Hirdetés
Hirdetés

Nyúlpörköltet ennél? Ettől a három cégtől inkább ne vegyél húst!

2017. március 17., 09:11

Több mint 60 kiló ismeretlen eredetű nyúlhúst foglaltak le három hentestől Budapesten.

A Nébih szakemberei a húsvét közeledtével egyre szigorúbban ellenőrzik a henteseket és a nyúlhússal foglalkozókat, így a Vásárcsarnokban is tartottak ellenőrzést. A vizsgálat során három hentesüzletben, a Háztáji Baromfi Kkt., a Csarnok 9307 Kft. és a Csarnok Greece Kft.-ben összesen 60 kilogramm ismeretlen eredetű nyúlhúst foglaltak le és vontak ki a forgalomból, ezt közölte a Nébih a Privátbankár.hu-val. Az ügyben százezres nagyságrendű bírság várható.

A húsokkal az volt a probléma, hogy nem volt biztosított a nyomon követhetőségük: a nyulakat jelöletlenül, származást igazoló kereskedelmi dokumentumok nélkül árulták, emiatt azonban a húsok fogyaszthatósági ideje sem volt meghatározható. A hatósági ellenőrzés eredményei alapján az sem zárható ki, hogy a boltokban a nyúlhús átvétele, valamint azok helyszínre történő szállítása szabálytalanul, illetve élelmiszerek szállítására alkalmatlan gépjárművekkel történt, ezt továbbra is vizsgálja a hivatal.

Hirdetés

Gyomorforgató körülmények egy másik hentesnél

Egy fővárosi, állati eredetű melléktermékgyűjtő vállalkozásnál is tartott ellenőrzést március elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az akció során kiderült, a cég az elvéreztetett nyulak nyúzása és a tetemek elszállíttatása helyett a nyúlhúst feldarabolta, csomagolta és részben fagyasztva, részben előhűtötten tárolta. A húst kutyatartóknak értékesítették takarmányként. A Privátbankár.hu cikkét a témában itt olvashatod. >>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Döntéshez készülnek Matolcsyék – mi lesz az alapkamattal?

Döntéshez készülnek Matolcsyék – mi lesz az alapkamattal?

Sűrű lesz a jövő hét, kedden kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa. Emellett számos munkaerőpiaci és beruházási adat is érkezik majd a hét folyamán, egyebek mellett képet kapunk a foglalkoztattosgáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelmi forgalomról is. Ezeket a dátumokat mindenképp vésd fel a naptárba!

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?