3p
A GVH hét társkereső oldalt nézett végig - tippjeik segíthetnek abban, hogy a következő Valentin-napot már ne egyedül kelljen ünnepelni.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018. február 7-én és 8-án hét Magyarországon (is) népszerű online társkereső szolgáltató általános szerződési feltételeit tekintette át nemzetközi együttműködés keretében.

58 országban söpörtek ki egyszerre

Az ún. Sweep Day keretében az 58 ország fogyasztóvédelmi szervezeteit tömörítő ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) koordinálásával a résztvevő hatóságok azonos szempontrendszer mentén tekintették át a vizsgálati célként meghatározott területek valamelyikét. A tagok egy időben böngésztek az interneten megtévesztő vagy csalárd oldalak felderítése céljából.

A „Szerződési feltételek a digitális gazdaságban” című átfogó sweep-ben a GVH az online társkereső szolgáltatók PC-n, Android- és iOS eszközökön elérhető általános szerződési feltételeit (ÁSZF) nézte át alapvetően olyan szempontból, hogy azok alapján a fogyasztó tájékozott ügyleti döntést tud-e hozni.

Az online társkereső oldalak népszerűségére is tekintettel a GVH felhívja a figyelmet, hogy ezeknél a szolgáltatásoknál is elvárja, hogy a fogyasztók tájékoztatása tisztességes legyen. Fontos, hogy valamennyi lényeges körülményről így pl. a szolgáltatás pontos tartalmáról, a díjáról, a díjváltozást kiváltó helyzetekről, a szerződés létrejöttének és megszüntetésének módjáról érthető, átlátható és pontos tájékoztatást kapjon a fogyasztó.

Így a GVH szerint az online társkereső szolgáltatóknak törekedniük kell arra, hogy

  • a szolgáltatás lemondása ne legyen összetettebb folyamat, mint az igénybevétel, amely „csupán néhány klikk”;
  • az ÁSZF-ek magyar nyelven legyenek elérhetők;
  • tájékoztatásaik, így az ÁSZF-ek kialakításakor is kerüljék a hosszú, strukturálatlan, a lényeges körülmények kiemelése nélkül összeállított, kereszthivatkozásokkal tűzdelt, ezáltal nehezen áttekinthető és megérthető tájékoztatást;
  • ne hallgassanak el, ne rejtsenek el a szolgáltatás igénybevételéhez fontos körülményeket.

A GVH az  online társkereső szolgáltatások felhasználóinak is összegyűjtött pár tippet - nagyobb meglepetések nélkül tudják élvezni a szolgáltatásokat, ha

  • ellenőrzik a kiválasztott honlap megbízhatóságát (pl. nézzék meg, milyen adatok szerepelnek a honlapon a céggel kapcsolatban (valós-e a cég), és olvassák el a társkereső oldallal kapcsolatos fogyasztói véleményeket is az egyes blogokban) – így megbizonyosodhatnak arról, hogy a kiszemelt társkereső honlap valós profilokat szerepeltet-e, vagy elégedettek-e felhasználói az általa nyújtott szolgáltatással;
  • időt szánnak a számukra fontos szolgáltatási feltételek megismerésére az ÁSZF-ből, így pl. a tagságok tartalmára, a kapcsolódó díjakra;
  • az ÁSZF-vel kapcsolatos kérdéseikkel a vállalkozás ügyfélszolgálatához fordulnak;
  • a regisztrációt követően meggondolták magukat, élnek a 14 napos elállási joggal;
  • figyelmet fordítanak arra, hogy a szerződés határozott vagy határozatlan időre jön-e létre, illetve a határozott idejű szerződés időtartama meghosszabbodik-e automatikusan;
  • a regisztrációt megelőzően ellenőrzik a szerződés felmondásának lehetőségeit – érdemes emlékeztetőt beállítani a telefonon vagy naplóban az előfizetés lemondásának időpontja tekintetében, a nem kívánt automatikus meghosszabbodás elkerülése érdekében;
  • külön e-mail címet hoznak létre a társkereső oldalak használatára;
  • tárolják a vállalkozással folytatott szerződés felmondásával kapcsolatos levelezést, képernyőmentéseket készítenek a folyamatról.

    LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

    Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
    Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
    Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


    Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

    Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
    Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
    A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
    Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
    Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
    Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
    Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
    Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
    Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
    Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
    Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
    Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
    Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
    Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
    Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
    Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
    Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
    Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
    Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
    Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
    Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
    Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
    Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
    Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
    Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
    Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
    Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
    Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
    Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
    Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
    hírlevél
    Ingatlantájoló
    Együttműködő partnerünk: 4iG