Hirdetés
Hirdetés

Egyre nagyobb a zűr a boltokban: válságtanácsot kell összehívni

2017. augusztus 22., 13:22

Összehívják a kereskedelemben működő ágazati párbeszédbizottságot.

A kereskedelemben működő ágazati párbeszédbizottság összehívását kezdeményezte a Munkástanácsok Országos Szövetsége és annak egyik tagja, a  Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete az ágazatban (például a Tescónál) kialakult bérfeszültségek, létszámhiány, a magyarországi kereskedelmi ágazat problémáinak megoldása érdekében - mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke.

A Munkástanácsok elnöke szerint az érintett munkáltatói érdekképviseletek a kezdeményezésben partnerek, így vélhetően szeptember elején, közepén kezdheti meg a munkáját a bizottság.   Az ágazati párbeszéd bizottságban a feleknek lehetőségük van rá, hogy a problémáikra (bérek, létszámhiány, munkakörülmények) ágazati kollektív szerződés formájában találjanak megoldást.

Hirdetés

Sztrájkkészültség: szeptember elején ki sem nyitnak a Tescók?

Szeptember elején lebénulhat a teljes Tesco-hálózat, az áruházláncnál létrehozott sztrájkbizottság nem fogadta el a multicég által felkínált szeptemberi béremelés lehetőségét, amely 11-17 ezer forintos bruttó többletet kínál a dolgozóknak. Lapinformáció szerint cserébe elbocsátásokra készülhet a lánc.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke a Tescóval folytatott bértárgyalásokról elmondta: a KDFSZ 25 százalékos béremelést követel, ami 14 milliárd forint ráfordítást jelentene a cég számára. Azt is elvárják, hogy a munkavállalói létszámot 15 százalékkal emelje a cég.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Örülhetnek a magyarok – nagy dologra készülnek a cégek

Örülhetnek a magyarok – nagy dologra készülnek a cégek

10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen végző étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX35456.52-2.59%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?