5p
A kormány a választások előtt pár héttel megrendelte az Idősügyi Tanácstól, hogy ismét kapjanak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok. Közben az ellenzéki pártok nyugdíjminimum-emelést követlenek, és ígérnek. A Policy Agenda heti elemzésében egy harmadik aspektusát vizsgálja meg a témának, ez pedig a területi egyenlőtlenségek növekedése a nyugdíjasok között.
MTI Fotó: Varga György

A nyugdíjak mértéke szoros kapcsolatban van a bérek alakulásával. Könnyű belátni, ha növekedik a területi átlagbérek közötti olló, akkor ez megjelenik a nyugdíjaknál is. Különösen érdekes ez a megyék közötti bérollót vizsgálva, ugyanis az 2010 és 2017 között jelentősen szétnyílt. A második Orbán-kormány idejének elején Győr-Moson-Sopron megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között 15 százalékos volt a nettó átlagbérek különbsége, 2016-ra ez 54,2 százalékra nőtt. Majd a minimálbér emelésének köszönhetően tavaly év végén a különbség kicsit javult, és már „csak” 48,6 százalék.

Nyilvánvaló, hogy ez a bérkülönbség megjelenik a nyugdíjak kapcsán is. Nem is olyan mértékben, mint a béreknél - legalábbis egyelőre. 2010-ben a Győr-Moson-Sopron megyére számítható öregségi nyugdíj átlaga és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében adott ugyanilyen juttatás között 5,4 százalékvolt a különbség. Ez hat év alatt 6,5 százalékra nőtt.

De nem ez a legnagyobb differencia. Budapestet nem számítva – a főváros kiemelkedő gazdasági helyzetét figyelembe véve – ha a legjobb átlagnyugdíjat és a legrosszabb átlagnyugdíjat adó megyéket összehasonlítjuk, akkor az eredmény az, hogy 2016-ban Fejér megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye között 16 százalék a különbség. Ez olyan, mintha két havi nyugdíjjal többet fizetnének a Fejér megyében élő nyugdíjasoknak, mint a keleti országrész megyéiben élőknek.

Érdekes az, hogy a nyugdíjak közötti különbség ebben a területi viszonylatban 5 százalékponttal nőtt az Orbán-kormány ideje alatt.

Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: bér és nyugdíjak (százalék, forrás: Policy Agenda)

Gazdasági növekedés és nyugdíjak

Az elemzés készítői megnézték azt is, hogy egy-egy megyében mennyi az öregségi nyugdíjra fordított pénzek és a megtermelt GDP aránya. A Budapesten megtermelt GDP-nek 1995 és 2016 között évi átlagban 4,9 százalékát költötték öregségi nyugdíjakra. Ez egy viszonylag kiegyensúlyozott sávban mozgott a vizsgált kb. 20 éves időszakban.

Egyetlen megye van, amely Budapesttel hasonló mutatóval rendelkezik, ez Győr-Moson-Sopron megye, ahol a GDP-nek az 5,9 százalékát teszi ki az öregségi nyugdíjak összege. A többi megyében mindenhol 8 százalék felett van ez az arány. Ha a kelet-nyugat összehasonlítást végezzük el (Budapest nélkül), akkor a nyugati országrészben 9,66 százalék az öregségi nyugdíjak GDP-aránya, míg keleti megyék átlagában ez 11,3 százalék.

Ez az összehasonlítás azért is fontos, hogy megmutatja, hogy még az alacsonyabb nyugdíjszint megtermelése is milyen erőfeszítést jelent a nehezebb helyzetben lévő régiók számára.

Ha növekszik a bérolló

A bérolló növekedése szükségszerűen kihatással van a nyugdíjakra is. Mivel az alacsonyabb bért keresők nem feltétlenül most mennek nyugdíjba, hanem évek során folyamatosan érik el majd a már 65 évre emelkedett nyugdíjkorhatárt, ezért a növekvő nyugdíjkülönbségek még most fognak jelentkezni.

Az ebből a helyzetértékelésből származó cselekvés társadalompolitikai értékválasztás kérdése. Lehetséges út, bár társadalmi esélyegyenlőség szempontjából kevéssé védhető, hogy a kormányzat nem avatkozik bele a folyamatokba, és tudomásul veszi a folyamatosan növekvő területi egyenlőtlenséget.

A másik lehetőség, hogy egyszerre próbálja meg a bérek kiegyenlítését, és a kisnyugdíjak helyzetének megoldását felvállalni. Látható, hogy főleg az egykulcsos adó azokban a megyékben emelte meg jobban a nettó béreket, ahol a gazdasági szerkezet erősebb. Így a keleti megyék hátrányba kerültek. Ezen a tényen idei-óráig szépít a minimálbér emelése, de a különbségeket nem tudja tompítani jelentős mértékben.

Már a jövő héten megkaphatják a választási ajándékot a nyugdíjasok >>>

A kisnyugdíjak emelése (akár nyugdíjminimum, akár speciális korrekciós program segítségével) a már nyugdíjba mentek helyzetének javítását eredményezheti. Az említett két lépés azonban egyszerre hozhat társadalmi egyenlőség szempontjából változást.

Bezárnak a boltok

Az alacsony bérek, az alacsony nyugdíjak közvetlen hatással vannak a helyi gazdaságra. Ennek jeleit látjuk például a kistelepülések kisboltjainak bezárásába is. Ha Budapestről, és a fejlettebb gazdasági térségekből képletes módon nem „csoportosít” át az állam GDP-t a nehezebb térségekbe, és nem próbál területi kiegyenlítődést elérni, akkor növekedni fog az egyenlőtlenség. Ez pedig belső elvándorlással, rosszabb egészségügyi mutatókkal, romló munkaerőpiaci aktivitással jár majd.

Ennek jeleit láthatjuk már abban is, hogy 2010 és 2017 között Budapest, Pest megye és Győr-Moson-Sopron megye népességszáma nőtt, míg az országos átlag 2 százalékos csökkenést mutat. De ennél is rosszabb, hogy Baranya, Békés és Nógrád megye esetében 6 százalék feletti népesség csökkenés volt az elmúlt hét évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG