3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jogellenes volt felmondásuk, ezért összesen több mint 20 millió forint perköltséget és távolléti díjat kell megfizetniük.
Zsolnay-órisávázák az Új Budapest Galériában. MTI Fotó: Máthé Zoltán

2016 júniusában rendkívüli felmondással távoztak a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-től - erről jogerősen döntött a Zalaegerszegi Törvényszék.

A Kúria kijelölése folytán Zalaegerszegre került perekben 2017 áprilisában született az elsőfokú ítélet, amely megállapította, hogy a Zsolnay dolgozói 2016 júniusában jogellenesen mondtak fel azonnali hatállyal. A dolgozók fellebbeztek a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése ellen, amelyet azonban megalapozottság hiánya miatt a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék kedden elutasított, az elsőfokú ítéletet pedig ezzel együtt helybenhagyta.

2016 elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást rendelt el a Zsolnaynál ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás gyanúja és más bűncselekmények miatt. Többször is tartottak házkutatást, egy időre lefoglalták a cég raktárkészletet is.

A társaság ellen tartozásai miatt felszámolási eljárás is indult, ezt azonban a bíróság 2016 augusztusában szintén megszüntette.

Megfenyegették őket

A cég mintegy 170 dolgozójának többsége 2016 júniusában úgy döntött, hogy azonnali hatállyal megszünteti a munkaviszonyát, ezután pedig - a pécsi önkormányzat által nem sokkal korábban alapított, egy esetleges felszámolás után a Zsolnay-örökséget továbbvinni szándékozó - Ledina Kft.-nél vállal munkát. A munkavállalók a felmondáskor arra hivatkoztak, hogy a bűncselekmények gyanúja miatt megingott a bizalmuk, a munkaszerződésüket pedig sokuknak nem adták ki, többeket pedig megfenyegettek, amiért rendkívüli felmondással akar távozni.

Az elsőfokú ítélet és a jogerős döntés is kimondta, hogy az ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárás nem volt elegendő ok a bizalomvesztésre, mert a dolgozók munkaviszonyára, bérfizetésére semmilyen hatással nem volt. A Zsolnay részéről nem történt kötelezettségszegés, amikor a munkaszerződések másolatait nem adta ki, a tömeges fellépés miatt ugyanis ez nem volt elvárható. Azt azonban a másodfokú bíróság fenyegetésnek, ugyanakkor a rendkívüli felmondáshoz nem elegendő oknak értékelte, hogy az egyik cégvezető pert helyezett kilátásba a távozó munkavállalókkal szemben.

25 ezer forintot fizethetnek

A pervesztes dolgozóknak fejenként több mint 25 ezer forint perköltséget, valamint egyhavi távolléti díjnak megfelelő összeget kell megfizetnie, összességében több mint 20 millió forintot. Volt olyan dolgozó is, akit jogerősen további 340 ezer forint kártérítésre is köteleztek, mert kötelezettségszegése miatt nem tudták újraindítani a kerámiagyárban az égetőkemencét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Telekom-ügyfél? Fontos bejelentést tett a szolgáltatója
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 11:18
Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. 
Vállalat Profitboom, forgalomcsökkenéssel: erre volt képes az Ericsson
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 12:55
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
Vállalat A Tesla-vezér minden tizedik dolgozót kirúgja
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 15:12
Egy vállalati belső levél is kiszivárgott, amelyben Musk lényegében elbúcsúzott az érintettektől.
Vállalat Jókora gyomrost kapott az Apple
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:32
Legnagyobb riválisa vitte be az ütést.
Vállalat Emelt osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:34
Egy rekord év után.
Vállalat Horvát céggel kötött üzletet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:12
A Janaf kőolajvezeték-üzemeltető 2,2 millió tonna kőolajat szállít 2024 végéig.
Vállalat Nagyon jól megy a Duna House-nak idén eddig
Privátbankár.hu | 2024. április 9. 09:04
Közel 4 milliárd forintot zsebeltek be csak jutalékokból, de minden szegmens jól teljesített az első negyedévben.
Vállalat Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:51
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett.
Vállalat Az Autowallis megújítja vezetését - kik a jelöltek?
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:10
Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.
Vállalat Óvatos a Vertikal Group, nem költi el a profitot
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 16:51
A Vertikal Group Nyrt. a tavalyi 765 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezné a további növekedés finanszírozására az igazgatóság - közölte a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG