6p
A Bank360 számításai szerint a meglévő lakáshitelekre két pont gyakorolhat igazán nagy hatást a kormány családvédelmi programja.

1. a vadonatúj kamatmentes, szabad felhasználású 10 millió forintos, fiatal házasok gyermekvállalásának támogatására szolgáló hitel,

2. és a fennálló jelzáloghitel-tartozások elengedése, amely eszköz jelentős átdolgozáson esett át a korábbiakhoz képest.

Hitelkiváltáshoz tökéletes az “asszonyhitel”

A Bank360 szerint legyen szó akár változó, akár fix kamatozású jelzáloghitelről, amelyet már felvettünk, érdemes megfontolni meglévő, 10 millió forint vagy az alatti hitelösszegű jelzálogkölcsön végtörlesztését. Ha a teljes fennálló tartozást rendezni tudjuk az úgynevezett “asszonyhitelből”, máris tehermentesítettük a fedezetként felajánlott ingatlant, a jelenlegi ismeretek szerint ugyanis nincs ingatlanfedezethez kötve az állam által felajánlott kölcsön, azaz nagyjából úgy fog működni, mint a személyi kölcsönök, csak sokkal hosszabb futamidővel.

A pénzügyi szakportál kalkulációi szerint a törlesztőrészlettel is jobban járnak azok, akik lecserélik a hitelüket. A kamatmentes 10 millió forintot akár 20 évre is felvehetjük jelen állás szerint, a törlesztőrészlet pedig nem lesz nagyobb 50 000 forintnál, amelyet a most elérhető információk alapján nagyjából 41 600 forintra becsül a Bank360.

A kedvezményes kölcsönt 20 évre felvett, fix kamatozású és 10 éves kamatperiódussal ellátott, változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekkel hasonlították össze. Ezek alapján kiderül, hogy a kalkulációk szerinti legkedvezőbb piaci hitelekkel szemben havonta legalább 20 000 forinttal járnak jobban azok, akik inkább a gyermekvállaláshoz kötött konstrukciót választják.

A vizsgált hiteltermékek között szereplő végig fix kamatozású MFL kölcsön törlesztőrészlete ugyanis 68 732 forint, azaz a kedvezményes kölcsön 27 066 forinttal lesz kedvezőbb havonta. 10 éves kamatperiódusnál kicsit javítanak a piaci hitelek, a legkedvezőbb törlesztőrészlet már csak 63 211 forint, azaz a különbség 21 545 forint a kedvezményes kölcsön javára, ráadásul itt az első 10 év után a bank egyszer felülvizsgálja majd a kamatot és benne van a pakliban, hogy nő a törlesztő.

Mi a helyzet, ha 20 millió forintot vettünk fel?

A Bank360 megnézte azt is, hogy mi a helyzet, ha 20 millió forintos lakáshitelbe törlesztjük be a 10 millió forintos asszonyhitelt. Ebben a példában is a legkedvezőbb piaci jelzálog-konstrukcióval számoltak. Ismét egy fogyasztóbarát lakáshitel került a ringbe, amelynek törlesztője 20 évig fixen 137 465 forint havonta. A Bank360 feltételezi, hogy a fiatal pár már 3 éve fizeti a piaci kölcsönt, amelynek ekkor a tőketartozása 18 259 587 forintra apadt.

Novák Katalin családügyi államtitkár ma újabb részleteket árult el a kormány programjáról. >>>

A pár úgy dönt, hogy felveszik a 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt és betörlesztik a meglévő hitelükbe. Azaz a fennmaradó 17 évre 8 259 587 forint marad a régi hitelből, amelynek törlesztőrészlete havonta már csak 62 365 forint lesz. Ehhez persze hozzá kell vennünk még az új hitel várhatóan 41 666 forintos törlesztőrészletét is, azaz összesen 103 624 forint lesz a havi törlesztendő, majd 17 év múltán csak 41 666 forint.

A Bank360 ugyanakkor felhívja a figyelmet: az előtörlesztésnek díja van, ami legfeljebb 2 százalék lehet, ebben az esetben ez 200 000 forintot is jelenthet, ráadásul a pénzintézetek hajlamosak ránk terhelni az induló kedvezményeket (elengedett folyósítási díj, közjegyzői díj stb.) amelyek szintén százezres tétellé duzzadhatnak, ezért mindenképpen ajánlott alaposan megtervezni a folyamatot. A szakportál nem zárja ki, hogy a jövőben, ahogy az MFL hiteleknél díjmentes a lakástakarékból történő előtörlesztés, úgy itt is kedvezményesen választhatjuk ezt a megoldást például változó kamatozású jelzáloghiteleknél.

A portál a legegyszerűbb esettel, egy gyermek születésével számolt fentebb. A számok még kedvezőbbek, ha megszületik a második gyerek, hiszen ekkor 30 százalékát elengedik a tartozásnak, a harmadik gyereknél pedig a teljes fennmaradó adósság eltörlésre kerül, ugyanakkor komoly csávába is kerülhetünk, ha felvettük a kedvezményes kölcsönt, de nem született meg a gyermek.

Az 1-4-1-es felállás is nyerő

Szintén nagyon előnyös lehet egy másik lépés, a jelzáloghitel-tartozásból történő elengedés. Az új terv szerint már a második gyermek megszületésétől átvállalna 1 millió forintot a fennmaradó tartozásból az állam, de az igazi csavar a harmadik gyereknél jönne, ugyanis ekkor 4 millió forint adósságot írhatunk le, majd tovább 1-1 millió forintot, ha születik még gyermek. Nézzük, mit jelent ez a Bank360 szerint a törlesztőrészletre vonatkozóan valós, piacon is elérhető konstrukciókkal számolva:

Az első példában 10 millió forintos MFL hitelt kell visszafizetnünk, amelyet fix kamatozással vettünk fel 20 évre. 68 732 forintos havi törlesztőrészlettel indulunk, ám 3 év múlva jön a második baba, ekkor a tőketartozás 9 102 830, amelyből lejön az 1 millió forint. 8 102 830 forint és 204 hónap van még hátra a hitelből, a törlesztőrészlet 61 182 forint lesz. Érkezik a harmadik baba 24 hónap múlva, amikor is a tőketartozás 7 519 450 forint, de átvállal 4 millió forintot az állam, azaz a tartozás 3 519 450 forint marad. A Bank360 kalkulációi szerint innentől a fennmaradó 180 hónapra 28 738 forint lesz a törlesztőrészlet.

A második esetben szintén 20 évre veszünk fel, de az ingatlanpiaci realitásokhoz közelítve már 20 millió forintot, 10 éves kamatperiódussal. A törlesztőrészlet 125 345 forintról indul (ennyi lesz biztosan az első 10 évben), és ahogy az előző példában is, úgy most is 3 év múlva jön a második baba, a tőketartozás ekkor 17 996 166 forint, amely 1 millió forinttal csökken. Innentől a törlesztő 118 171 forint lesz havonta. 24 hónap múlva jön a harmadik baba, tőketartozás ekkor 15 561 486 forint, de 4 millióval kevesebbet kell már visszafizetnünk. A megmaradt 11 561 486 forint törlesztőrészlete innentől 87 796 forint lesz még 60 hónapig, amikor is lesz egy kamatforduló, ahol a törlesztőrészlet nőhet, de akár csökkenhet is attól függően, hogy állnak a referenciamutatók.

Kombinálva még jobb

Egyértelmű: igazán nagyot az a család húz a kalapból, akik egyébként is sok gyermeket akartak és mindkét lehetőséget igénybe tudják venni. A Bank360 szerint ez a két lépés egyértelműen javíthat a lakossági hitelportfolió minőségén a hitelkiváltások és fixálások miatt, továbbá növelhetik idén a kihelyezett piaci hitelek volumenét (hiszen akár önerőként is felhasználható egy nagyobb hitelhez), amelyektől egyébként is kétszámjegyű bővülést vár a piac. Ugyanakkor még mindig sok a kérdőjel a 7 pontos lépés kapcsán, ezért a Bank360 szakértői egyelőre óvatosságra és megfontolt tervezésre buzdítanak minden fiatalt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG