3p
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a Századvég közös kutatása szerint a hazai kkv-k beruházási kedve 2017 óta nem lanyhul, és az egyéb források mellett a bankhitelek továbbra is kedvelt finanszírozási formának számítanak a körükben. Ennek ellenére a szektor hitelpenetrációja elmarad az EU és a V4-ek átlagától is.
Dr. Búza Éva

A Garantiqa által nyújtott intézményi kezességvállalásnak nagyon fontos szerepe van a hazai kkv-k hitelfelvételének elősegítésében, és a társaság első féléves adatai szerint a cégek ezzel élnek is. Az eredményekről dr. Búza Éva vezérigazgatót kérdeztük.

Egyre többször hallani arról, hogy a gazdasági növekedés üteme csökkenhet. Az önök tevékenységén azonban még nem látható ez a várakozás: a Garantiqa tavaly fennállása legsikeresebb évét zárta.

Egyelőre pontosan ez a helyzet. 2018-ban már minden ötödik kkv-hitelhez a mi kezességvállalásunk kapcsolódott, az idei első féléves adatok szerint pedig a társaság kezességvállalásával 961 milliárd forintnyi hitel jutott több mint 40 ezer hazai vállalkozáshoz, ami 17 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A közelmúltban pedig már átléptük az 1000 milliárdos határt.

Mitől ennyire népszerű a kezességvállalás a hazai kkv-k körében?

Nyilvánvaló, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedése és a látványos GDP-bővülés a hazai kis- és középvállalati szektor számára is kedvező környezetet jelentett és jelent a fejlődéshez. Továbbra is magas a hitelezési dinamika, a Garantiqa kezességvállalása pedig valóban komoly segítséget jelent a vállalkozásoknak abban, hogy a bankjaiktól forrásokhoz jussanak. Minden hazai kereskedelmi bankkal és takarékszövetkezettel kapcsolatban állunk, így a kezességvállalásunk nagyon könnyen és gyorsan elérhető a vállalkozások számára. Évek óta fejlesztjük a termékeinket és folyamatainkat, díjaink kedvezőek, sőt bizonyos esetekben még állami díjtámogatás is kapcsolódik hozzájuk. A bankokkal közösen alakítottuk ki digitalizált kezességvállalási folyamatunkat, hogy a kezességvállalásunk igénybevétele ne jelentsen plusz adminisztrációs terhet a hiteligénylőknek. Szintén a digitalizált infokommunikációs rendszerünk és a standardizált folyamataink tették lehetővé a kezességvállalás átfutási idejének átlag másfél napra csökkentését. Tavaly januártól a portfóliógaranciát is bevezettük, ahol átfutási idő nélkül történik meg a kezességvállalásunk. Minden fejlesztésünk azt a célt szolgálja, hogy az intézményi kezességvállalással minél több olyan életképes és fejlődni akaró vállalkozást támogassunk, amelyek e nélkül nem tudnának hitelhez jutni.

Ha tehát a vállalkozás bármilyen okból nem lenne hitelképes, vagy nincs elegendő fedezete a hitel mögé, akkor jöhet a Garantiqa kezességvállalása, és megkaphatja a hitelt a bankjától.

Leegyszerűsítve a dolgot, erről van szó, legalábbis, ami a hitelek fedezetét illeti. Ezzel együtt fontos gazdaságpolitikai elvárás velünk szemben, hogy az intézményi kezességvállalás addicionalitását növeljük, ami a kockázatosabb vállalati szegmens forráshoz jutásának elősegítését jelenti. Az eredményeink szerint erre igény is van.

(x)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG