7p
Nem hozott új telefont a Jézuska, és kevés a hely a régin? Számítástechnikai aranyszabály, hogy minden háttértár és memória betelik egyszer, avagy a tárhelyből sohasem elég. Az androidos készülékek többségének ráadásul többféle memóriája is van, amelyek nem helyettesítik egymást teljesen. Mit tehetünk, ha nincs több hely, és lassul a gép?

Az andriodos telefonokon és tableteken háromféle memória is van: az operatív memória vagy RAM (ez nem adattárolásra, hanem programok futtatására szolgál), a belső memória (ez a számítógépek és laptopok winchesterének felel meg), és az opcionális külső memóriabővítés, ami általában micro-SD-kártya (USB-tárolónak is hívják). Ez utóbbi valami olyasmi, mint egy második vagy egy cserélhető winchester.

A rengeteg ingyenesen letölthető alkalmazás, időjárás, hírolvasó, játék, háttérképek, fotóink és videóink, könyvek persze hamar megtölthetik a belső memóriát. Ez a készüléket is nagyon le tudja lassítani, extrém esetben szinte használhatatlanná teszi. Ilyenkor két választásunk van, vagy takarítunk, vagy bővítünk.  A készülékeket SD-kátyás bővítés nélkül szállítják, és ha betelik a belső memória, logikus módon vehetünk egy külsőt.

Szőrösszívű programozók

A problémát az okozza, hogy ha betelik a belső memóriánk – amely nem bővíthető –, akkor a külső SD-kártya is csak korlátozottan javít a helyzeten. Fotókat, videókat, hangfelvételeket, e-könyveket simán tárolhatunk ugyan rajta, de ha a szoftverek tárolásával gondok vannak, azokat már kevésbé.

Az Android szolgáltatása, hogy programokat át lehet telepíteni a külső memóriára. Csakhogy a programok egy része egyszerűen nem hajlandó erre: a programozók le tudják tiltani ezt a lehetőséget. Más részük áttelepül ugyan, de csak részben és esetleg az adatait vagy azok egy részét továbbra is a belső memóriában tárolja.

Ennek ellenére mindig megéri SD-kártyát venni, biztos, hogy kevesebb lesz a memória-gondunk. (Az Android legújabb, októberben kijött, Marshmallow nevű verziója a külső memóriát is képes belsőként kezelni, de ez még csak kevés gépen fut.) A továbbiakban bemutatunk néhány trükköt, programot, amelyek a takarítást és a külső memóriakátya-használatot könnyítik meg.

1. Lehet, hogy csak tele van szemetelve?

A legtöbb alkalmazás tárol mindenféle átmeneti fájlokat, azok is, amelyeket hetek óta nem használtunk. Más szemét is keletkezhet, például reklámok. Ezek törléséhez vannak hasznos alkalmazások, az egyik legnépszerűbb a Clean Master (egy seprű az ikonja). Egy másik, kicsit talán egyszerűbb, de legalább kevesebb memóriát elfoglaló program a CCleaner (nagy piros C+kisseprű a jele).

Ezeket egy-két naponta akkor sem árt lefuttatni, ha éppen nincs memóriagondunk, mert kissé gyorsítják a készüléket.

2. Fotók és videók közötti takarítás

A fotók egy nagyobb felbontású kamerával darabonként több megabájtot, a nagyobb felbontású és hosszabb videók több száz megabájtot is elfoglalhatnak az értékes memriából. Ha ezeket áttöltjük számítógépre, feltöltjük a Google Drive-ra, vagy a Google új Photos alkalmazásával a felhőbe, és töröljük a mobileszközről, lehet, hogy hosszú időre ismét megoldódnak a memóriagondok.

3. Mi mindent töltöttünk le?

Letöltött e-könyvek, képek, videók, dokumentumok, e-mail-mellékletek – ezek is sok helyet tudnak elfoglalni, ha felgyűlnek. A gépen általában van egy downloads nevű könyvtár, ahová ezek kerülnek, de az első pontban említett takarítóprogramok is fel szokták ezeket deríteni, és segítségükkel lehet válogatni köztük. Amiről nem tudjuk, micsoda, vagy bizonytalanok vagyunk, inkább ne bántsuk. Ezeket is archiválhatjuk valahol másutt, mint a fotóinkat, például a Google Drive-on vagy a Dropbox-on.

4. Melyik program felesleges?

A nem használt alkalmazások, játékok is sok helyet foglalhatnak el, jól gondoljuk meg, mire van szükség, és mire nem. A legtöbbet később újra telepíthetjük, ma mégis meggondoltuk magunkat. A programokat törölhetjük a beállítások között megbúvó Alkalmazáskezelő menüponton keresztül is, de úgy is, hogy az alkalmazások ikonjai között (nem az asztalon, hanem az alkalmazáslistában) aktiváljuk a Törlés menüpontot.

5. Helyezzük át a médiafájlokat

Ha már vettünk egy külső memóriakártyát, először is érdemes beállítani, hogy a képeket, videókat, hangfelvételeket, zenéket ezentúl ott tárolja a készülék, illetve áthelyezni a régebbi médiafájlokat. Lehet, hogy ehhez valamilyen fájlkezelő alkalmazásra is szükség lesz, mint a PC-n népszerű Total Commander androidos verziója. (Nézzünk utána, milyen könyvtárba kell tenni a mi készülékünkön.)

6. Melyik alkalmazás menjen és hogyan?

A szoftverek SD-kártyára telepítésének manuális módszere, ha minden egyes alkalmazást megnézünk a beállítások között levő alkalmazáskezelővel, hogy mozgatható-e. Ha igen, a megfelelő gomb aktív, egyébként nem használható. Ez persze macerás, főleg, ha esetleg több tucatnyi alkalmazásunk van már.

Egy kicsit könnyebb, ha valamilyen SD-kártya kezelő alkalmazást használunk, legalább az első alkalommal. Az „AppMgr III” nevű program – ikonja egy SD-kártya színes lapokkal megtöltve – például kilistázza nekünk, mely alkalmazások mozgathatóak, és így csak azokat kell végigzongorázni, nem az összeset.

Pontosabb képet ad arról is, hogy melyik program melyik memóriában mit tárol. Mivel maga ez az alkalmazás is sok helyet foglal, a nagytakarítás után törölhetjük is, legfeljebb majd máskor is letöltjük.

7. Vegyen kicsit gyorsabb memóriát

Ha micro-SD-kártyát vásárol, akkor lehet, hogy nem ne csak a tárolóhely méretére kell figyelni, hanem arra is, mennyire gyors. A sebességet a class 2, class 4, class 6, class 8, class 10 jelölések adják meg, ahol a szám a másodpercenkénti adatátvitel megabájtokban. Persze a gyorsabb kártyák drágábbak, de vajon kell-e nekünk gyorsabb?

Állítólag az Androidhoz – ha csak kis képeket, zeneszámokat tárolunk rajta – alapesetben a 2-es is elegendő, de a biztonság kedvéért – az akadozásmentes működésért – akkor is vegyünk inkább egy négyeset. De ha nagyobb felbontású videókat is akarunk készíteni, vagy 5-6 megapixeles képeket készítünk, sok programot is akarunk a kártyáról futtatni, akkor alighanem egy hatos, esetleg egy nyolcas sebességű sem árt. (Frissítés: a karácsonyi vásárban úgy tűnt, alig árulnak már tízesnél lassabb memóriakártyákat.)

8. Alkalmazások adatai

Ez egy kicsit rizikósabb, csak akkor alkalmazzuk, ha tudjuk, mit csinálunk. Sok alkalmazás kétféle adatot tárol: átmenetinek szánt gyorsítótár-fájlokat és adatfájlokat. Az adatfájlokat a takarítóprogramok nem bántják, de manuálisan, az alkalmazáskezelőn keresztül törölhetjük ezeket.

Például a Google Drive a mi készülékünkön megőriz egy biztonsági példányt a feltöltött fájlokból, ami általában felesleges, így ennél az alkalmazásnál rendszeresen érdemes takarítani. Más alkalmazások azonban elfelejthetnek egyes beállításokat vagy jelszavakat is, ha töröljük az adataikat. Megint mások törlés után rögtön újra letöltik az adataikat vagy azok egy részét.

Ki lehet tapasztalni, mit érdemes törölni és mit nem, de összességében, legalább átmenetileg, tapasztalataink szerint ezzel is elég szépen lehet tárhelyet spórolni.

9. Nézzük meg a programok beállításait

Sok alkalmazásban van a beállítások, opciók között olyan, ami az adattárolásra vonatkozik. Például hírolvasóknál be lehet állítani, mennyi hírt töltsenek le egyszerre, vagy tároljanak-e híreket offline (internetkapcsolat nélküli) olvasáshoz, esetleg letöltsenek-e képeket is a háttérben. Így lehet többszöröse vagy töredéke is a törölt adatmennyiség.

Vagy némely chat-programban be lehet állítani, hogy tárolja-e a korábbi beszélgetéseket, esetleg azt is, hogy mennyi ideig. Levelezőprogramban előfordulhat, hogy lehet szabályozni a letöltendő e-mailek számát.

10. Makacsul túlélő alkalmazások

Vannak szoftverek, főleg a Google vagy a telefon gyártója által gyárilag telepítettek, amelyeket nem lehet sem a memóriakártyára áttenni, sem pedig törölni. Tipikusan ilyen például a Google Szövegfelolvasó. Ilyenkor az alkalmazáskezelőben a „frissítések eltávolítása”, és a „letiltás” menüpontokkal lehet helyet spórolni, bár ekkor inaktívvá tesszük az adott szolgáltatást.

Egyes esetekben elképzelhető, hogy ez más programok működésében is okoz fennakadást, így inkább tájékozódjunk előtte, mennyire létfontosságú az adott szoftver.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tippek Kinőtted az országot? Ezzel az öt tippel külföldön is sikeres leszel
Balkó Rita | 2017. szeptember 20. 18:00
Sikeressé válni egy olyan kis országban is kihívás, mint a miénk, sokak számára azonban szűk ez a falatnyi kis terület. Ha sikerült túlélni a kezdeti nehézségeket, célszerű új piacok után nézni a határon túl, a külföldi terjeszkedés azonban a jelentős profitnövelés mellett sok ismeretlen buktatót és veszélyt rejteget. Mutatunk öt tippet, hogy hogyan élje túl a cég a külföldi terjeszkedést!
Tippek Sikeres akarsz lenni? Hallgasd meg azokat, akik a legfontosabbak!
Privátbankár.hu | 2016. december 31. 17:00
Mire az ember alapos tervezés után elindít egy vállalkozást, már pontosan tudja, milyen termékkel, szolgáltatással kíván belépni a piacra, mivel akarja meghódítani a vásárlókat. Azt is kitalálja, hogyan vezesse be termékét, hogyan reklámozza, tegye népszerűvé és kívánatossá az ügyfelek számára - innentől pedig már csak egy dolog állhat a siker útjába: ha amit kínálunk, az nem elég jó az ügyfélnek. A kudarc azonban biztosan elkerülhető, ha odafigyelünk arra, amit a vevőink jeleznek nekünk.
Tippek Hogyan válasszunk céges mobilelőfizetést?
Privátbankár.hu | 2016. december 30. 14:30
Nem is olyan régen még kinevették az úttörőket, ma már egy vállalkozás sem maradhat életben mobiltelefon nélkül. A piacon rengeteg az ajánlat, versenyeznek az ügyfelekért a szolgáltatók – hogyan válasszunk hát szolgáltatáscsomagot? Miközben nincs mindenkire egyformán alkalmazható recept, összeszedtünk néhány szempontot, amit érdemes szem előtt tartani a választásnál.
Tippek Ez legyen a célod jövőre: a leendő ügyfeleid mindenhol ott vannak, csak el kell érned őket
Privátbankár.hu | 2016. december 29. 15:06
Csatornák miriádjain keresztül léphet ma kapcsolatba egy üzlet a potenciális vásárlóival, de komoly felkészülésre van szükség, ha nem akarunk elveszni a zűrzavarban.
Tippek Amire nem számítanál: kik azok, akik még szabadságra is alig mernek elmenni?
Privátbankár.hu | 2016. december 28. 13:05
Lehet, hogy később majd benő a fejük lágya, de az Y-generáció tagjai egy felmérés szerint pályájuk elején képtelenek elengedni a munkaügyeket: igazi mártíroknak tartják magukat, akik nélkül megáll az élet a cégnél. Még szabadságra se nagyon mennek el, vagy ha igen, akkor is a vállalati ügyekkel foglalkoznak – mivel állandóan online vannak, ezt könnyen meg is tehetik.
Tippek A 10 legmenőbb juttatás, amit egy főnök adhat
Privátbankár.hu | 2016. december 26. 17:30
A jó fizetés a mai világban már csak egy dolog, mivel szinte minden munkahely ad valamilyen extra juttatást ma már. Azt régóta tudjuk, hogy a boldog alkalmazott jobban is dolgozik, ezért összegyűjtöttük, hogy mik azok az extra figyelmességek, amelyek jócskán megkönnyítik a mindennapokat. Irigykedjetek velünk!
Tippek Egy 404-es történet: csinálj előnyt egy hibából!
Balkó Rita | 2016. december 22. 17:00
Elgépeltük, törölték, valami hiba csúszott a számításba – aki számítógépet használ, legalább egyszer az életében már találkozott a 404-es hibakóddal. Ez mind a felhasználónak, mind az oldal üzemeltetőjének egy apró, de megkerülhetetlen kellemetlenség a digitális világban. Ha azonban az oldal üzemeltetője egy kicsit kreatív, úgy nem csak egyedi, de akár szerethető is lehet a hibaüzenet.
Tippek Mi az a rugalmas munkaidő? Akkor dolgozunk, amikor akarunk?
Valkai Nikoletta | 2016. december 21. 16:12
Valószínűleg mindenkinek jutott már legalább egyszer az eszébe, hogy sokszor teljesen felesleges egyhuzamban 8 órát a munkahelyen tölteni. Szerencsére egyre több munkáltató dönt úgy, hogy rugalmas munkaidőt engedélyez dolgozóinak. Így nem csak költségeket lehet csökkenteni, de az alkalmazottak is motiváltabbak lesznek azáltal, hogy befolyásuk van a munkaidejükre, és amellyel nemcsak a munkavégzés válhat hatékonyabbá, de mindebből a cég is profitálhat.
Tippek Nem elég hatékonyak a beosztottjaid? Dolgozzanak csak négy napot!
Privátbankár.hu | 2016. december 19. 17:30
Bár az elmúlt években egyre komolyabb előrelépések történtek a rugalmas munkavégzés területén, azért még jócskán van hová fejlődnünk. A home office ma már kezd megszokottá válni, de a négynapos munkahét Magyarországon még finoman szólva is ismeretlen. Holott a koncepció mindenképpen életképes, erre példa mások mellett a világ egyik leggazdagabb emberének ötlete is.
Tippek Kineveti az ötleted a bank? Kérj pénzt az internetezőktől!
Privátbankár.hu | 2016. december 16. 19:55
Ha banánzongorát vagy egy szupermenő hűtőtáskát akar az ember gyártani, de az ötleten kívül semmije sincs meg hozzá, valószínűleg még sorszámot sem kap a bankban, nem hogy hitelt. Ha azonban mások is hisznek az ötletben és pár dollárral beszállnak a megvalósításba, akár a milliók is összejöhetnek. Mire jó a crowdfunding?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG