4p
A magyar fiatalok túlnyomó többsége folyamatos energiaital fogyasztó, sokan úgy isszák, mint az üdítőt, ráadásul mind gyakrabban alkohol kíséretében, ami akár életveszélyes is lehet. Egy friss nemzetközi kutatás szerint sok esetben ezek az energiaitalok állnak az egészséges fiatal felnőttek hirtelen szívhalálának a hátterében, ugyanis súlyosbíthatják a rejtett szívbetegségeket. A Magyar Kardiológusok Társasága éppen ezért óvatosságra int fogyasztásukkal kapcsolatban.
A kép csak illusztráció (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Minden ötödik 10-14 éves gyerek energiaitalt „reggelizik” Magyarországon – ez derül ki az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet egy korábbi felméréséből. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság által megrendelt, 16 országra kiterjedő vizsgálata szerint a magyar kamaszok 78 százaléka fogyaszt energiaitalt, közülük 13 százalék úgynevezett „nagyivó”.

Veszélyben a tizenévesek

A kamaszok különösen veszélyeztetett fogyasztók, mert sokan alkohollal, vagy intenzív testmozgással összekötve issza ezeket a készítményeket, ami – a kiszáradás veszélye miatt - növeli a rosszullét kockázatát. Egy friss nemzetközi kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy ezek az energiaitalok állnak sok esetben az egészséges fiatal felnőttek hirtelen szívhalálának a hátterében, súlyosbíthatják ugyanis a rejtett szívbetegségeket.

Az energiaitalok esetében a legnagyobb veszélyt a nagy cukor- és koffeintartalom jelenti, amelyek ritmuszavarok kialakulásához vezethetnek azoknál, akik rendszeresen fogyasztják ezeket, vagy érzékenyek rájuk. Amerikában egyetlen év alatt a 5448 koffeintúladagolásos eset 46 százaléka 19 év alattiakkal történt.

A túladagolás vezető tünetei: tachycardia (szívritmuszavar), mellkasi fájdalom, szédülés, magas vérnyomás, émelygés, hányinger, remegés

Magyarországon 2011 novembere óta 422 hivatalos bejelentés érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központba (korábban ÁNTSZ). A statisztikák szerint volt, aki 2,5 liter energiaitalt is megivott egy nap alatt.

Az országos mentőszolgálat, az orvosi ügyeletet, a gyermekorvosok, háziorvosok, a védőnők, valamint az általános és középiskolák jelzései alapján a rosszullétek 25 százaléka lányokat, 75 százaléka fiúkat érintett.

A beérkező adatok alapján a fogyasztással összefüggő túladagolás feltehetően két esetben okozott maradandó egészségkárosodást - tájékoztatta a Magyar Kardiológusok Társaságát a friss adatokról dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos, hozzátéve, hogy az esetek 23 százalékában alkohollal együtt fogyasztották az energiaitalt.

A rosszullét miatti bejelentések aránya életkor szerint: 3 százalék 8-10 éves, 8 százalék 11-12 éves, 21,5 százalék 13-14 éves, míg 26 százalék 15-16 éves volt.

Az energiaitalok nagy dózisban tartalmaznak koffeint, ez önmagában is veszélyes, túlzott fogyasztása ártalmas lehet, extrém mennyiségben már azonnal is jelentkezhet a hatás. De ha nem nagy mennyiségben, viszont rendszeresen issza valaki, akkor is rossz hatással lehet a szív- és érrendszerre. Emeli ugyanis a pulzusszámot és a vérnyomást. A sok koffeintől egész nap gyorsabb lesz a pulzus, emiatt a ritmuszavar valószínűsége tartósan megemelkedik – ez viszont előbb-utóbb szinte biztosan valamilyen szívproblémához vezet - mondta dr. Gellér László professzor, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológusok Társasága tudományos bizottságának elnöke.

Kiemelte, hogy az energiaitalok alkohollal való együttes fogyasztása még nagyobb problémát jelenthet. Felfokozott állapotot, illetve a bódultságot okozó hatása összeadódva súlyos fizikai rosszullétet okozhatnak, és lehetetlenné teszik a reális gondolkodást. A vércukorháztartást a fokozott felhasználás irányába tolja el, ez eszméletvesztést, akár közvetlen életveszélyes állapotot okozhat. Ráadásul, ha alkohol helyett egyéb pszichostimulánssal kombinálják az energiaitalokat, akkor összeadódik a két szernek a szív- és érrendszeri hatása, és ez már jellegzetes mérgezéses tünetekhez vezethet - figyelmeztetett a professzor.

Mi pontosan az energiaital?

Bár nincs egyértelmű meghatározása az energiaitalnak, általában azt a nem alkoholos italt értjük rajta, amely koffeint, taurint (aminosavat) és vitaminokat tartalmaz, számos más összetevő (pl. guarana) mellett. Története Japánban indult az 1960-as években, és egyre népszerűbbé vált. Európában az 1980-as és 90-es évek során, valószínűleg a rave kultúra kialakulása és virágzása során jutott el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG