2p
A NAV felmérése szerint tavaly negyedével nőtt a nagy adóhiányt felhalmozó vállalatok száma.

Az adóhatóság negyedévente hozza nyilvánosságra azon cégek feketelistáját, akik a jelentést megelőző 180 napban legalább 100 millió forintos adóhiányt halmoztak fel. Tavaly ráadásul drámai növekedés láthattunk, egy év alatt 24 százalékkal, 627-re nőtt az adót nem fizető vállalkozások száma. A legnagyobb adósok listáján szereplő 100 cég közül 92 korlátolt felelősségű cégformában működik, ketten pedig részvénytársaságként – ez a budapesti Arsi-Armcoorp Zrt.-t és a BL-IMMO ingatlanforgalmazó Zrt.-t jelenti.

Nem csak Budapest sajátja

Az elemzés szerint az előző évi kétharmadról 2016-ban 80 százalékra nőtt a budapesti székhellyel bejegyzett cégek aránya a legnagyobb adósok között, a százas listára a nagyvárosokból csupán négy cég került fel: Miskolcon a Zádor Fém Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. halmozott fel 2,52 milliárd forint tartozást.  Kecskemétet három cég is képviseli a szégyenlistán: a Topdynamic Kft. 5 milliárd forintos, a Nyári Joker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,7 milliárd forintos, valamint a Graincom Kereskedelmi Kft. 884 millió forintos tartozást halmozott fel.

A közlemény meglepőnek nevezi, hogy kisebb településeken regisztrált cégek is vannak a nagy adósok között, az 1600 lakosú Újlengyelből például három társaság is akadt: Danubius Holding Kft. és az RB Group Kft. 2 milliárd feletti tartozást halmozott fel, míg a Multifood Hungary Kft. 1,6 milliárd forinttal felejtett el elszámolni. A teljes feketelista itt érhető el. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG