4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Elmarad a hitelkiváltó roham: az adatok szerint nagybankjainktól az ügyfelek alig 2-3 százaléka távozna új bankhoz a deviza alapú hitelek forintosítása után. Persze, a váltók száma még így is akkora, hogy a mélyben klévő lakáshitel-folyósításokat egy-egy banknál megugrassza.

A vártnál is jóval kevesebben éltek a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők körében azzal a lehetőséggel, hogy az elszámolási és forintosítási értesítő kézhezvétele után jogerőssé váló új hitelüket 60 napon belül felmondhatják. Bár a pénzintézetek igen visszafogottan szeretnek arról nyilatkozni, hogy végül is hány ügyfél hagyja ott őket egy – egyelőre reménybeli – jobb ajánlat érdekében, de azért iránymutató lehet a válaszuk. Az OTP-nél a forintosított hitelszerződések 2-3 százaléka az, ahol az ügyfelek éltek a minden költség nélküli felmondás lehetőségével az augusztus elején lejáró határidőig, de ez a szám – hívták fel a figyelmet a legnagyobb banknál – tartalmazza azokat az ügyfeleket is, akik készpénzben fizették vissza az elszámolás és forintosítás után még fennálló tartozásukat, azaz nem folyamodnak új, kiváltó hitelért egyik versenytárshoz sem. A bank értékelése szerint az adat jelzi,hogy megfelelően mérték fel a piacot, akkor, amikor azt mondták, hogy alacsony aktivitás várható az ügyfelektől a kiváltás során. Így, szemben egynémely versenytárssal a kiváltási kampányban kevésbé, helyette a megélénkülő használtlakás + CSOK kampányban volt aktív az OTP, ahol megítélésük szerint lényegesen nagyobb piacért tudnak versenyezni a bankok.

Túl optimista volt a korábbi becslés

Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség alelnöke korábban egy konferencián arról beszélt, hogy a szerződéssel bírók jó, ha 6 százaléka keres majd magának új hitelező partnert, mivel a törlesztőrészleten megspórolható összeg nem lesz olyan jelentős, amely érdemben megmozdítja majd az ügyfeleket – a bank adatai szerint a fenti becslés is eltúlzott lehetett.

Az MKB Banknál alig valamivel több, mint az érintett ügyfelek két százaléka jelezte a felmondási szándékát – közölte a Privátbankár.hu-val a hitelintézet. A bank volt az, amely – az Erste és a K&H mellett – talán a legkomolyabb reklámkampányt folytatta a hitelszerződését más bankhoz vinni akaró ügyfelekért, úgyhogy a fő dátum ennél a banknál is inkább november eleje lesz, amikorra eldől, hány új ügyfelet sikerült akvirálni.

Minimális azon ügyfeleink száma, akik más bankhoz viszik forintosítással érintett kölcsönüket – mondták el a CIB-nél is, hozzátéve: azok száma ugyanakkor, akik a banktól kérnek segítséget máshol meglévő kölcsönük kiváltásához, az eredeti terveknek megfelelően alakul. (A bank nem csinált nagy propagandát a kiváltásból, bár a fiókok matricáin megjelentek a kiváltó konstrukciók hirdetései. )

Elenyésző azoknak az ügyfeleknek az aránya, akik az UniCreditnél jelezték felmondási szándékukat az elszámolás során forintosított jelzáloghitelükre vonatkozóan – mondták el a banknál. Az UniCredithez benyújtott kiváltó célú jelzáloghitel-igénylések több mint háromnegyede ugyanakkor teljesen új, a bankkal korábban még kapcsolatban nem álló ügyfelektől érkezett – mondták el a banknál.

A kevésből is lehet sok új szerződést csinálni?

Bár a K&H-nál, a törvény értelmében augusztus végéig volt lehetőség a szerződések lezárásának bejelentésére (a banknál az elhúzódó bírósági eljárás miatt közel egy hónapot csúszott az elszámolás) s így még zajlik az elszámolásban érintett ügyletek adatainak feldolgozása, azt azért elmondták, hogy a másik oldalon, az új (kiváltó) hitelek terén jelentősen élénkülő keresletet tapasztalnak. Júniustól kezdődően a jelzáloghitel befogadásaik 30-35 százaléka köthető hitelcseréhez. A banknál emlékeztetettek: bármely bank által nyújtott meglévő lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzálog alapú, az elszámolási törvény által érintett kölcsön kiváltható ezzel a rendkívül kedvező forint alapú hitellel.

A két adat között csak látszólagos az ellentét: meglehet, a legpesszimistább számokat is alulmúlja majd a váltók száma, ám ezek száma egy-egy banknál igenis képes lesz arra, hogy az elmúlt években mélyponton lévő jelzálog-kihelyezéseknél durva növekedési adatokat hozzon..

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Még ne szaladjon a postára ingyenes készpénzfelvételért!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 09:14
Bár a parlament megszavazta és a Magyar Közlönyben meg is jelent a készpénzfelvét ingyenességét postai POS-terminálra kiterjesztő törvény, az csak a jövő év elején lép hatályba.
Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG