2p
Különleges megoldást talált a brit légitársaság az üzemanyag előállítására – és még a környezetet is kíméli.

Együttműködési megállapodást kötött a British Airways egy megújuló üzemanyagokat gyártó céggel. A tervek szerint olyan hulladékfeldolgozókat létesítenek, amelyek háztartási hulladékból állítanak elő repülőgép-üzemanyagot. A Velocys vállalattal létrejött együttműködés része a brit légitársaság azon terveinek, hogy hosszútávon fenntartható üzemanyagot biztosítson repülőgépparkja számára.

Az első ilyen feldolgozó évente több ezer tonna szemétlerakóba vagy égetésre szánt hulladékot fogad majd, hogy átalakítsa tisztaégésű, fenntartható üzemanyaggá. A brit légitársaság így akár 50 százalékkal is csökkentheti károsanyag-kibocsátását 2050-ig – olvasható a cég honlapján.

Pelenkával és csokipapírral hajtott repülők?

A kezdeményezés nemcsak a szénkibocsátás csökkentését fogja segíteni: ahhoz is hozzájárul, hogy jelentősen kevesebb szemét kerüljön lerakókba. Nagy-Britanniában évente 15 millió tonna szemetet szállítanak lerakókba, ami nemcsak a környezet károsítja, de a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok további felszabadulását eredményezi.

A tervezett hulladékfeldolgozó elegendő üzemanyagot fog gyártani a London és a kaliforniai San José, valamint a louisianai New Orleans között működő Boeing 787-es Dreamliner típusú repülőgépei járatainak egész évi üzemeltetéséhez. A megújuló repülőgép-üzemanyag több mint 60 százalékkal csökkenti az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, ami hozzá fog járulni a szénkibocsátás globális csökkentéséhez, valamint a nagy légikikötők térségében a levegő minőségének javulásához.

Megvan a lista: budapesti járatokat is töröl a Ryanair

A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti. Az első napokban azokban ennél többet, 80 járatot törölt a Ryanair. A légitársaság az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölte a járatukat. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalatok A Mol-részvényesek osztaléka is csúszik
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 09:58
A rendkívüli helyzetre és a jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva ugyanis a tőzsdei társaság nem tartja meg az április 16-ára meghirdetett éves közgyűlését. 
Vállalatok Napi 25 ezer orvosi maszk gyártását kezdi meg egy pécsi lakástextil üzem
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 13:59
A napokban érkezhet meg Litvániából az az orvosi textil alapanyag szállítmány, melyből összesen 400 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd le a Rovitex Hungária Kft.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vállalatok Nyolc magyar cég került fel a kistigrisek listájára
Privátbankár.hu | 2020. március 8. 17:06
A Financial Times FT1000 néven már a negyedik évben jelentette meg listáját Európa leggyorsabban növekvő társaságairól.
Vállalatok Óriási pénzt kap a Huawei konkurense
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 13:48
Félmilliárd eurós hitellel fejleszt 5G technológiát a Nokia. Korábban felmerült az is, hogy amerikaiak vennék meg, hogy erősebb legyen a Huawei vetélytársa.
Vállalatok Nemzetközi légikikötő, vagy kisrepülőgépek fogadására alkalmas hely lesz a fehérvári reptér?
Privátbankár.hu | 2020. március 4. 12:10
Úgy tűnik, hogy részben meghallgatásra talált a székesfehérvári önkormányzat igénye, és kormányzati segítséggel megkezdődik a város repterének régóta tervezett fejlesztése.
Vállalatok Meghalt Jack Welch
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 18:53
A General Electric legendás vezére újraértelmezte a vállalatvezetést.
Vállalatok Hogyan kezeld és ne kezeld a munkavállaló jelöltjeidet
Privátbankár.hu | 2020. január 11. 11:36
Manapság se a munkaválalóknak, se a munkaadóknak nincsen könnyű dolguk. Mivel gyökeresen megváltoztak a viszonyok az álláskeresésben és a foglalkoztatásban, így ezekhez kell alkalmazkodnia annak a vállalatnak, ami fent szeretne maradni. Lássuk, hogy milyen fontos dolgokra kell figyelni, amikor interjúztatunk.
Vállalatok Több mint 23 milliárdot érhet a Takarék-ingatlanvagyon
Csabai Károly | 2019. december 23. 17:11
Ilyen értéken apportálta ugyanis azokat abba a társaságba, amelyet néhány hónapja azért alapított, hogy a Takarékbank által használt banküzemi ingatlanokat kezelje.
Vállalatok A cégeknek a járművek tulajdonlása egyszerűen nem gazdaságos
Privátbankár.hu | 2019. december 16. 13:36
Ha egy vállalkozás járműbeszerzésben gondolkodik, akkor a tartósbérleti konstrukció az egyik legjobb megoldás. A költségek kiszámíthatók és jól tervezhetők, egy, az év elején hatályba lépett jogszabályi változás révén pedig a konstrukció adóterhelése kedvezőbb lett, mondta el Penz Tamás, a Merkantil Bérlet Kft. ügyvezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG