4p
Hat taxisofőr lett öngyilkos New Yorkban az elmúlt szűk egy évben: egyikőjük a városháza előtt lőtte főbe magát, egy másik a garázsában vetett véget életének. Sokan az Ubert és társait tették felelőssé a tragédiákért, mivel szerintük ezek a cégek tönkretették a taxisok bizniszét. New York a héten mindenesetre szigorította a működésüket.
New York felülnézetből

Egy februári reggel Douglas Schiffer hosszú bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán. „Pénzügyileg tönkretettek” – írta a 61 éves férfi, aki egy New York-i limuzin-szolgáltatónál volt sofőr. Szerinte a foglalkozása rabszolgamunka lett, erről pedig azok a politikusok tehetnek, akik hagyták, hogy a New York-i utcákat elárasszák az Uber és a hasonló személyszállítási szolgáltatások.

Végül bejelentette: „nyilvános áldozatot” fog hozni azért, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a sofőrök helyzetére. Nem sokkal később beváltotta ígéretét: a New York-i városházához hajtott, majd kocsijában főbe lőtte magát.

„Hiányzik a testvérem. Nagyon jó ember volt” – mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak George Schifter. A férfi arról is mesélt a német lapnak, hogy bátyja egyre reménytelenebbnek látta az anyagi helyzetét.

Volt, aki felakasztotta magát

A jelek szerint ezzel korántsem volt egyedül a szakmában. Múlt ősz óta hat taxisofőr vagy más utasszállító szolgáltatás alkalmazottja vetett véget önkezével életének. Nicanor Ochisor román bevándorló, aki több mint harminc évet taxizott a Nagy Almában, öngyilkossága előtt egyre elkeseredettebb sms-eket küldött barátjának. Arról panaszkodott, hogy  45 perce vagy egy órája nincs utasa.

Esténként indult taxizni, reggel a felesége váltotta. Alig látták egymást hét közben, de Nicanor még így is egyre kevesebbet keresett. Frusztrálta, hogy az Uber letarolta az ipart. Egy hideg márciusi napon végül felakasztotta magát Queens-i garázsában.

Családja az alternatív utazási szolgáltatót is okolja haláláért – azért, hogy egyre reménytelenebbnek látta jövőjét.  „Depresszióssá tette, irritálta, valószínűleg dühítette a helyzete” – mondta fia, Gabriel Ochisor a New York Timesnak.

Szigorít New York

A városi taxis szakszervezetek mindenesetre egyre hangosabban követelik az alternatív személyszállítási szolgáltatók, az Uber, a Líft és társai megzabolázását, nem is eredmény nélkül. A héten a New York-i városvezetés számos szigorítást fogadott el: egy évre megtiltották például újabb hasonló szolgáltatók engedélyezését, és alapjövedelmet vezettek be a sofőröknek. Korlátozzák az Ubernek és a Lyftnek kiadható engedélyek számát is.

A FAZ szerint ezzel New York lett az első olyan amerikai város, amely gátat szab az ilyen cégek növekedésének. Három évvel ezelőtt már volt egy hasonló kísérlet, ami elbukott. Azóta azonban még keményebb lett a verseny: az Uber és társai hálózatába tartozó autók száma 15 ezerről 80 ezerre nőtt, amit a városatyák már nem nézhettek tétlenül.    

Az alternatív szolgáltatók máshogy látják a helyzetet. Az Uber hevesen harcolt a korlátozások ellen, reklámkampányaiban pedig áldásként állította be tevékenységét. Azt üzente, hogy szélesebb rétegek számára tették elérhetővé a személyszállítást.

Nyomasztó szegénység

A taxis szakszervezet – amely New Yorkban nem csak a hagyományos értelemben vett taxisokat, hanem az összes sofőrt képviseli – hangsúlyozza, hogy nem betiltani akarják az Ubert vagy a Lyftet. „A túlkínálat ellen harcolunk” – mondta Bhairavi Desai, a szakszervezet vezetője.

Szerinte havonta kétezer autóval bővül a piac, és emiatt egyre kevesebbet keresnek a sofőrök. Az Ubernek és társainak dolgozók 85 százaléka például kevesebbet kap a minimálbérnél, ami nyomasztó szegénységet okoz, figyelmeztetett a szakszervezeti vezető.                 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG