4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Immár 30 éve, hogy az indítás után nem sokkal felrobbant a Challenger nevű űrjármű, vagy ahogy akkor nevezték, űrsikló. Ez visszavetette az űrhajózást, de ettől még mehetett volna tovább a program. ma pedig már se űrsikló, se szuperszonikus utasszállító. Mi történhetett?

Kezdetleges űrjárművek

Az emberiség nagy álma volt a repülés, ezt megvalósítani mindössze 110 évvel ezelőtt sikerült. És miután ez összejött, hamar felmerült az is, hogy komolyabban el kéne emelkedni a földfelszíntől, kijutni a világűrbe, esetleg a Holdra.

A megvalósítás a 2. világháború után kezdődött, amikor a német rakétafegyvereket kifejlesztő Von Braun Amerikában folytatta a rakétaépítést, immár megcélozva az ember űrbejuttatását. A verseny megindult a két szuperhatalom, Amerika és a Szovjetunió között, embert az űrbe küldeni az oroszoknak sikerült 1961-ben, a Holdra viszont az amerikaiak jutottak el 1969-ben.

Az űrjárművek viszont, amiket használtak, bizonyos szempontból hiányosak voltak. Nem lehetett velük visszatérni a Földre, mint egy repülőgéppel, hanem át kellett zuhanni a légkörön úgy, hogy a jármű szénné ég, az utast egy szigetelés megkíméli a hőtől, végül egy ejtőernyővel pottyan le valahol, jó esetben a kijelölt területen.

A nagy reménység

A továbblépést az amerikaiaknak sikerült megvalósítani: létrehoztak egy olyan repülőgép-űrhajó kombinációt, amivel vissza lehet térni a Földre. A dolog azért nem volt teljesen egyszerű: a jármű lelassítása csak úgy volt lehetséges visszatéréskor, hogy a légkör súrlódása végzi ezt, így viszont iszonyatos hő keletkezett, ami a járműnek ki kellett bírnia, erre különleges tűzálló csempéket alkalmaztak.

 

 

Az első repülések sikeresek is voltak, biztatóan alakult a dolog, egyre többen kezdtek arra gondolni, hogy az űrrepülés továbbléphet, egyre többen vehetnek részt benne, olcsóbb lesz és messzebbre is el lehet jutni. A Challenger katasztrófája azonban jelezte, hogy még azért kezdetleges ez a tudomány, a járművek sérülékenyek, és egy ilyen baleset halálos, nem lehet katapultálni, mint egy vadászrepülőből.

A program azért folytatódott, de már lassabban, óvatosabban. A remény pedig még tartott, hogy az űrutazás lesz a jövő nagy sikerágazata, nem véletlen, hogy annyi sci-fi film is készült róla, példának okáért az ismét sikeres Star Wars.

Nem úgy alakult

A valóságban viszont az látszott, hogy az egész dolog nehézkes, igen költséges, és tulajdonképpen nincs gyakorlati haszna. A legnagyobb eredmény az volt, hogy sikerült fellőni a műholdakat, melyek nélkül a világ nem is működne a mai formájában, de ez egy viszonylag egyszerű művelet. Az ember utaztatása az űrben viszont rendkívül bonyolult.

A következő, 2003-as katasztrófa, amikor azok a bizonyos tűzálló csempék okozták a bajt, véget is vetett az űrsiklózásnak. Azóta újra csak a hagyományos űrhajózás megy, elégő járművel és lepottyanó űrhajóssal. Nem az űrrepülés lett a 21. század eddigi részének sikerágazata, hanem az internet és az eszközök, amiken azt használjuk. Az űrbe tömegesen nem jutunk, de mind a 7 milliárdan ráférünk egy hálózatra.

Van remény

A hangsebesség fölötti utasszállítás sorsa is bealkonyult, legalábbis egyelőre. A Concorde pályája véget ért, zajos volt, sokat fogyasztott, és nagyon költséges. Az amerikai és az orosz állam már kevésbé költi a pénzt az űrhajózásra, a légitársaságok pedig a szuperszonikus gépekre.

Ugyanakkor mégis van remény: rugalmas, lelkes, elszánt, saját pénzüket a dologra nem sajnáló vállalkozások próbálják feléleszteni az iparágat, köztük Richard Branson, Jeff Bezos vagy Elon Musk. Ők talán összehoznak valamit, ami hangsebesség fölötti, az űrbe is kijut, ha rövid időre is, ugyanakkor az utasnak nem kell hozzá superman-nek lenni, mint az eddigi űrhajósoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG