5p
Ahogyan Valentin-nap előtt, ezúttal is számtalan sajtóközleményt kapott szerkesztőségünk a cégektől a Nemzetközi Nőnap közeledtével. Női vállalatvezetők, új logó, visszatérés a munkába, sminkelés a gumigyárban, a legnépszerűbb virágok és egy nőnapi adatcsokor március 8-ára. Ki és mivel akart ezúttal bekerülni a hírekbe?
(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Cégvezető nők - nem is állunk olyan rosszul

A K&H-tól megtudtuk, közel minden harmadik magyar cégnek női vezetője van. A bank közleménye egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy március 8-án manapság virággal, csokoládéval és bókokkal kedveskedünk női ismerőseinknek, holott eredetileg ez a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos mozgalom napja volt. Azóta pedig nagyot fordult a világ, és a nők üzleti életben betöltött szerepéhez kétség sem férhet. A női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások szempontjából Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a Mastercard Női Vállalkozói Index 57 országot vizsgáló listáján, annak köszönhetően, hogy hazánkban 28,1 százaléke ezen cégek aránya.

A Vodafone Magyarország a Nemzetközi Nőnap alkalmából budapesti székházán a nőnemet szimbolizáló piktogramra cserélte több mint 20 milliárd dollár márkaértékű vállalati logóját, demonstrálva ezzel az egyenlőség szerepét a vállalat életében. A mobilszolgáltatónál egyébként világszinten jelenleg több mint 38 ezer nő dolgozik.

Hogyan térhet vissza egy anya a munka világába?

Hősnőké a jövő! Ezzel a szlogennel publikálta közös nőnapi kampányfilmjét a Coca-Cola Magyarország és a Loffice Coworkid. A tavalyi #jövőanyukája programsorozat idén több szakmai nappal, vállalkozói workshoppal, munkaerőpiaci visszatérést támogató meetuppal és #énjövőm tréninggel készültek, hogy elősegítsék a nők esélyegyenlőségének javítását. Ennek oka, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a magyarországi foglalkoztatottak csupán 4 százaléka dolgozott részmunkaidőben. Ez a szám messze elmarad az Európai Unió 19 százalékos átlagától, nem is beszélve Hollandia csaknem 50 százalékáról. Pedig a rugalmas munkaidő nagyban elősegíti a kisgyermekesek munkaerőpiaci érvényesülését.

Rózsa, bevásárlás és a szemét levitele

Nőnap előtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületével együttműködve készített virágpiaci körképet. A tapasztalatok szerint ajándékozottanként jellemzően legalább ezer forintért vásárol egy-egy vevő virágot, jellemzően hazai termesztésű fréziát, jácintot, nárciszt, illetve az örök klasszikus rózsát, gerberát, szegfűt.

A Nielsen felmérése szerint százból 84 nőnek kedveskedik párja nőnap alkalmából. A piackutató felmérése arra is rávilágított, hogy a párkapcsolatban élő magyar nők 60 százaléka kap valamilyen segítséget a házimunkában: a férfiak leginkább a bevásárlásban segítenek és kiürítik a szemetet. Ettől függetlenül a nők zöme több mint 8 órát tölt hetente házimunkával, és „énidőre” egyötödüknek csupán heti egy-két óra jut.

Sminkelés a gumigyárban

A tatabányai Bridgestone virágcsokor mellett egy tavaszi sminkelést ad kolléganőinek a nőnap alkalmából. Az abroncsgyár az ünnep alkalmából rendhagyó műszakokat szervez, amelyek során a cégnél dolgozó hölgyeket sminkes szakemberek szépítik meg. A vállalatnak egyébként az 1200 dolgozója közül 140 nő.

A Bisnode céginformációs vállalat a női cégtulajdonosok és vállalatvezetők gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálta. A top 3 ország, ahol a hölgyek a legnagyobb befolyással bírnak:

1. Lengyelország 
2. Szlovénia 
3. Magyarország

Vállalkozó nők

Nőnap alkalmából a Visa egy programot indított, amelynek keretében keresik a leginnovatívabb női vállalkozókat. A "Visa Mindenhol: Globális Női Kiadás" címet viselő program felhívja  a vállalkozó nőket szerte a világon, hogy különböző kihívásokat oldjanak meg a fintech és a társadalmi hatások területén. A világ vezető digitális fizetési vállalattól megtudtuk azt is, több mint 163 millió nő kezdett világszerte saját vállalkozásba az elmúlt öt évben, ami a teljes dolgozó népesség 37 százaléka.

Spórolósabbak a nők

Az Aegon egy kutatást készített. A magyar nők tudatosabban bánnak a pénzzel, így a nyugdíjas éveikre is nagyobb arányban gondolnak, mint a férfiak. A biztosítótársaság szerint a legkevesebb vesződséggel járó csoportos beszedést választó ügyfelek 55 százaléka nő. A megkérdezettek 84 százaléka tervezi a nyugdíjas éveit pénzügyileg, de közülük csak minden második írja is le a pontos terveit. A kutatás őket igazolja: az írásban tervezők 52 százaléka nagyon biztos abban, hogy kényelmesen élhet majd idős korában, míg azok között, akik nem vetik papírra a terveiket, ez az arány csak 28 százalék. A legtudatosabbak jóval nagyobb arányban is takarítanak meg: 68 százalékuk tesz félre, miközben az írásban nem tervezők között ez az arány nem éri el az 50 százalékot. Akik pedig még fejben sem gondolnak a nyugdíjas éveikre, a megtakarítók aránya mindössze 18 százalék.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy „Nőnapi adatcsokor” című infografikájával lepte meg szerkesztőségünket. Eszerint a magyar nők előbb szülnek (1,1 évvel), mint az európai átlag, a várható élettartam viszont kevesebb (4,5 évvel). A KSH adata is azt mutatja, Magyarország jobban áll a női cégvezetők arányában. Míg az EU-s átlag 33,6 százalék, nálunk ez a szám 39,3 százalék.

+1: Hamár KSH, különös vételen, de ma még az infláció is nő. A statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elemzők 3 százalék alatti inflációs adatot vártak.

Tavaly és tavaly előtt ezeket a közleményeket kaptuk a cégekről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG