Hirdetés
Hirdetés

Gyerekmunkások dolgoztak az Amazon gyárában

2019. augusztus 12., 17:08
Cimkék
Kína
, Foxconn
, Amazon

Tizenhat éves gyerekek dolgoztak túlórában és éjszakai műszakban is a Foxconn kínai gyárában, hogy elegendő mennyiség kerülhessen piacra az Amazon Alexa okos-hangszórójából.

Kiszivárgott dokumentumok és a Foxconn konszern hengyangi gyárának munkásaival folytatott beszélgetések igazolják, hogy a konszern a gyerekek százait dolgoztatta, megsértve az ország munkajogi előírásait, jelentette a brit The Guardian. A 16-18 éveseket a város és annak környéke középiskoláiból verbuválták és hivatalosan gyakornokként vették nyilvántartásba. Megfizették tanáraikat, hogy azok kísérjék el diákjaikat. Feladatuk az volt, hogy munkára bírják azokat, ha nem akarnak túlórázni, vagy éjjeli műszakban dolgozni – amit a törvény tilt. Összesen mintegy ezer gyereket dolgoztattak így hónapokon át, hogy pótolják a munkaerő-hiányt a sürgős szállításoknál.

A fiatalok elmondták, hogy eredetileg napi 8 órai munkáról volt szó, a hét öt napján. Ehelyett hat napon át és és napi 10 órában kellett dolgozniuk, igen meleg munkahelyen. Amikor panaszkodtak a túlterhelésre, a gyártól és tanáraiktól azt a választ kaptak, hogy ha nem teljesítenek, nem lehetnek majd az üzem (valódi) gyakornokai és magatartásuk befolyásolja iskolai jegyeiket is. A dokumentumokból kiderült, hogy a Foxconn fizetett minden iskolának, ahonnan a gyerek-munkások érkeztek és lényegesen alacsonyabb bért fizetett a fiataloknak, mint a felnőtt munkásoknak.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Jócskán magához tért a Nyomda

Jócskán magához tért a Nyomda

A februártól a július elejei osztalékfizetésig szűk sávban mozgó részvényárfolyam az utóbbi napokban nagyot ment, s az ANY Biztonsági Nyomda eredményei, valamint a piac által kezdvezőnek tartott kilátásai (lásd önkormányzati választások miatti megbízások) hatására még feljebb mehetnek.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX39648.21-0.89%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?