Hirdetés
Hirdetés

A bécsi reptér kaszál a Malév eltűnésével

2012. augusztus 22., 11:45

Jelentős bevétel növekedés eredményeként felfelé módosította idei profitjára vonatkozó előrejelzését a bécsi repülőteret üzemeltető társaság.

A Flughafen Wien  bejelentése szerint az idén várhatóan meghaladja a 60 millió eurót az adózott eredmény a korábban várt 55 millió helyett, és ez elsősorban a költségtakarékosságnak és a bevételek növekedésének köszönhetően.

Már az év első felében is meghaladta a profit a várakozásokat: az adózott eredmény 14,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 49,5 millió eurót tett ki. Az árbevétel 4,7 százalékkal 293 millió euróra, az ebitda-eredmény 11 százalékkal 109 millió euróra, a működési eredmény 4 százalékkal 68 millió euróra emelkedett.

Mindezt persze már az év eleji Malév csőd után is látható volt. Már a tavasz végén kétszer annyian indultak  a bécsi reptérre, mint korábban, ami arra utalt, hogy Bécs átveszi Budapest korábbi gyűjtő szerepét. A bécsi repülőtér mostani bevételnövekedése pedig jól bizonyítja, hogy az utasforgalom jelentős része az osztrák fővárosba került át.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Stratégiát vált az Aldi? Furcsa üzlethelyiséget nyitott

Stratégiát vált az Aldi? Furcsa üzlethelyiséget nyitott

Bár az Aldi-üzletek általában majdnem egyformák, most mégis nyitottak egy, a többitől alaposan eltérő egységet. Stratégiaváltásról állítólag nincsen szó, mégis lehetséges, hogy újabbak követik. Jöhetnek a mini-Aldik? Németországban megeshet, Magyarországon pedig eddig is jelentős rugalmasságról tettek tanúbizonyságot.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Videók

Utánajártunk

Hirdetés
Hirdetés

  • BUX38240.09-1.05%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • február 19
    február 20
    MOL - 2017 Q4
    KSH: Keresetek - 2017. január–december
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 40 mrdFt
    ZEW index - február
    ZEW index - február
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - február
    {{US}} Walmart Stores - 2018 Q4
    február 21
    Magyar Telekom - 2017 Q4
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről
    ÁKK: 2025/B államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt; 2026/D államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt
    Feldolgozóipari BMI - február
    Szolgáltóipari BMI - február
    Feldolgozóipari BMI - február
    Szolgáltóipari BMI - február
    OMV - 2017 Q4
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - január
    Fed jegyzőkönyv
    február 22
    KSH: Kiskereskedelem - 2017. december
    GDP (év/év, előzetes) - Q4
    IFO üzleti hangulatindex - február
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    február 23
    KSH: Lakásépítések, építési engedélyek - 2017. I–IV. negyedév

    GDP (év/év, munkanaphatással igazított) - Q4
    Fogyasztói árindex (végleges) - január

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?