6p
Az elmúlt években megszokottnál lassabb tempóban bővült a magyar reklámpiac - ez azonban mégiscsak jó hír, mert évek óta először nem az állam pumpálta a pénzt a növekedéshez. A torta majdnem 260 milliárd forintos, a legnagyobb szelet továbbra is az online szegmensé, de az összes területen hódít a digitalizáció. Feltették a nagy kérdést: meddig adjuk még ingyen a híreket, és meddig hagyjuk, hogy a Facebook és a Google letarolja a piacot?

A magyar reklámtorta 259,69 milliárd forintos volt 2018-ban – derült ki az Evolution konferencián tartott előadásból. Ez azt jelenti, hogy tavalyhoz képest 7,77 százalékkal bővült a piac.

Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke elmondta: az elmúlt években 11 százalék fölött volt a bővülés, elsősorban az állami költés növekedése miatt. 2018-ban az állami szektor bővülése megállt, így a mostani alacsonyabb szám nagyrészt piaci forrásból származik, ami jó hír – mondta az elnök.

Hivatal Péter, az MRSZ ügyvezetőségi tagja elmondta: továbbra is az online szegmens a legerősebb, még növelte is előnyét.

*Az összesített adatok 930 millió átfedést tartalmaznak (email marketing), ezt a reklámköltés teljes összegéből kivonták. Forrás: Magyar Reklámszövetség

A legnagyobb mértékben az outdoor szegmens növekedett (16 százalékkal 8,32 százalékra), de a mozis költések is 15 százalékkal bővültek. A rádiós reklámpiac az elmúlt évek legnagyobb, 10 százalékot megközelítő növekedését hozta, a többi szegmens nagyjából 5 százalékkal bővült. A tévés reklámpiacon évek óta először csökkent az állami reklámköltés, mintegy 7 százalékkal. – a szegmens szerény növekedését így nagyrészt a piac hozta.

A GDP-arányában 0,6 százalékot költöttek reklámra a hirdetők, ami az USA-ban másfél százalék fölött van – van még tehát tér a bővülésre. Minden egyes reklámra költött forint 6 forintos növekményt eredményez a GDP-ben – idézett egy korábbi felmérést.

Az internet a király - a globális szereplők egyre jobban fojtogatják a magyarokat

Sopov István, az IAB Hungary elnöke az online reklámpiacról elmondta: 90,3 milliárd forintot költöttek a digitális csatornákon, ami mintegy 14 százalékos bővülést jelent. A négy szegmens (display, search, listing, email) közül csak az e-mail szegmens nem bővült, de itt a legalacsonyabb a bázisösszeg is. A mobilos reklámköltés 34 százalékkal bővült, elérte a 32 milliárd forintot. Az emberek tartalomfogyasztását követve a videós tartalmakra fordított reklámköltések 60%-ot meghaladó, míg a hatékony célzási és optimalizálási lehetőségeket biztosító programmatic megoldások közel 50%-kal bővültek.

A globális szereplőknél (Google, Facebook) elköltött reklámpénzek a tavalyi évben is erősebben, 19%-kal növekedtek, míg a hazai szereplőknél ennél kisebb, 8%-os bővülés volt tapasztalható. Egy év alatt a globális szereplők részaránya 53-ról 55 százalékra nőtt.

Az állam évek óta most először költött kevesebbet a tévére – de még így is óriás

Kovács Krisztián, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnöke a tévés piacról elmondta:  69 csatorna szerepelt az adatszolgáltatásban. A 60,7 milliárd forintos reklámköltés 1 százalékos növekedést jelent, míg a megelőző években még 9 illetve 7 százalék volt az emelkedés. Az állam ugyanis idén nemhogy emelte, hanem hosszú évek óta először csökkentette reklámköltéseit. Az állami hirdetések még így is közel 7 milliárd forintot tettek ki, ezzel jelentős, 11 százalékos részesedést kihasítva a tévés tortából.  (2017-ben még 7,5 milliárd forintot költött az állam, 12 százalékos részesedést elérve.)

Erős kérdések a sajtópiacról: meddig adjuk még ingyen a híreket?

Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke a (nyomtatott) sajtópiacról beszélt. 3,5 százalékos bővülést követően közel 40 milliárd forintot ért el itt a költés – ez még mindig a válság előtti szintek alatt van, de már a második éve emelkedést mutat. A napilapoknál költöttek el közel 18 milliárd forintot a hirdetők, egy napilapra átlagosan 544 millió forintos reklámbevétel jut. Emellett a gasztro tematikájú és a lakberendezési lapok bővültek jelentősebben. Fel kell tennünk két kérdést magunknak: az egyik, hogy mikor kezdünk végre pénzt kérni a digitális tartalmakért, a másik, hogy mikor teszünk valamit a globális szereplők térnyerése ellen – mondta Kovács Tibor.

DM: itt is hódít a digitalizáció

A direktmarketing-piacról a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség elnökségi tagja, Viniczai András beszélt. A piac 5 százalékos növekedést követően elérte a 34,4 milliárd forintot, ezzel tovább közelített a válság előtti évek teljesítményéhez. A címzett (jellemzően postán küldött) küldemények és a címzetlen küldemények (prospektusok, szórólapok, postaládába helyezett szóróanyagok) részesedése tovább zsugorodott, az online, digitális csatornák bővültek (call center, adatbázis-menedzsment, email-marketing, mobil-marketing).

Dupla választási év pörgetheti a közterületi reklámokat – nem felhőtlen az öröm

A legnagyobb bővülést produkáló outdoor (kültéri) szegmens teljesítményét Szelei Szilárd, a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának (OOH) elnökségi tagja részletezte. A teljesítményt árnyalja, hogy a szektort a reklámadó mellett a többmilliárdos tételt jelentő építményadó is terheli – emlékeztetett a szakember. Az OOH szegmens eredményességét azonban jelentősen megpecsételi a szereplők által befizetendő 3 milliárd forint értékű reklámadó, így a növekedés öröme nagyon nem felhőtlen – mondta Szelei Szilárd.

A felületek száma 1225-tel csökkent, elsősorban óriásplakát-helyből lett kevesebb egy év alatt. Ezzel együtt az óriásplakátok adják továbbra is a szegmens árbevételének felét. A bevétel bő 16 százalékkal növekedett, 21 milliárd forint fölé.

A Jobbik miatt született plakáttörvény egyébként a kulturális intézményeket is sújtja, mivel közbeszerzési eljárásra kényszerülnek, a forrásuk kevés, ezért sokszor kiszorulnak az outdoor hirdetési piacról – mondta a szakember. 2019-ben EP-választás és önkormányzati választás is lesz, ami idén is jelentős hatással lehet a piacra – mondta Szelei Szilárd. Ezzel együtt az állami költések szintjét idén is a tavalyi szintre várja a szakember.

Fejenként napi 4 órányi rádióhallgatás pörgeti a piacot

Turi Árpád, a RAME elnöke a rádiós piacot mutatta be. Átlagosan 6 millióan hallgattak rádiót minden nap 2018-ban, átlagosan 230 percen, vagyis közel 4 órán át. A bevételek 9,51 százalékkal emelkedtek, megközelítették a 11 milliárd forintot. A növekedés dinamikája sok éve töretlen. Itt is jellemző a digitalizáció, podcastek, digitális tartalmak születnek, ami a földfelszíni sugárzással együtt 2019-re további növekedést vetít előre – mondta a szakember.

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG