5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Közel 1,7 milliárd forintos profitot termelt 2018-ban a TV2 Zrt. A masszív nyereség annak fényében érdekes fejlemény, hogy az elmúlt években az erős kormányzati hátszél ellenére is durván veszteséges volt a kereskedelmi csatorna.
Andy Vajna (Kép forrása: MTI Fotó, Balogh Zoltán)

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Két éve ugyan az állami hirdetéseknek köszönhetően bevételben már utolérték az RTL-csoportot, ám miközben a nagy konkurens 2017-ben is nyereségesen működött, a TV2 akkor még 2 milliárdos hiányt volt kénytelen elkönyvelni.

A csatornánál a 2013 és 2017 közötti öt évben összesen 15,3 milliárd forintnyi veszteséget hoztak össze, nagy részét ráadásul azt követően, hogy Andy Vajna bejelentette tulajdonszerzését. A januárban elhunyt filmmogul azonban a kezdetektől tartotta magát ahhoz, hogy nyereségessé teszi az eddig pénznyelőnek tűnő csatornát. 2016-ban egy interjúban azt mondta, hogy erre három-ötéves távon van reális esély.

Megtelt a feneketlen kút

Úgy tűnik azonban, hogy nem kellett ennyi, szűk három év is elég volt. A TV2 Zrt. április 11-én tartott közgyűlést, amelyen egyéb döntések mellett a tulajdonosok elfogadták a vállalat beszámolóját is. Bár magát az éves jelentést egyelőre nem tették közzé, a céges iratokból annyi kiderül, hogy az adózott eredmény 1,69 milliárd forintra rúgott. A profitból azonban – a csatorna megvételéhez kapott MKB-hitelre hivatkozva – a TV2 nem fizet osztalékot.

Részletes adatok híján azt egyelőre nem tudni, hogy minek köszönhető a fordulat, de jó esély van rá, hogy a korábbiaknál is bőkezűbben hirdető állam tette nyereségessé a TV2-t. A csatornánál nagyon látványosan megugrott az állami reklámok aránya azt követően, hogy először Simicska Lajos, majd Andy Vajna révén kormányközeli tulajdonba került. Az utolsó olyan teljes évben, amikor még nem Fidesz-közeli kézben volt az adó, a Kantar Media adatai szerint a listaáras állami reklámbevételük mindössze 2,7 milliárd forintra rúgott, 2018-ra azonban ez több mint a tízszeresére hízott. A tavalyi 28,8 milliárd forint ráadásul az egy évvel korábbihoz képest is komoly, bő 7 milliárdos növekedést jelent, ami nagyjából elég is lehetett ahhoz, hogy nyereségbe fordítsa az eredményt.

Az állami hirdetések aránytalanságát elég jól mutatja, hogy a nézettségben egyébként rendre jobban teljesítő RTL már 2014 és 2017 között is csak szűk tizedannyi bevételhez jutott ilyen forrásból, mint fő versenytársa. Nagyrészt ez magyarázza, hogy a TV2 hogyan előzhette meg bevételben konkurensét 2017-ben. A különbség ráadásul tavaly vélhetően hízott, az elmúlt évben ugyanis

az állam listaáron már majdnem hetvenszer annyit reklámozott el a TV2-csoport csatornáin, mint az RTL-nél.

Mészáros Lőrinc bizalmasa a tévéhez is megérkezett

A beszámoló elfogadása nem az egyetlen fontos fejlemény volt a TV2 közgyűlésén: az eseményen az igazgatóság összetételét is módosították. Azt eddig is tudni lehetett, hogy az Andy Vajna tulajdonszerzését követően nagy csinnadrattával bemutatott, korábban az RTL-t vezető Dirk Gerkens távozik a vezérigazgatói posztról, és a társaság operatív vezetését Vaszily Miklós, az igazgatóság elnöke veszi át. Gerkens azonban amellett, hogy elvileg szakmailag irányította a TV2-t, a cég igazgatóságában is tag volt, márpedig itt korábban nem gondoskodtak a pótlásáról.

A közgyűlésen azonban ez is megtörtént: az igazgatóságba beválasztották Mészáros Lőrinc bizalmasát, Alcsútdoboz fideszes alpolgármesterét, Tima Jánost. Tima kinevezése annyira nem meglepő, a politikus-üzletember ugyanis az elmúlt hetekben már kapott hasonló pozíciókat olyan cégekben, amelyek meghatározó tulajdonrésszel rendelkeznek a TV2-ben. A csatornát ugyanis anno nem úgy vette meg Vajna, hogy ő lett a tulajdonos: a néhai filmügyi biztos egy teljes céghálót épített ki a kereskedelmi tévé köré.

Timát pedig a TV2 körüli vállalatok közül kettőben is beválasztották a cégvezetésbe: az AV Progress Kft.-nél ügyvezetőnek, a Magyar Broadcasting Co. Zrt.-nél (MBC) pedig vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki. Más kérdés, hogy utóbbi posztját egyelőre nem jegyezték be hivatalosan. Az MBC-nél ugyanis annak ellenére, hogy pozíciója elnevezése alapján csak a második ember lett volna, a cégiratokban úgy rendelkeztek, hogy nélküle sem a vezérigazgató, sem a cégvezető nem írhat alá. Ez viszont a cégbíróság szerint jogellenes, ezért változtatásra szólították fel a vállalatot.

Tima megjelenése egyértelműen arra utal, hogy Mészáros Lőrinc üzleti köre teljesen át akarja venni a TV2 irányítását. Miután Andy Vajna egy nagyon furcsa ügylettel, egy 60 éves cinkotai nő bevonásával már 2016-ban eladta a kereskedelmi csatornát – amely mostanra a felcsúti milliárdos üzlettársa-barátja, Szíjj László és a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József közelébe kerülhetett -, ez valószínűleg nem lesz annyira nehéz. Tulajdonképpen csak a nevére kell vennie a céget annak, aki már amúgy is kifizette a vételárat.

A Tv2 - és az RTL Klub - teljesítményének alakulása látványos ábrákon is megtekinthető a G7-en.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Telekom-ügyfél? Fontos bejelentést tett a szolgáltatója
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 11:18
Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. 
Vállalat Profitboom, forgalomcsökkenéssel: erre volt képes az Ericsson
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 12:55
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
Vállalat A Tesla-vezér minden tizedik dolgozót kirúgja
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 15:12
Egy vállalati belső levél is kiszivárgott, amelyben Musk lényegében elbúcsúzott az érintettektől.
Vállalat Jókora gyomrost kapott az Apple
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:32
Legnagyobb riválisa vitte be az ütést.
Vállalat Emelt osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:34
Egy rekord év után.
Vállalat Horvát céggel kötött üzletet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:12
A Janaf kőolajvezeték-üzemeltető 2,2 millió tonna kőolajat szállít 2024 végéig.
Vállalat Nagyon jól megy a Duna House-nak idén eddig
Privátbankár.hu | 2024. április 9. 09:04
Közel 4 milliárd forintot zsebeltek be csak jutalékokból, de minden szegmens jól teljesített az első negyedévben.
Vállalat Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:51
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett.
Vállalat Az Autowallis megújítja vezetését - kik a jelöltek?
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:10
Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.
Vállalat Óvatos a Vertikal Group, nem költi el a profitot
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 16:51
A Vertikal Group Nyrt. a tavalyi 765 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezné a további növekedés finanszírozására az igazgatóság - közölte a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG