyűjtenek, de vállalkozás indításába, ingatlan befektetésbe is legalább háromszor többen vágnak bele, ha otthon is ezt látták.

A most kisgyermeket nevelő szülőknek érdemes odafigyelniük: azzal, ha tudatosan felkészülnek nyugdíjas éveikre, a gyermekeiknek is pozitív mintát adnak” – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

Szüleink nyugdíjstratégiájával kapcsolatban kritikusak vagyunk

A kutatás kitért arra is, hogy mi a válaszadók véleménye szüleik nyugdíjra való felkészüléséről? A válaszadók 55 százaléka mondta, a saját szüleitől több erőfeszítést várt vagy várna el. Közülük a legtöbben a nyugdíjcélú megtakarításokat hiányolták vagy kevesellték szüleik részéről: a kritikát megfogalmazók több mint harmada azt mondta, hogy szüleinek több nyugdíjcélú megtakarítással kellett volna, vagy kellene rendelkeznie.

Ha tehetjük, támogatjuk a szülőket

Az, hogy hogyan látják a megkérdezettek nyugdíjas szüleik anyagi helyzetét, széles skálán mozog: a válaszadók egyik fele szerint szüleik épp kijönnek vagy szűkölködnek, míg másik felük úgy látja, szüleik a napi szükségleteiken túl havi rendszerességgel valamilyen extra kiadást is megengedhetnek maguknak.

„Akiknek az állami nyugdíj mellett más anyagi forrásaik is vannak, kissé jobban élnek. Ezeknek a plusz jövedelmeknek a nagy része, mintegy ötöde nyugdíj melletti munkavégzésből származik, de jellemző a gyermek általi anyagi támogatás (12%) is. Nyugdíjcélú vagy más megtakarításaikból a mai nyugdíjasok 15 százaléka tudja kiegészíteni jövedelmét – mondta el a kutatás további eredményeit Kádár Péter, a Groupama Biztosító igazgatója.

A szülők támogatásának igénye erősen jelen van a magyarok gondolkodásában. A kutatás kimutatta, hogy minden negyedik ember (24%) támogatja anyagilag szüleit. Ha azon múlik, a vizsgált korcsoport 54 százaléka még az örökségéről is lemondana, csak hogy szüleik nyugodt életet biztosíthassanak maguknak.

A legnehezebb helyzetben azok vannak, akiknek felnőtt gyerekeikről és szüleikről is gondoskodniuk kell egyszerre. A kutatás megmutatta, hogy az érintettek 61 százaléka segíti a már felnőtt, nem tanuló gyermekét is.

Nehéz helyzetben a szendvics-generáció

A gyerekek előtérbe helyezését a nyugdíjjal kapcsolatos attitűdök is megerősítik: ha arról van szó, hogy valaki inkább saját nyugdíjáról gondoskodik vagy az anyagi forrásait gyerekére fordítja, egyértelműen a gyerek felé billen a mérleg nyelve. Különösen igaz ez a szendvics-generációra.

Az úgynevezett szendvics-generáció tagjai közül, akiknek szülei még élnek, és már felnőtt gyerekeik is vannak, háromból ketten támogatnak valakit, ez azonban túlnyomórészt a gyerek felé irányul, a szülőt legfeljebb a gyerek mellett segítik. Ezekben a családokban a legnehezebb előteremteni az idős korra félretett pénzt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG