Hirdetés
Hirdetés

Szijjártó betiltotta a dohányzást a külügy épületeiben

Baka F. Zoltán, 2018. október 12., 17:41

Lázár János dohányzásügyi kormánybiztos elégedetten dől hátra, ő sem intézhette volna ezt flottabbul.

Szijjártó Péter úgy döntött, még a kijelölt helyeken sem lehet dohányozni mostantól a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, vagyis okafogyottá válik az erre a célra szolgáló helyiségek kijelölése - írja az mfor.hu.

A külügyminiszter utasítása - amely a Határozatok Tárának legfrissebb számában jelent meg - minden, a minisztérium vagyonkezelésében lévő, illetve bérelt belföldi és külföldi hivatali létesítményre kiterjed.

Hirdetés

Vagyis nem csak a Bem rakparti központi épületre, hanem azokra a külföldi magyar nagykövetségekre is, amelyek ezen utasítás hatálya alá tartoznak.

Szijjártó ezzel a döntésével nagy szolgálatot tett Lázár Jánosnak. A volt miniszter felügyeli jelenleg a dohányzással kapcsolatos kormányzati programot, és nem titkolt célja, hogy amennyire csak lehet, visszaszorítsa a dohányzást Magyarországon. Ebben mutat most példát a külügy, ahol a dohányzó kollégáknak az utca marad az utolsó menedék, ahol elszívhatnak egy szál cigit. Persze amennyiben erre lehetőségük lesz a feszes munkarend mellett.

A rendelkezésről jól látható helyen kell tájékoztatni a minisztériumba lépőket, illetve az ott dolgozókat. Így a főbejáratnál kell elhelyezni a figyelmeztető táblát, valamint "a nyilvánosság számára nyitva álló valamennyi helyiségben fel kell tüntetni" a figyelmeztető szöveget a nemdohányzók védelméről szóló hatályos törvény szerint.

Az utasítás az elektronikus cigarettákra is vonatkozik.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A munkásstrichtől a hajléktalanságig - kizsákmányolják a kelet-európai munkaerőt

A munkásstrichtől a hajléktalanságig - kizsákmányolják a kelet-európai munkaerőt

Németországban sokan dolgoznak feketén, esetleg szürkén, szerződés, jogok, szociális ellátás nélkül, főleg Kelet-Európából. Addig, amíg bírják, mert ha komolyabban megbetegszenek, akkor az út végén gyakran a hajléktalanság, a park áll. Sokan mégis csinálják, mert még így is jobban keresnek, mintha otthon maradtak volna.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?