5p
A magyar miniszterelnök szerint a horvát csapat sikere a mienk is, hiszen azonos futballkultúrába tartozunk. A valóságban azonban meglehetősen kevés a párhuzam a magyar és a horvát foci között.
EPA/PETER POWELL

„A mi kutyánk kölyke” – így kommentálta a magyar miniszterelnök csütörtökön a horvát válogatott bejutását az oroszországi foci vb döntőjébe. Orbán Viktor hozzátette: Magyarország „mindig is a Duna-menti futballkultúra része volt”. Mint fogalmazott:  „a horvátok sikere persze a horvátoké, de kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk,  hiszen ez a régió dicsősége is”. Szerinte a horvátok a barátaink, és „azt a futballkultúrát képviselik, amihez mi is tartozunk, mégha ma nem is érjük el, sőt meg sem közelítjük azt a szintet, amire a horvátok képesek.”

De mennyire helytálló a miniszterelnök által vont párhuzam, és van-e valóban köze Magyarországnak a horvát sikerhez? 

Horvát siker, magyar kudarc

Abban kétségkívül igaza van a kormányfőnek, hogy a magyar foci ma meg sem közelíti a horvát szintet – sőt, az elmúlt évtizedekben is jóval elmaradt tőle.  A horvát válogatott rendszeresen kijut a nagy tornákra: az elmúlt hét világbajnokság közül ötre kvalifikálta magát: 1998-ban harmadik lett, most pedig a döntőbe jutott.  A hat Európa-bajnokság közül ötön vett részt, kétszer negyeddöntős lett. Az ország függetlenné válása óta tehát tíz nagy tornán mérethette meg magát, míg a magyar válogatott ugyanebben az időszakban csak egyen, a tavalyelőtti franciaországi Eb-n, ahol a 16 között búcsúzott.

Hatalmas különbséget mutat a magyar és a horvát játékosok piaci értéke is: a Transfermarkt szerint a horvát válogatott összértéke 364 millió euró, a magyaré 36. A legtöbbre tartott horvát sztár, a Barcelonában játszó Ivan Rakitic egymaga csaknem másfélszer annyit ér a piacon, mint a magyar nemzeti csapat együttvéve.

A különbségek tehát valósak, a miniszterelnök által említett párhuzamokról azonban ez már kevésbé mondható el. Az még védhető (bár szubjektív) állítás, hogy – történelmi okok miatt – „a horvátok a barátaink”. Ilyen alapon azonban azok a lengyelek is, akik már a csoportkörben kiestek. Ráadásul a nemzetek baráti - nem baráti felosztása történelmileg (és talán ideológiailag is) meghaladottnak tűnik: miért ne örülhettünk volna például a szerb csapat  döntőbe jutásának?  Kérdés persze, hogy azt is hasonlóan kommentálta volna-e a magyar kormányfő.

Közös futballkultúra?

Erőltetettnek tűnik a miniszterelnök azon állítása, miszerint a horvátok „azt a futballkultúrát képviselik, amihez mi is tartozunk”.  Míg brit, spanyol vagy dél-amerikai futballstílus valóban létezik, közép- vagy kelet-európai futballstílusról mostanában nem hallottunk.

Igaz, természetesen ennek a régiónak is megvan a maga futballhagyománya: szakírók szerint a XIX. és a XX. század fordulóján alakult ki például a dunai iskola, amelyet a közép-európai csapatok képviseltek a nemzetközi labdarúgásban. Ez az iskola az egykori Osztrák–Magyar Monarchiát jelentette: Bécset, Prágát és Budapestet.

Balkáni tempó

A horvátok stílusa (és futballkultúrája) ugyanakkor első látásra sokkal közelebb áll a szerbhez vagy a göröghöz, mint a magyarhoz. A jelenből kiindulva az „egy futballkultúrához tartozunk” megjegyzés inkább lózungnak tűnik.

Mitől lenne tehát a horvátok sikere „a mi kutyánk kölyke?” Igaz persze, hogy a volt szocialista országokat összeköti egyfajta „egybe tartozunk” érzés, ami a földrajzi közelségből, az erős kulturális interferenciákból, a közösen megélt történelemből  adódik. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy érdemi részünk lenne a mostani sikerben, mégha persze örülhetünk is neki. A gyakorlatban Magyarország nem járult hozzá a horvát csapat meneteléséhez, sem szakmailag, sem anyagilag.

Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó ugyan megvásárolta az eszéki fociklubot, és stadiont is épít a városban, a magyar kormány pedig támogatja az ottani fociakadémiát, ennek hatása Modric és Rakitic játékára aligha sugárzott ki. A befektetés közép- és hosszútávon persze erősítheti a kapcsolatokat, és akár jó hatással is lehet a horvát focira, de valószínűleg nem fogja azt érdemben befolyásolni.

Korrupciós botrányok

Amiben inkább hasonlóságot mutat a két ország futballkultúrája, az a botrányok és a korrupció. A Deutsche Welle szerint a mostani eufória elfeledtette a problémákat – köztük a sztárjátékosok kényes ügyeit –, aki pedig mégis beszél róluk, azt azonnal a haza ellenségének kiáltják ki. (Ez a forgatókönyv nálunk is ismerős lehet.)

Június elején például hat és fél év börtönbüntetésre ítélte az eszéki bíróság Zdravko Mamicot, a Dinamo Zagreb labdarúgóklub korábbi ügyvezető elnökét. Mamicot adócsalás és a játékosok eladásából származó bevételek megcsapolása vádjában találták bűnösnek: átszámítva 15 millió eurót sikkasztott el, amikor eladta  Luka Modricot a brit Tottenhamnek, majd Dejan Lovrent a francia Olympique Lyonnak. Börtönbüntetést kapott több más vezető is.

Mamic, aki a horvát futballszövetség volt alelnöke, egyben a horvát futballélet egyik legbefolyásosabb alakja, a vádak szerint maffiaszerű hálózatot épített ki, amelyben játékosok, politikusok és sportvezetők is benne voltak. Hamis tanúzás miatt vádat emeltek a horvát csapat esze, Modric ellen is, aki akár öt év börtönt is kaphat. A Balkan Insight szerint a horvát fociszövetség korrupciós ügye miatt sok horvát szurkoló bojkottálta a vb-t.

Ettől függetlenül persze Modric világklasszis játékos, a horvát válogatott pedig bitang jó csapat.  Nincs semmi baj azzal, ha valaki nekik szurkolt, mint ahogy azzal sincs, ha a szerbeknek vagy a franciáknak. Ettől azonban még aligha lesz az ő sikerük „a mi kutyánk kölyke.” Aki ilyet mond, az könnyen tűnhet úgy, mintha mások sikerében akarna sütkérezni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG