3p
Az Opus Global Nyrt. 2018-ban 54,1 milliárd forintos működési bevétel mellett 24,8 milliárd forint adózott eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden este közzétett IFRS szerinti konszolidált éves jelentés szerint. A működési bevétel 17 százalékkal, a profit 320 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Mészáros Lőrinc a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének avatásán. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A csoport anyavállalatra jutó felosztható eredménye 25,5 milliárd forint. Az Opus közölte: a társaság konszolidált saját tőkéje - a lezárt tőkeemelés-sorozatnak köszönhetően - alig egy év alatt 14,9 milliárd forintról több mint 280 milliárd forintra, a konszolidált mérlegfőösszeg pedig az egy évvel korábbi 48,071 milliárd forintról 2018. december végére 576,7 milliárd forintra emelkedett.

Az Opus a jelentős árbevétel és profit ellenére negatív üzemi eredményt (EBIT), valamint kamatok, adózás és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) mutatott ki, ez azonban a társaság szerint nem fest valós képet a tényleges eredménytermelő képességről.

A novemberben értékesített médiaportfólió által generált árbevétel és EBITDA ugyanis már nem szerepelhet az Opus konszolidált eredménybeszámolójában, a tőkeemelés során apportált, illetve megvásárolt, jelentős jövedelemtermelő képességű társaságok - Mátrai Erőmű, a Mészáros Építőipari Holding leányvállalatai - pedig csak az akvizíciók lezárását követő, december havi teljesítményükkel járultak hozzá a csoport konszolidált eredményéhez - mutat rá a cég.  Amennyiben az újonnan apportált vagyonelemek már 2018 januárjával az Opus tulajdonában működnek, a proforma kalkuláció alapján a vállalatcsoport 191,7 milliárd forint működési árbevétel mellett 11,8 milliárd forint EBITDA-val zárta volna a 2018-as gazdasági évet - ismertetik.

A társaság igazgatósága szerint az Opus Global az elmúlt évben megvalósult apportoknak is köszönhetően stabil pénzügyi és piaci helyzetben működik, a vállalatcsoport kiváló növekedési kilátásokkal vághat neki a 2019-es évnek.  Az ipari termelés, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az energetika, valamint a vagyonkezelés szegmensében működő Opus Global becsült kapitalizációja a Konzum Nyrt. beolvadásával (a beolvadási időpont június 30.) - a jelenlegi árfolyamon és a jelenlegi piaci viszonyokkal számolva - elérheti a 350-400 milliárd forintot. Eközben IFRS szerinti konszolidált saját tőkéje meghaladhatja a 320 milliárd forintot is, 2019-re tervezett EBITDA-ja pedig a 30 milliárd forintot - írja közleményében a társaság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG