5p
Egy friss felmérés szerint a fizikai munkakörben dolgozó magyarok alig egynegyede tesz félre rendszeresen a nyugdíjas éveire és több mint kilencven százalékuknak nincs nyugdíjterve. Tízből hat dolgozó számít arra, hogy valamilyen formában nyugdíjasként is dolgozik majd a megélhetése érdekében, többek között azért, mert az állami nyugdíj mértéke csökken. A fizikai dolgozók időskori megélhetésével kapcsolatban a kutatás számos kockázatot fogalmaz meg.
MTI Fotó: Rosta Tibor

A 15 országban elvégzett kutatás szerint a jelenleg aktív fizikai dolgozók nyugdíjas kori anyagi biztonsága szinte minden országban kétséges, Magyarország pedig azon országok közé tartozik, ahol a dolgozók felkészültsége sem elégséges ezen a téren.

Nyugdíjterv - az meg mi?

A Magyarországon fizikai munkakörben dolgozók mindössze hét százalékának van írásos nyugdíjterve és mindössze 23 százalékuk tesz félre rendszeresen nyugdíjas korára – derül ki az Aegon legfrissebb nyugdíjkutatásából, amely ez alkalommal speciálisan a fizikai munkát végzőkre terjedt ki. Érdekes adat, hogy miközben a szellemi dolgozók között sokkal többen (34%) vannak a rendszeres megtakarítók, addig kevesebben (6%) készítenek írásbeli nyugdíjtervet.

Az Aegon minden évben nemzetközi szinten is megvizsgálja az aktív dolgozók nyugdíjfelkészültségét. Az idei jelentés célja felhívni a figyelmet a nagy fizikai igénybevétellel járó munkakörökben dolgozók nyugdíj-kockázataira, valamint konkrét javaslatokat megfogalmazni az egyén, a munkáltató és a döntéshozó szintjén a kockázatok csökkentésére. Ez a munkavállalói réteg bizonytalan és egyelőre nem tudja, miből él majd meg nyugdíjas éveiben: tízből hat dolgozó számít arra, hogy valamilyen formában nyugdíjasként is dolgozik majd a megélhetés érdekében.

A negyedik ipari forradalom és a digitalizáció a következő évtizedben alapjaiban alakítja át a munkaerőpiacot, különös tekintettel pozícionálja újra a fizikai munkát. A mesterséges intelligencia fejlődésével visszaszorulnak a repetitív munkakörök, a következő években pedig várhatóan jelentősen csökken majd a fizikai munkakörök száma. A McKinsey kutatása szerint a digitalizáció térhódításával 75 millió munkahely szűnhet meg a következő években világszerte, de 133 millió szellemi munkahelyet hoz majd létre. Az automatizálás hatása Magyarországon című tanulmány adatai szerint Magyarországon a munkaórák 49 százalékát lehetne automatizálni már létező technológiákkal. Éppen e tendenciák miatt jelentős társadalmi kockázatot jelent a jelenleg fizikai munkakörben dolgozók nyugdíjas kori megélhetése.

A kutatás adatai szerint a magyar fizikai dolgozók nyugdíjfelkészültsége kifejezetten rossz, a tízes skálán 4,9. A szellemi dolgozók felkészültsége ugyan valamelyest jobb, de még ez az adat (5,5) is a rossz kategóriába esik. Aggodalomra ad okot, hogy miközben a többség úgy véli, nyugdíjasként is dolgoznia kell a megélhetéséért, az aktív korú fizikai dolgozók mindössze 10 százaléka tartja magát kiváló egészségi állapotúnak.

A nyugdíjfelkészültségi index hat változó mentén mér. A felelősség, a tudatosság és a pénzügyi ismeretek mellett a nyugdíjtervezés, pénzügyi felkészültség és a kieső jövedelem pótlása számít.

Nagy a kockázat

„A kutatás adatai szerint a fizikai dolgozók nyugdíjjal kapcsolatos magabiztosságát egyáltalán nem igazolják vissza a megtakarítási szokásaik, amely alátámasztja azt, hogy az időskori megélhetésük széleskörű társadalmi kockázattá válhat” – mondta Horváth Gyula, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese.

A fizikai dolgozók alapvetően három forrásból számítanak jövedelemre nyugdíjas korukban: az államtól, a munkahelyüktől és saját befektetéseikből. Ugyanakkor 60 százalékuk számít arra, hogy emelkedhet a nyugdíjkorhatár a várható élettartam növekedésével, máskülönben fenntarthatatlanná válik a nyugdíjrendszer.

Bár a nyugdíjaskori megélhetésükhöz szükséges jövedelmük majdnem egyharmadát saját megtakarításaikból kívánják fedezni, a megkérdezettek 30 százaléka nem tudja, hogy megfelelő lépéseket tett-e ehhez, azaz, nincsenek tisztában azzal, hogy megtakarításaik fedezik-e majd ezt az összeget.

A fizikai munkások időskori megélhetésének kockázatai társadalmi kockázatot jelentenek – hívja fel a figyelmet az Aegon kutatása, amely néhány konkrét javaslatot is megfogalmaz a kitettség csökkentésére. A kutatás szerint fontos az egészséges életmód, hogy a fizikai dolgozók idősebb korban is jó egészségi állapotban legyenek, és ezzel párhuzamosan támogatni kell az élethosszig tartó tanulást is – akár állami vagy munkáltatói szinten.

Tervek és kockázatok

Mindenre kiterjedő nyugdíjstratégiát kell kidolgozni, írásban rögzíteni a nyugdíjjal kapcsolatos terveket, az ezt fenyegető kockázatokat. Az Aegon szakértői szerint kiemelten fontos a magasabb összegű és következetes megtakarítás, valamint a megfelelő biztosítási védelem az olyan esetekre, amikor valamilyen baleset vagy más egészségkárosodás miatt csökken a munkavégzési képesség. Az Aegon fontosnak tartja, hogy a munkáltatók motiválják és segítsék is a fizikai dolgozókat a nyugdíjcélú megtakarításban.

A kutatás szerint a fizikai dolgozóknak csak alig több mint fele (55%) rendelkezik nyugdíjpénztári tagsággal. Azon kevesek, akik tudatosan terveznek a nyugdíjas korukra, olyan globális trendeket vesznek figyelembe, mint az állami nyugdíjak csökkenése, a várható élettartam növekedése, a pénzpiacok ingadozása, az alacsony kamatkörnyezet és a politikai instabilitás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG