Hirdetés
Hirdetés

Elkezdték otthon főzni a pálinkát a magyarok

2018. február 20., 07:21

Több pálinkából pedig több adó folyt be.

Országos pálinka- és törkölypálinka verseny Kecelen (Kép forrása: MTI Fotó, Bugány János)
(Kép forrása: MTI Fotó, Bugány János)

Tavaly 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek a szeszfőzdék a megrendelők gyümölcséből, ami meghaladja az egy évvel korábbi értéket, és az otthoni pálinkakészítők is többet főztek, mivel tízmillió forinttal több közterhet, 85 millió forintot fizettek be az államkasszának - írja a Magyar Idők.

700 forint 1 liter

2016 óta párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát - mondta a lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője. Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy hozzátette: az egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni. 

Az első évben, 2016-ban 106 ezer jegyet váltottak az érintettek, ami 75 millió forintos bevételt hozott az államkasszának. Tavaly emelkedtek a számok, 120 ezer párlatadójegy nyomán nagyjából 85 millió forint érkezhetett a közkasszához. A legtöbb szelvényt Pest, Békés és Fejér megyében vették meg a főzni vágyók, a legkevesebb pedig Nógrádban, Vasban és Budapesten fogyott.

Hirdetés
Egy hónap pia nélkül: nincs ennél nagyobb kihívás egymillió alkoholista országában? >>>

NAV helyett az önkormányzatok nézik

Leopold Róbert kiemelte, hogy már nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hanem az önkormányzatok ellenőrzik az otthoni pálinkafőzés szabályainak megtartását, így a főzőberendezés vásárlásáról is a helyhatóságot kell tájékoztatni. 2015 óta egyébként összesen 21 ezer üstről érkezett bejelentés.

Az ugyanakkor továbbra is az állami adóhatóság feladata, hogy megakadályozza olyan párlatok forgalomba kerülését, amelyeket otthon készítettek - mondta a szóvivő.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ebben tényleg nagyon mások a mai fiatalok

Ebben tényleg nagyon mások a mai fiatalok

Felmérések szerint az utazás minden eddiginél fontosabb szempont a fiatal felnőtteknek: a magyar fiatalok megtakarítási céljai között a harmadik helyen szerepel az utazás. Az egyre növekvő kalandvágy ugyanakkor szerencsére nem jár vakmerőséggel - a számok azt mutatják, hogy a fiatal utazók egyre tudatosabbak.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?