Hirdetés
Hirdetés

Sosem látott pillanat közeleg Ferihegyen

2017. október 18., 14:16

Rekordot dönthet az utasforgalom a budapesti repülőtéren.

Idén 13 millió fölé várja az éves forgalmat a Budapest Airport, ami újabb rekordot jelentene a tavalyi 12,5 millió után, jelentette be Kam Jandu, a cég kereskedelmi igazgatója. Elmondása szerint Budapest az egyik legjobban fejlődő repülőtér, az európai 6 százalékos átlag dupláját produkálja. Ráadásul a főszezon fokozatosan kitolódik az utasforgalomban, hiszen eddig csak a nyáron volt 1 millió fölött a havi utasforgalom, idén viszont már áprilistól egymillió fölött volt.

A legnépszerűbb útvonalak sorrendjében nem történt változás, az idén eddig Londonba utaztak a legtöbben. Az angol fővárosba 1,1 millióan, az előző évihez képest 1,5 százalékkal több utas repült. A második helyezett Párizs 447 ezer, a harmadik pedig Brüsszel 413 ezer utassal. A legnagyobb fellendülés a negyedik helyezett berlini útvonalakon tapasztalható, itt 54,4 százalékkal regisztráltak több utast, a teljes utasszám 346 ezer volt. A legnagyobb visszaesés az év eddigi részében Isztambul felé volt mérhető, a török metropoliszba 237 ezren, 8,3 százalékkal kevesebben repültek.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Végre elkezdtünk bátrabban vásárolni - erre egyből megpróbálnak becsapni

Végre elkezdtünk bátrabban vásárolni - erre egyből megpróbálnak becsapni

Az internetes kereskedelem háromszor olyan gyors tempóban bővül, mint a hagyományos - egyre gyakrabban vásárolunk hazai és külföldi weboldalakról, online áruházakból. De honnan tudhatjuk, hogy nem vernek át? Miről ismerszik meg a csaló webshop, mobilapp, hamis reklám? Ha mégis horogra akadtunk, mi a teendőnk?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38643.99-0.84%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?